Ez a PEN is jól sikerült - beszámoló

Az akkori péntek esti, borús, esős idő tökéletesen megágyazott egy jó beszélgetésre egy üveg Chateau Lafite-val, néhány szál Ramon Allones Aniversario-val – nekünk azonban más programunk volt: a Zsolnay Negyed felé vettük az irányt, 2017-es PEN-re. 

Utoljára a Pécsi Bőrgyárban voltam PEN-en, valamikor a 2010-es években, akkor a Zsolnay-gyárból pont a helyhiány miatt költöztették át az Egyetemi Napokat a Bőrgyárba, ami tökéletesen működött számomra annak avítt, szellős, „industrial” feelingjével. Most azonban újra itt vagyunk a Zsolnayban.

Gyors becsekkolást követően a nagyszínpadon (EFOTT színpad) az Intim Torna Illegál fogadott minket. Rácsodálkozunk a színpadképre, a hangosításra, és elégedetten konstatáltuk, hogy ez bizony nem a nagyharsányi falunapra lett méretezve: tökéletes a hangzás és a méret. Külön jó pont a szervezőknek azért, hogy számoltak a rossz időjárással és egy óriási „féltetőt” varázsoltak a nagyszínpad elé. A koncert maga nem kötött le annyira, így elindultunk felfedezni a „fesztivált”.  Átmásztunk a 6-os út felett, és megérkeztünk az Urban Jungle színpadra, ahol Myra Monoka liveact-jére csúsztunk éppen be. Sokaknak – köztük nekem is - inkább a featuring projektjei vagy a Plastic Heaven sejlenek fel a neve hallatán, teljesen érdemtelenül, mert jól áll neki a kontroller és vérprofi a színpadon. Maradtunk is volna, de az esőnek erről más volt a véleménye: a koncert félbeszakadt és mi nem vártuk meg, amíg átszereltek az esőhelyszínre. Kértünk egy friss csapolás és irány a Made In Pécs fedett színpada. Ahogy baktattunk vissza a hídon, Intim Tornáék éppen az egyetemista népet énekeltették meg egy jó kis Ha én rózsa volnék-kal és mi nem bántuk, hogy nem voltunk ott.

A szlovén Persons From Porlock koncert második felére estünk be a Made In Pécs színpadnál, akik nagyon erős pszichedelikus rockot nyomtak.  A ljubljanai srácok érdekes hangzásvilágában nem fér el a basszusgitár és nem is hiányzik, működik az ügyesen effektelt, mégis nyers gitáralapú utazás, és még az sem zavar, hogy egy-egy megállóban Robert Smith vagy egy ausztrál Kurt Cobain néz vissza ránk. Ahogy vége lett a koncertnek és lehúzták az erősítőket, már beszűrődtek a nagyszínpadról a 30Y koncertjének hangjai. Az eső kicsit alábbhagyott, Beck Zoliék jól szóltak, minden hang ott volt, ahol lennie kellett és a közönség is jól reagált. Főleg, amikor az ormánsági Marlboro Man trikóra vetkőzött - a nagy melegre való tekintettel – és a tinilányok megőrültek a tánctanártól… Bevallom, nekem mindig is kissé modoros volt a 30Y és nem különösebben kedvelem Zoli „kézzel szeletelős” színpadi manírját, de talán ez inkább tulajdonítható a saját ízlésvilágom korlátjainak, mintsem egyfajta negatív kritikának. Meg aztán nem lehet mindenki Mike Patton. A koncert működött, Beckék profik és nem túlzás azt mondani, hogy ők tényleg egy igazi nagyszínpados zenekar. A ráadásnál visszajöttek a „Pécsi”-re, amit már nem vártunk meg, mert éppen beállt a Fran Palermo.   

Van valami nagyon abszurd abban, amikor a 20-as éveik elején járó fiatalok ennyire érett és eredeti zenét képesek produkálni, mint a Fran Palermo. Megnyugtató, hogy van még remény: a Föld nem pusztul el és tavaly kiadott Razzle Dazzle-lel engem évekre megvettek. Hihetetlen érzékkel nyúlnak különböző műfaji elemekhez és jól keverik saját egyedi hangzásvilágukba. A koncertnek nagyon jó íve volt, és a minőség egyik fokmérője lehet az is, ha azt látod a körülötted lévőkön, hogy a szemek odatapadnak a színpadra, nem mennek a pulthoz italt kérni, nem mennek ki cigizni – tömeges szuggesztió van. A látottak közül az este messze legjobb előadása ez volt, bár egy nagy színpadon még nagyobbat durrantak volna. Henri Gonzalez-ért pedig adjunk hálát a kubai kommunizmusnak.

Az eső mellé megérkezett a hideg is és egyre jobban a bőrünk alá fészkelte magát, amit a bevitt alkohol sem kompenzált, így elindultunk hazafelé. A nagyszínpadon még szólt a Brains, rengeteg volt az ember, óriási a csapatás, de csak hideg volt, hát mentünk. A kijárat felé menet figyeltük az arcokat, akik boldogok, fáradtak, részegek, elcsigázottak és szerelmesek voltak. Ettől a sok színtől jó PEN.

– KGB & Zsenilia –          
Fotó: Hangya

[2017.05.09.]