A nagyszabású Voices of 2016! koncertet amelyen Plácido Domingo’s Operalia sztárjai lépnek színpadra, augusztus 21-én rendezik meg. Az évente közel tízezer nézőt vonzó, ma már határainkon túl is egyre ismertebb zenei eseményt, hagyományosan a Széchenyi téren mutatják be.
Az évente közel tízezer nézőt vonzó, ma már határainkon túl is egyre ismertebb zenei eseményt, hagyományosan a Széchenyi téren mutatják be. Az esten a népszerű opera- és operettslágereket, örökzöld melódiákat a nemzetközi zenés színpadok ünnepelt énekesei adják elő. A művészekben közös, hogy mindannyian Operalia-díjas előadók.
Plácido Domingo 1993-ban alapította az évente más-más országban megvalósuló Operalia operaversenyt, melynek utolsó fordulóit ez évben július 19–24. között Mexikóban, Guadalajara nagy múltú színházában, a Teatro Degollado színpadán rendezik meg.
A győri „Voices” eseményeken az elmúlt években az új operasztár-generáció olyan ünnepelt előadói léptek közönség elé, mint például Julia Novikova, Edward Parks, Sabina Puertolas, Stefan Pop, és Angel Blue.
A produkció szervezői ez alkalommal is fergeteges koncertet ígérnek. Első alkalommal szerepel Magyarországon a nemzetközileg ünnepelt amerikai operaénekes, René Barbera. A „kilenc C-s” tenor jelzővel illetett művész az Operalia történetében első alkalommal, 2011-ben három első díjat nyert. Az énekes naptára évekre előre betelt, így a szereplése igazi kuriózumnak számít.
Győrbe érkezik a kínai születésű, New Yorkban élő Yunpeng Wang is, akit az Opera News a címoldalán, a világ öt legjelentősebb, fiatal operaénekese között mutatott be. A Metropolitan Opera kivételes hangú sztárbaritonja az Egyesült Államok mellett Európa és a Távol-Kelet országainak egyik legkedveltebb előadója.
Az est állandó közreműködőjét, a Győri Filharmonikus Zenekart a német származású karmester, a Finn Nemzeti Opera főzeneigazgatója, Michael Güttler dirigálja. A neves karmester a legrangosabb operaházak és koncerttermek ünnepelt művésze. Rendszeresen fellép többek között a Teatro Real Madrid, Wiener Staatsoper, Oper Frankfurt, Arena di Verona, a Metropolitan Opera, és a Théatre des Champs-Elysées különböző produkcióiban.
Az elmúlt évek hagyományai alapján biztosra vehető, hogy a Voices of 2016! koncerten is fellép egy győri kötődésű művész, azonban az eseményt szervező GuliAnd csapata erről még nem árult el részleteket.
Győr városa, a koncert támogatói és szervezői 2016-ban is egy különleges, szórakoztató nyáresti programmal várják a hazai és külföldi közönséget.
A díjmentesen megtekinthető ajándékkoncertnek Isabel Bárbara Téllez Rosete Mexikó, és Petri Tuomi-Nikula Finnország Magyarországra akkreditált nagykövete, valamint dr. Herczeg György Magyarország mexikói rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a védnöke, Borkai Zsolt polgármester a házigazdája.
– Lendvai Péter –
[2016.07.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.