Nem is volt az még olyan rég, amikor az Erkel Színházban teltház előtt debütált a Kiscsillag zenekar koncertszínházi előadása, a Semmi Konferencia. A Kisfiú című dal videója az első, amely debütált.
Az "Idáig tudom a történetet" című estek folytatásaként bemutatott darab zenei alapja részben korábbi Kiscsillag dalokra épül - például a 2006-os Menetszélre, amelyben először tűnt fel a semmiről tartott konferencia gondolata - de számos új, az előadáshoz írt friss szerzemény is elhangzik, amelyek az ősszel megjelenő Kiscsillag kiadványra fognak felkerülni.
Ezek közül az egyik dal, a Szomszéd kisfiú került ki most a csapat hivatalos videó-csatornájára. Ez a szám a darab alaphelyzetét mutatja be: a főszereplő/narrátor Peti (Lovasi András) monológja, amelyben saját és édesanyja (Zsuzsa szerepében Péterfy Bori látható az előadáson) életét mutatja be.
A klip egyben az előadás werkfilmje is: bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé az olvasópróbától az előadásig, különböző helyzetekben látva az alkotókat, a zenekart, valamit a darabban szereplő vendégművészeket - Falusi Mariannt, Likó Marcellt (Vad Fruttik), Varga Liviust (Quimby), Pásztor Annát (Anna & the Barbies) és Busa Pistát (Irie Maffia).
– HR –
[2016.05.24.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.