Marcellina jótékonysági koncertsorozatot szervez a Vakok Állami Intézetének javára. A koncertek bevételéből az intézet alapítványa, a Fény a Sötétben Alapítvány computer technikai kiegészítő eszközöket vásárol a látássérültek javára.
Marcellina a ’80-as, ’90-es évek nagysikerű énekesnője. Hosszas világot bejáró turnéi után újra itthon alkot és számára személyes jellegű, egyben nagyon fontos társadalmi szerepvállalásként indít jótékonysági koncertsorozatot „FEHÉR ÉJSZAKA” címmel.
Marcellina személyes kötődése a látássérültek világával a Marcellina Pjt együttes vak billentyűsén Molnár Jánoson keresztül erősödött meg. Két nagyszabású koncert bevételét az együttes még János életében az Intézet segítségére ajánlott fel.
A FEHÉR ÉJSZAKA elnevezés nem véletlen: „A jótékonysági koncertsorozat magába foglalja azt a három összefonódó tényt, ami végül is létrehozta az alap ötletet: a fehér bot, a fehér fény, és egy fehér szaxofon. A fehér fény Janihoz köthető, mivel mindig azt mondta, hogy Ő csukott és nyitott szemmel is észlel fehér fényeket; a fehér bot a Vakok Intézetének jelképe; a fehér szaxofon pedig az én hangszerem. Ezen fehér ’jelképek’ egyesítik a közös célt, a pozitív életérzést, amit magunkénak tudhatunk. Úgy gondolom, hogy mind ehhez csatlakozva, egyben megerősítve a koncertek célját, az ott fehér öltözékben megjelenő közönség koronázza majd meg az eseményeket.” – meséliMarcellina a koncertsorozat elnevezésének, üzenetének történetét.
„A koncertsorozat célja a jótékonysági adomány mellett a figyelem felhívása a vakok és gyengénlátók életének nehézségeire. Személyes érintettségem miatt tudom, hogy egy vak ember, bár látásában korlátozva van, mégis ugyan olyan nagy dolgokra képes, mint mi, látó társai. Fontos, hogy ne megkülönböztessük látássérült embertársainkat, hanem egyenrangúnak tekintsük és segítsük őket, hogy legyen lehetőségük olyan teljes életet megélni, mint bármelyikünknek. Számomra ez a legfontosabb üzenete a koncertsorozatnak. Emellett pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy a jó ügyért magyar közönség előtt léphetek fel. Hálás vagyok a Vakok Állami Intézete, illetve a Fény a Sötétben Alapítvány dolgozóinak azért, hogy egy emberként álltak a jótékonyság ügye mellé” – emeli ki Marcellina a koncertsorozat fontosságát.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a koncertsorozat első állomására 2017. június 3-án este 19:00h-tól a Vakok Iskolájának Nádor termébe.
A koncertre támogatói jegy rendelhető rendezveny@vakokintezete.hu e-mailen vagy a helyszínen: Nádor terem 1146.Budapest Ajtósi Dürer sor 39. Érdeklődni lehet T: 0618729561.Ajánlott támogatói összeg 2800ft-tól.
[2017.04.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.