Pezseg az élet az énekesnő körül. A 2010-es X-Faktorban berobbanó, majd egy másik televíziós tehetségkutató műsorban, a Csillag születik-ben is maradandót alkotó énekesnek a minap jelent meg a Vakfolt mozifilm főcímdala, amihez videoklip is dukál, mi több, mindemellett immár a Parno Graszt egyik frontemberének vallhatja magát.
– Felhívott Oláh József, a Parno Graszt vezetője, és megkérdezte: lenne-e kedvem csatlakozni az együttesükhöz? Ugyanis József keresztlánya, Heléna az anyaságot, a családot választotta, és nem álmodik énekesi karrierről. Másnap tovább beszélgettünk a tervekről, a jövőről, közösen zenéltünk, énekeltem, aztán pedig igent mondtam a szíves invitálásra. Leírhatatlanul boldog voltam, hiszen évek óta hatalmas rajongója vagyok a Parno Grasztnak. Október végén be is dobtak a mélyvízbe: az A38-as hajón adtunk koncertet, ahol pàr dallal én is felléptem. Nagy örömünkre hatalmas volt a siker, azóta pedig nincs megállás: toljuk a bulikat, próbálunk gőzerővel, tervezzük a következő Parno Graszt-albumot, amin màr engem is hallhatnak majd a kedves rajongók.
Jennifer az első a paszabi társulatban, aki nem családtag, de immár annak tekintik. Hamar megtalálták a közös hangot. Ámde a szólókarrierjét is építi eközben.
– Osvárt Andrea a producere a Vakfolt című mozifilmnek, ő hívta fel a fiatal rendező, Slemmer Ádám figyelmét rám, majd felkért a főcím eléneklésére. Óriási megtiszteltetés nekem a nem mindennapi lehetőség. Harmati Máténak, Demeter Alexandernek és Jakab Jánosnak köszönhetően készült el a dal, amihez klip készült és a videómegosztó portálon látható, hallgatható. Mindez megerősítette bennem az álmaimmal és a céljaimmal összefüggő hitemet. A filmet január 26-án mutatják be országszerte. Bár szólóalbumot nem tervezek, az idén szeretnék előrukkolni saját dalokkal és néhány feldolgozással. A Parno Graszt pedig további zenei élményekkel kecsegtet. Izgalmas esztendő elé nézek...
– zene.hu –
[2017.02.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.