Szegény Júdás és Jézuska - Innovatív rockopera Kaposvárott

Ismét zenés-színházi premier a kaposvári Csiky Gergely Színház berkeiben. Ezúttal a legendás Webber rockopera a Jézus Krisztus Szupersztár került terítékre Bozsik Yvette rendezésében, aki immáron második alkalommal varázsolt abszurd világot a kaposvári színházban. 

Előljáróban érdemes elmondani, hogy az eddigi Jézus adaptációk Magyarországon mind-mind próbálták egymást egy szinten überelni, jobbnál jobb színházak, több és több pénzből akarták megvásárolni az anyagi vonzat és összköltség szempontjából az adott  színház közönségét.

Ahogyan a Madách Színház majd később a Győri Nemzeti Színház  is hatalmas sikerekkel, több évre visszamenő szuperprodukciókkal bizonyították Webber rockoperájának, Jézus kálváriájának halhatatlanságát és tökéletességét. Azt is érdemes leszögezni, hogy a most terítékre került adaptáció egy olyan színházban készült, ami messzemenően abszolút nem zenés-színház, sőt igen nagy prózai múltra visszatekintő  legendája van, ellenben rendszeres volt repertoárján mindig is az operett és a musical. Legnehezebb feladata így a hangszerelés és az énekes színészek abszolválása volt.

Természetes tehát, hogy egy prózai színház telenyomja vendégművésszel az adott produkciót, jelen esetben a Szupersztárt .Ez meg is történt, abszolút korrekt módon, castingoltak és összeszedtek meghívásos alapon olyan kaliberű színházi embereket, kiknek hangi adottságai valamilyen szinten – ha nem is pontosan és tökéletesen –  azért visszaadja ennek a leírt formáját, audionális tartalomban is. Magyarul azért megszoktuk a Jézust úgy ahogy láttuk/hallottuk a Madáchban, Győrben vagy éppen a Youtube-on, vagy ha láttunk feldolgozásokat a Broadway-n vagy a West End-en. Persze a kaposvári színházat nem kell egyik nagy színházhoz sem hasonlítani, akik többszázmilliós költségvetésből tesznek fel 2-3 hónapos próbaidővel szuperprodukciókat a legmodernebb technikával, agyon LED-falazva. Nem, itt –ha valaki látta a tavaji Bál a Savoyban c. operettet – Bozsik Yvette és társulata , valamint a kaposvári társaság nem bízott semmit a véletlenre és arra, hogy majd a technika, a forgószínpad, a LED-falak, az agyon-világított lépcsők, trégerek és a fel-le zuhanó színpadkép  megoldja helyettük Jézus és Júdás történetét.

Bozsik Yvette színpadképe és rendezői koncepciója a folyamatos kontrasztban és paradoxonban élő  beteg világunk  leképezése legyen és ez nem csak a teljesen modern, kortárs(hétköznapi) jelmezeken ( Berzsenyi Kriszta), a furcsa ,abszurd, lepusztult vasvilágot  idéző díszleten (Cziegler Balázs) múlt, hanem magán a gondolatiságon is. Itt most kifejezetten a vizuális tartalomról tudok beszélni. Megjelent előttem egy olyan hippi-korszakra emlékeztető  tér, amelyben Jézus mint a megváltó inkább emlékeztetett Charles Manson alakjára ’s híveire, kik bármit megtesznek érte, vele kelnek, vele fekszenek s cserében életben tartja őket...

Kicsit furcsa is volt, hogy bár a legtöbb rendezésben Júdás áll a középpontban, itt abszolút nem csak, hogy pozitív hősnek volt beállítva, de egy szinten meglett áldva a józan ész és a tisztánlátás eszmei értékeivel is. Mondanánk, hogy egy ilyen darabban szükség van mind a színészi mind az énekesi képességekre, s ezeknek ötvözése adja igazán ennek a velős, kemény rockoperának a lényegét. Bakoss Kiss Gábor (Júdás) alakítása ezt abszolút tartja is, szinte-pláne tökéletes, apró, néhol talán túlzó motívumokkal, kifejezőeszközökkel, mozdulatokkal alkotta meg Júdás tragikus sorsát  és alakját. Mind énekben, mind játékban azt gondolom, hogy  kezdeti jószándéka , tévejgése és halála maradandó színpadi jelenség volt. Ugyanígy kell, hogy szóljak György Rózsa Sándor (Jézus) és Tompos Kátya (Mária Magdolna ) alakításáról és „jelenlévőségéről” is. Azt hiszem ennél a két fő karakternél kevesebb a játszási, vagy kijátszási lehetőség, mind énekben, mind játékban. György-Rózsa Sándornál teljesen korrektek és pontosak voltak a sikítások, a koronás hangok tartása; korrekt Jézus volt, azt hiszem ebben a szerepben ennyi van, ezt elkell énekelni. Kevéssé érdekes mint Júdás, aki  –  látva az eddigi adaptációkat – többféle szempontból elemezhető és kijátszható. Kátya Magdolnája egészen finom volt, egészen „ott hagyott ", egészen kifinomult és hozzásimuló a szerephez. Körvonalai éppencsak kellemes érzékiséggel érintették meg Jézus momentumait és elég volt. Se több, se kevesebb, éppen hibátlan, éppen kiváló.

