A limitált, fizikai formában is elérhető kiadvány gyöngyszeme, a címadó “Hazatalál” az utóbbi évek legdallamosabb Ákos felvétele lett.
A Kossuth-díjas zenész friss megjelenése négy új dalt tartalmaz, amelyek a következő, 2019-ben megjelenő nagylemez hangzásvilágába engednek betekintést. A limitált, fizikai formában is elérhető kiadvány gyöngyszeme, a címadó “Hazatalál” az utóbbi évek legdallamosabb Ákos felvétele lett.
A slágergyanús számokat a művész saját stúdiójában rögzítette nyári rockturnéjának előadásai között, a 100%-os Ákos-élmény érdekében pedig sokrétű keverési- és masteringmunkával alakították őket igazán különlegessé. Az akusztikus dobokkal, hagyományos módon rögzített gitárokkal megspékelt felvételek az előadó eddigi legkomplexebb felvételei, amelyekből természetesen nem hiányoznak a rafinált, ’80-as éveket idéző szintetizátorok sem.
Ákos zenei útja nem mindennapi módon kezdődött. Amikor gyermekként hegedülni kezdett, első zenetanára egy rosszul sikerült fellépés után azt mondta neki, hogy „Ákos, a zene és te két külön világ vagytok”. Ennek ellenére folytatta a tanulást, mert úgy érezte, valami tűz ég benne, amit meg kell osztania másokkal. Azóta jó pár évtized eltelt és Ákos a lírikus popzene koronázatlan királyává nőtte ki magát. A rajongók pedig teljesen új szemszögből is megismerhetik a négygyermekes apukát, ugyanis idén jelent meg „Visszaszámlálás” című könyve, amit Kolozsváron mutatott be a sokoldalú művész.
[2018.10.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.