2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Csütörtök este a Budapest Parkban játszik az idén 45 éves Lord

Tessék hangosan örülni – a Budapest Parkban játszik az idén 45 éves Lord.

A legendás hard-rock zenekar, szinte hihetetlen, de lassan fél évszázada játszik nekünk. A Lord a jubileumi Aréna-koncert után, most új, 45 című lemezével és az életmű elmaradhatatlan klasszikusaival érkeznek a Budapest Parkba augusztus 24-én.

A Lord zenekar rengeteg mindenen ment keresztül azóta, hogy 1972-ben, Szombathelyen megalapították a csapatot. A nehéz kezdés után 1985-ben, Ausztriában készítették el Big City Lights című lemezüket, ami végül Pohl Mihály énekessel az élen érett be igazán és bérelt helyet a Lordnak a magyar rock egén. A hard-rock zenekar meghódította a fesztiválokat és sorra adták ki mára klasszikussá érett lemezeiket, miközben a siker mellett számos tagcserét is megéltek. Szerencsére a Lord a megpróbáltatások ellenére sosem tette le véglegesen a lantot – avagy a gitárokat - és több generáció nőhetett fel dalaikon.

Hiszen, ha azt mondjuk Ragadozók, Kifutok a világból, vagy Vándor, bizonyára sokunknak egyből megzenésített emlékek pendülnek meg a fejünkben.

Örökké című lemezük idén lett hét éves, a hosszas várakozásért azonban bőven kárpótolt minket a banda, akik a mennyiség helyett mindig is a minőséget tartották fontosabbnak. A zenekar február 11-én a Papp László Sportarénában ünnepelte meg az elmúlt 45 évet egy nagyszabású születésnapi koncerten, fantasztikus látvánnyal, hang-és fénytechnikával és egy közel három órás show-val. A születésnap alkalmából pedig kiadták legújabb, 45 című lemezüket is, bizonyítva, hogy a zenekarban még bőven van kreativitás és energia.

Ha lemaradtál az Aréna-koncertről, vagy csak újra átélnéd, ott a helyed augusztus 24-én a Budapest Parkban.

[2017.08.24.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még