Az apróbb szerepek tekintetében viszont olyan észrevételeim és kritikai megfogalmazásaim voltak, amik bővebb szót kívánnak. Ki kell ,hogy emeljem Sarkadi Kiss János (Annás)  alakítását, aki a darab prológusában rendezés szerint egy mobiltelefonnal fényképezi Jézust és követőit, adatokat gyűjtve, kémkedve  – nyilván a koncepció szerint Annás beépült a sleppbe – majd mint Pál a végén kap egy új jelentést, s megtér az Úrban – „ pálfordulatként ". Az a típusú színész , aki ha éppen nem énekel, vagy nincs középpontban, akkor is őt figyelem, annyira erős jelenléte van. Abszolút érdemes odafigyelni Bozsik Yvette rendezésének apróságaira, finomságaira, olyan mellék-szálakra, amik elsőre talán nehezebben kivehetőek. Gyuricza István (Kajafás) és  papjai, szolid maffiózókként voltak jelen Annással karöltve.

S itt különböző karaktereiket figyelembe véve, - akik között volt üzletember, vak, zsidó, kajafás meg mind blues énekes ,- ragyogó ötlet volt többször is megjelentetni őket a színen. Dramaturgiailag óriási szerepük volt, a színpad terét teljesen betöltő, aktív mozgókként voltak egy szinten történetmesélőkként. Mégis azt gondolom, hogy a nézőtéren legnagyobb hatással rám, mint színész és mint énekes nem a főszereplők között volt, hanem kicsit a mellérendelő  színészi-szerkezetben. Hüse Csabát ( Pilátus) szeretném kiemelni az adaptációból, aki mint  szinte kubai drogbáró volt  Jézus halálosztója. Kegyetlen, erőteljes, intenzív, izmos, tökéletesen finom és kimérten hibátlan Pilátust láthattunk a darabban, aki mind a rendezés szempontjából, mind önerőből és önmegteljesülésből kiváló alakítást nyújtott és kiválóan taszította Krisztust a halálba, szinte kirázott a hideg minden olyan jelenetben, ahol Hüse Csaba Pilátusa feltűnik; nem tudom mikor jön el az kor, ahol egy ilyen kiváló színész és kiváló énekes leigázza a magyar zenés-színházi spalettát, legalábbis a vidéki színházak tekintetében mindenképpen.

A dramaturgiát figyelembe véve szó éri a ház elejét  akkor, amikor Miklós Tibor már többszörösen átírt és össze-visszaírt dalszövegeit ismét adaptációs folyamat alá vetik. Itt  az indok, a cél  Németh Ákos (dramaturg) és Bozsik Yvette közös gondolkodása a koncepciós kialakítása és megfogalmazása volt. Az én fülemet kifejezetten bántotta a megszokott és a már újra és újra megszokott szöveg átirata. Egyes pontokat abszolút direktnek és indokoltnak éreztem,. pl: a Jeruzsálem szó kivételét a szövegből, vagy a Templom kép átírását . Én értem az indokot és az okokat , csak befogadni nem vagyok képes és képtelen vagyok átkonvertálni a fülemre és lelkemre, ezzel szerintem sokan így voltunk, főleg, hogy például  egyes helyeken nem éreztem indokoltnak, pl: Simon dalánál. Az énekes színészek, főleg a vendégművészek  zenei megoldásai is alakultak, változtak. Azthiszem ez az a darab, ami attól lesz roppant nehéz, hogy képtelenség transzponálni, így  falzettes és egyébb tonikai megoldásokkal kompenzálták a szereplők ezeket az igen magas énekelni-valókat.

