Fedor Kyra legutóbb augusztusban rukkolt elő Rajtam áll című anyagával, az énekesnő pedig azóta sem unatkozik. Kyra most először egy lírai szerzeménnyel lepte meg közönségét.
„Ez a lassú dal nem született volna meg, ha nem lett volna egy múzsám hozzá, aki történetesen a párom. Szerettem volna, hogy jól essen neki ez az egész produkció. ” – kezdte a Hosszú út kapcsán az előadó.
„Ez az első olyan dalom, amelynek a szövegét is én írtam. A téma középpontjában az áll, hogy mindannyian várunk valakire, hogy elinduljon felénk. A hozzánk vezető úton azonban vannak tapasztalatok, kudarcok, a múlt törmelékei, amiket az illető keresztként cipel a hátán. Aztán a szerelemhez, kapcsolathoz is sok erő, türelem kell. Ennek ellenére azt gondolom, hogy mindent meg kell élnünk, hogy az út végül a megfelelő emberhez, a végállomáshoz vezessen el. A szöveg dallama, hangulata akusztikus felfogást kívánt. Szerettem volna, ha ez a dal tökéletesre sikerül, amikor felvettük a vokált, bizony elpityeredtem, mert úgy éreztem, hogy megérkeztünk az út végére.”
A Hosszú út szövegét tehát Kyra, a hangszerelést Jung Norbert és Balázs Tibor (Mamóka) készítette, a már említett vokál fronton pedig Veress Kovács Petra és Gyombolai Réka erősíti a dalt. A most megjelent anyaghoz persze klip is forgott, amit Németh Dániel (Kobe) álmodott meg.
„Kyra-ékkal könnyű dolgom volt, nagyon élveztem velük a közös munkát, mivel már az első találkozásunkkor éreztem, hogy egy lelkes, harmonikus csapatot alkotnak ők.” – mondta el Kobe. „A forgatás gyorsan, hatékonyan zajlott. Az alap az volt, hogy egy minimál, a figyelmet nem szétszóró, egységes, letisztult környezetben jelenjenek meg. A forgótálcának köszönhetően pedig az idő múlására, az erényeinkkel, hibáinkkal való haladásunkra azon a bizonyos Hosszú úton, és a dal üzenetére igyekeztünk ráerősíteni.” – tette hozzá a rendező.
[2018.10.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.