A Harap zenekar visszatérő koncertje kapcsán beszélgettünk a zenekarral.
- Visszatérő bulira készül a Harap. Milyen változásokra számíthatunk, és mi marad meg a régi Harap bulik hangulatából?
Zsolt: Nagyon várjuk a visszatérést, gőzerővel készülünk. Sőt igazából már készen van a műsor, s most pár hét pihenő következik, de csak a próbák terén. Ezt azért alakítottuk így, mert egy kisbaba születése, és egy lakácscsere-költözködés is most aktuális a magánéletben, s ehhez alkalmazkodunk. Ennyit a bulvárhírekről. :) Sokmindenben változott a zenekar. A Harap kvartettként indult, majd trióként működött sok évig. Most újból kvartettként állunk színpadra, engem leszámítva teljesen új tagsággal, melyet már ismernek a követőink. A düreres koncerten a legjobb régi bulik hangulatát mindenképp vissza akarjuk hozni, de a már jól ismert slágerdalok és zúzósabb régi darabok mellett helyet kapnak a legújabb idei dalaink is, továbbá megtoldjuk az élményt egy-két extra dologgal látvány és hangzás tekintetében egyaránt. Sőt, a koncert beharangozó időszakára is tartogatunk még egy meglepetés klipet.
Sólyom Attila: - Ezen felül erős koncepció változás és tudatos építkezés zajlik a zenekar háza táján. Egy komplett stáb segíti a munkánkat, aminek
már vannak kézzel fogható jelei: a már megjelent két új klipet rövid idő alatt másik három követi, a Facebook oldalunk pedig igencsak aktív lett.
Ezen kívül minden fejlesztés végbement, ami csak kellhet egy zenekar életében: turnébusz, próbaterem, új hangszerek. Valamint hamarosan elindul a vlogunk is.
- Mit lehet tudni a klipekről?
Zs: Elsősorban meg kell nézni őket. Több helyen írtak már az idén megjelent két klipünkről. Az Öltöny című dalhoz készült 360 fokban forgatható klipünk a vizuáleffeketjeivel egyedülálló alkotás.
A Nem dúdolhat című, kimondottan slágeres dalunkhoz pedig a dal ihlette gyermekrajzokból állítottunk össze egy kis videót, ez is különleges, és nagyon kedves a szívünknek.
A soron következő, hamarosan megjelenő klipünk is különleges lesz, ahogyan a dal is, melyhez készül.
-Meséljetek a vlogról!
Solymári Róbert Solya: A zenekar a rá jellemző lendülettel próbál minden szempontból újat és frisset nyújtani a rajongóinak, erre manapság az egyik legjobb eszköz a videó blog azaz a vlog. A zenekarról és a rock'n roll életérzésről szóló vlogunkról elöljáróban csak annyit árulhatunk el, hogy már készülnek a leginkább könnyed, de néha akár dokumentarista videó epizódok a zenekari életről, tagokról, kulisszatitkokról. No nem kell megijedni, Kudlik Juli nem fog megjelenni a komolyabbra sikerült "dokumentum kisfilmjeinkben" sem. (nevet)
- Mikor látunk titeket színpadon legközelebb?
Franczel Robi: A legfontosabb aktuális információ: szeptember 30, Dürer Kisterem.
-musicseven-
[2017.09.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.