2024. március 28. | csütörtök | Gedeon, Johanna nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Decemberben ismét Álomutazó - jegyek itt

Idén évvégén újra színpadra kerül 2017 legnagyobb színpadi produkciója, az Álomutazó című családi mesemusical, benne Stohl Andrással, Szabó Győzővel, Schell Judittal, Ábel Anitával, Falusi Mariannal, Keresztes Ildikóval, Hajdu Steve-vel és sokan másokkal. A 2018-as előadás december 22-én és 23-án lesz a BOK (volt SYMA) csarnokban, mit tavaly.

Az biztos hogy ebbe a produkcióba belepakoltak mindent, amit csak lehetett. A színészek mindegyike húzónév, van eredeti sztori, új dalok, elképesztő látvány, jellegzetes jelmezek” – írta a kritika a 2017-es év legnagyobb színpadi produkciójáról, az Álomutazó című családi mesemusicalről, amit tavaly karácsony és újév között majd 50 ezren néztek meg a 13 előadáson.

Nagyon felemelő érzés volt, hogy ilyen sok embernek szerezhettünk örömet tavaly karácsonykor, sok üzenetet kaptunk azonban, hogy lemaradtak az előadásról, vagy újranéznék, s bár nem terveztünk ismétlést, úgy döntöttünk, hogy a közönség kérésére újra színpadra állítjuk a darabot egy pár előadás erejéig” – mondta Illés Gabriella, a darabot életre hívó TulipánTündér produkció vezetője, aki elmondta nemcsak a látogatók száma, de a kritika is arra ösztönzi az alkotókat, hogy bátran ismételjenek “Ritka családi előadás az, ahol gyerek és szülő szeme egyszerre csillog, izgatottságtól, varázslattól, meghatottságtól és bulihangulattól” – írták rólunk, amire nagyon büszkék vagyunk, mondta a producer.

A szereposztás parádés, a látványvilág lenyűgöző a dalok egytől egyik slágerek lettek, a történet pedig rendkívül tanulságos és aktuális. Arról szól, hogy ma, amikor annyi minden van a világban, amit be kell fogadnunk, hogy mindig a maximumot kell hoznunk, mennyire elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal, az álmainkkal. Nem adunk időt arra magunknak, hogy feldolgozzuk azt a rengeteg információt, amit kapunk. Ezzel a mesével a profi szórakoztatáson túl az alkotók azt is szeretnék, hogy az előadás után a felnőttek egy kicsit elgondolkozzanak, lelassuljanak és újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, mint gyerekkorukban.

Jegyek itt


 










 

[2018.12.17.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2024.03.26.]
gazda szolgáltatás [2024.03.25.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Hot Wheels Monster Truck show - volt már jobb is
Nagy elvárásokkal mentünk a három...

Opera metal a Barba Negraban 
Kilencedik alkalommal volt szerencsém látni a „szívem...

James Blunt ismét elvarázsolt minket - képekben
Befutott az Amaranthe és a Dragonforce hajója a Barba Negrába
A Cirque du Soleil Budapestre hozta a bogarak életét
Power metal csata a Barba Negrában - Warkings koncerten jártunk
Csodálatos koncerten emlékezett Balázs Fecóra a Korál - képekkel
beszámolók még