Téli álom: advent és nosztalgia az FMH ötvenéves Illés-klubjában
Immár fél évszázada annak, hogy a népszerűsége csúcsán tanyázó Illés együttes a Fővárosi Művelődési Házban megnyitotta állandó klubját, ahol a koncertek mellett a rendszeres zenész-közönségtalálkozókra is lehetőség nyílt.
A jubileumi-adventi-nosztalgikus összejövetelen részt vesznek az Illés zenekar élő tagjai, a színpadon pedig a klub házi zenekara, az A.B. Sz. mellett a vállalkozóbb szellemű zenerajongók a Party Dance Band muzsikájára táncolhatnak.
Több apropó is sarkallta az IlléskluBoschok Baráti Körét ez év utolsó, szokásos Illés-klubest szervezésére: 1968-ban nyitotta meg kapuit a népszerűsége csúcsán lévő Illés együttes új klubja a Fővárosi Művelődési Házban, amit a hűséges rajongók, vagy épp az egyszerű zenekedvelők, kikapcsolódásra vágyók méltó körülmények között ünnepelhetnek. Mindennek ünnepélyes aláfestést ad az adventi, karácsonyt megelőző hangulat, és persze nem maradhatnak el a meghívott vendégek sem: Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs mellett az Illés zenekar „láthatatlan” és örökös tagja, nagylemezeinek borítótervezője, Szyksznian Wanda grafikusművész.
Zenében nem lesz hiány, hiszen a klub házi zenekara, a Bojtorján legendás dobosával kiegészült A.B.Sz. mellett a Party Dance Band gondoskodik a hangulat magas hőfokon tartásáról. A belépő 1.700.-Ft, asztalfoglalás a 06-30/681-3437 telefonszámon lehetséges.
December 8-án ½ 8 órás kezdéssel minden egykori és új Illés klubost, vagy kikapcsolódásra, táncolni vágyó zeneszeretőt (egyszóval mindenkit!) vár a Fővárosi Művelődési Ház Illés-klubja, valamint Gittinger Tibor és az IlléskluBoschok Baráti Köre. A hamisítatlan hangulatot jól példázza az Illés együttes ugyancsak 1968-ban megjelent kislemeze: „Várunk téged vándor, / Emeld fel az arcodat. / Asztalunkról végy magadnak / Légy egy napra boldogabb.”
- Hegedűs István -
[2018.12.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.