Itt egyből rá is szeretnék térni a zenére, a zenei megoldásokra és zenekarra. Köztudott tény, de ha nem akkor elmondom ,hogy  mind a Madách Színházban mind Győrben kb. 50 fős zenekarral játszák ezt a rockoperát, a legnagyobb hanszerelésben, minimum két karmester váltásában  , 20-30 fős kórussal és tánckarral. A Csiky Gergely Színház  ehhez képest, kb 9-10 fős zenekarral játszhatta el a darabot, bejátszott kórussal és valamennyi kevert zenei alappal. A kaposvári társulat egytől egyig hősökből áll. Olyan hangulatot és olyan színvonalú színházi élményt kaptam mind hangzás mind látvány terén ehhez képest is, hogy egy szavam nem lehetett. Még ha nem is  voltak meg egyes szólamok, egyes hangszerek, ez a kb.10 ember 50 fő volt aznap este a premieren, Faragó Béla zenei vezető/karnaggyal az élen, aki hihetetlen és csalhatatlan zenei érzékével és vezető vénájával  fogta össze ezt a kis csapatot és tett le nekünk olyan szinvonalú és koncentrált zenei programot, hogy el is felejtettem a korábban  látott adaptációkat. Valóban egytől-egyig profi zenészekkel volt dolgom, egy hihetetlen rock és ritmus-szekcióval, akik azt kell ,hogy mondjam ,hogy odatették és valódi koncerthangulatot varázsoltak nekünk a kaposvári színház nézőterére. Egyes megoldások a zenei teljesítményhez azonban nem simultak. A prológus, a nyitány legnagyobb horderővel bíró  jelenetéhez és zenei izgalmához, erejéhez  nem párosult a színpadon semmi. Ott feküdt mindenki Jézus körül, lassan  ébredeztek, a zenekari árok meg szétszakadt. Ezt a fajta kettős tagolódást és ellentét-vihart, zenei és képi paradoxont többször átéltem a darab nézése során , valószinüleg, sőt biztos, hogy mind egytől-egyig koncepcionális értéket képviseltek.Ettől függetlenül nem láttam különösebb értékét, ettől anti-színház lett a számomra, de eltudtam tekinteni ,mert ugyanannyi pozitív behatás is ért, a darabb több pontját megsirattam, a tapsrendben meg nem győztem rojtosra tapsolni a tenyeremet.

Valószinüleg az első felvonás lanyhasága, fáradtsága, a második felvonás intenzivitása és a kisebb hibák és furcsaságok keveredése egy olyan  színházi komplexitást nyújtott, ami mélyen és expresszív módon próbálta befolyásolni mind azt amit látok. Egy álom volt. Júdás hatalma és gyengesége, fennsőbbsége és alantassága, Jézus kárhozata és szánalma, szegénysége és lelki gazdagsága segített átjutnom a darab értelmezése kapcsán odáig ,hogy megpróbáljam ne keresni a választ. Bozsik Yvette sem akarta ,hogy válaszokat keressünk és kérdéseket tegyünk fel, pont azért , mert a rendezés arcon csap. A pólók, a farmerek, a szakadt gatyák, a hippik, a csövesek, a maffiózók, a prostituáltak mind-mind a mi világunk leképezett másai, amikről – furcsa – de magunkra ismerünk egy kicsit. Egyik legjobb példa erre Vati Tamás (Heródes) jelenete, amelyben egy transzfesztitaként gúnyolja ki Jézust, s alázza meg mindenki előtt, karaktere azonban igen érdekes és kreatív módon vissza-visszatér Pilátus jelenetében is, majd a keresztrefeszítés előtt. Nem tudom igazán ,hogy sírjak vagy nevessek, mindenesetre jót nevettem minden pillanatán és jót is sírtam. Azt gondolom ,hogy ilyen egy jó színházi élmény, egy érdekes és értelmes , értékes pillanat-sorozat. Minden tekintetben csak annak tudom ajánlani, aki szereti az eredti darabot, aki szereti Webber zenéjét, Jézus történetét és magát a megváltónak ezt a fajta variáns feldolgozását, amit annak idején az angolok és az amerikaiak letettek nekünk az asztalra. Erre az asztalra letette most Bozsik Yvette és a kaposvári társulat is a kéznyomát.

– Kovács Benjámin –

[2015.12.01.]