Alien Ant Farm, SOil és Local H februárban Budapesten!
A 2000-es évek meghatározó nu-metal korszakának három amerikai zenekara érkezik februárban a Dürer Kertbe
Az MTV zenecsatorna ma is előszeretettel veszi elő Michael Jackson „Smooth Criminal” dalának átiratát - igen, azt, mely az Alien Ant Farm történetében nagyon fontos szerepet tölt be. Bár saját dalaik sem elhanyagolhatók, mégis sokan pont a feldolgozás miatt figyeltek fel, vagy onnan emlékeznek rájuk.
A zenekar némi szünet után pár éve tért vissza és újra aktív, melynek köszönhetően ezúttal először Magyarországra is eljutnak!
A szintén nu-metal alap banda, a SOil igazi sikereket a 2001-es „Scars” albummal ért el, idén pedig éppen 20 éves fennállásának évében hamarosan új - “SCREAM: The Essentials” címre keresztelt - lemezzel jelentkezik. A post grunge és hard rock elemekkel is kísérletező zenekar friss anyaga az új dalok mellett lényegében egy válogatás korong: régi slágerek új verziója, speciális bónuszok. A "Can You Heal Me" akusztikus verzióját Dimbag Darrell házi stúdiójában vették fel Vinnie Paul produceri irányítása mellett.
A turné vendége a kevésbé ismert Local H, akik idén egyszer már jártak nálunk. Grunge alapú, kissé post hardcore elemekkel bíró zenéjük nem emelte őket nagyobb piedesztálra, de a stílus korabeli amerikájának mindenképpen fontos és aktív zenekara.
JEGYEK:
Early Bird: 5500 Ft (Limitált!)
Elővételben: 6500 Ft
A koncert napján és a helyszínen: 7500 Ft
[2017.09.20.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.