Képes beszámoló! Megérkezett Maya az Operettszínházba. Feslett primadonna és esendő bonviván

Több mint negyven év után újra színpadra álmodták Fényes Szabolcs egyik legnépszerűbb revü-operettjét, a Mayát. Az előadás 2018 november 30-tól látható a Budapesti Operettszínházban. Az előadásban a primadonna és a bonviván mellett két táncos komikus-szubrett páros is szórakoztatja a közönséget.

A Budapesti Operettszínház egy igazán testhezálló előadás; a Maya című operett bemutatóját tartogatta az év végére. A művet ugyanis, a nagyváradi születésű Fényes Szabolcs, az Operettszínház egykori igazgatója írta 1931-ben, aki korának talán az egyik legnagyobb művésze volt. Emlékét számos mű és dal őrzi.

Olyan örökzöld slágereket írt, mint például a “Luxusvonat”, a “Szeretnék egy kicsit boldog lenni” vagy a “Fogj egy sétapálcát”, melyet a mai napig sokszor lehet hallani különböző filmekben és előadásokban is. Csak kevesen tudják, hogy ezek a dalok eredetileg a Maya című revü-operetthez íródtak, melynek egyik legérdekesebb különlegessége az, hogy rengeteg látványos show elem jelenik meg benne, ami már önmagában remek színházi élményt ígér. Az már csak hab a tortán, hogy a darab díszlettervezője, Khell Csörsz mindezt monumentális és rendkívül izgalmas díszletekkel álmodta meg a Budapest Operettszínház színpadára. Az egyik legizgalmasabb díszletelem például egy életnagyságú helikopter volt, melyet a magasból engedtek le, teljesen élethű hang- és fényhatások közepette. A díszlet tökéletesen összekötötte az Afrikában állomásozó idegenlégiósok és az afrikai kikötőben található kétes hírű bár jeleneteit a párizsi művész világgal és a francia elit kultúrájával.

A darab az 1900-as évek elején játszódik. A cselekmény gyakorlatilag egy romantikus tündérmesére emlékeztet, ahol az útszéli virágból, világhírű díva, a féltékeny gyilkosból pedig bonviván lesz. A revü-operett bonvivánja, Charlie (Dolhai Attila, Gömöri András Máté) tudomására jut, hogy imádott menyasszonya, Madeline (Auksz Éva, Dancs Annamari), legjobb barátjával Dixivel (Kiss Zoltán, Laki Péter) is szerelmi viszonyt folytat, ezért pisztolyt emel rá, aki elájul ijedtében. Charlie azt hiszi, Dixi halott ezért bánattal, és bűntudattal terhelt lélekkel lép be az idegenlégióba és Afrikába utazik. Itt ismerkedik meg a gyönyörű Maya-val, aki egy bárban énekel matrózoknak és katonáknak.

A primadonna, Maya szerepe egy kissé eltér a megszokottól, hiszen nem úri hölgyként jelenik meg először, hanem egy rendkívüli vonzerővel és erotikus női energiával bíró “útszéli virágszálként”, aki egy afrikai kocsmában táncol és énekel a légiósok örömére, de aki ennek ellenére érintetlen. Ehhez nem elég a csodálatos hang és a gyönyörű megjelenés, kell egyfajta erős, de mégis bájos, szexuális energia, amitől igazán élethűvé válik Maya karaktere. Fischl Mónika és Bordás Barbara kiválóan ráéreztek arra, hogyan valósítsák meg ugyanabban a karakterben, az elegáns úri hölgy és a szexuálisan energiákkal túlfűtött bárénekesnő finom egyensúlyát úgy, hogy Maya végig szerethető legyen, az első perctől az utolsóig.

Maya azonnal szerelemre lobban Charlie iránt, ám elsőre érzései nem találnak viszonzásra. Még csalfa menyasszonya után kesereg és közben észre sem veszi, hogy a lány mekkora áldozatot hoz érte, amikor minden spórolt pénzét odaadja neki, majd életét is kockára téve feltartóztatja a katonákat, hogy Charlie hazajusson Párizsba és ezzel megmentse az életét.

Időközben Mayát, a bár tűzről pattant, olasz tulajdonosát, Barbarát (Szendy Szilvi, Gubik Petra) és Rudit, a magyar légionáriust (Brasch Bence, Kocsis Dénes) felfedezik és világszerte ismert előadóművészekké válnak, akik rendszeresen fellépnek a világ kulturális fővárosában, Párizsban is. Így találkozik újra Maya és Charlie, és szeretnek végleg egymásba. Ám a boldogsághoz vezető út még számos komikus, és néha kissé melankolikus pillanatokkal van tarkítva. A két főszereplő egymásra találásában a legfontosabb szerepet Bambó a zenebohóc (Mészáros Árpád Zsolt, Földes Tamás) játssza, aki szintén szerelmes Mayába. Kérésére hercegnek adja ki magát, aki udvarol a gyönyörű művésznőnek, így teszik féltékennyé a főhőst, aki ekkor már bármit megadna Maya szerelméért.

Nekem magában a történetben az tetszik igazán, hogy egy kicsit megmutatja az emberi jellem gyarlóbb oldalát úgy, hogy közben a szereplők kivétel nélkül, végig szerethetők maradnak. Az egyik legelgondolkodtatóbb éppen Charlie és Maya szerelme. Kezdetben Charlie még semmire nem tartja a kis művésznőt, aki egy afrikai bárban énekel, csak akkor figyel fel rá igazán, amikor Mayából már világhírű énekesnő válik. Maya ki is mondja, hogy eddig csak a bár látogatói tartották rosszéletűnek, sztárként pedig az egész világ. Mégis Charlie is csak akkor figyel fel igazán Mayára, amikor ő már híres, ünnepelt énekesnővé vált, és megpillantja az előadáson. Egészen farok csóválva lohol a hűtlen, buta, nyafka, teljesen tartalmatlan, felszínes exmenyasszonya után, aki valójában kutyába se veszi, mivel Dixit szereti, aki az egóján és a humorán kívül szintén nem sok belső tartalommal rendelkezik. Ennek ellenére szerethetőek, mert jó szándékúak.

A karakterek sokoldalúságának és a különböző kultúrák (afrikai, francia, olasz, magyar) keveredésének harmonikus megjelenítését nagyban segítették a jelmeztervező, Velich Rita nagyon aprólékosan kidolgozott, csodaszép jelmezei és Lőcsei Jenő lenyűgöző koreográfiái, melyek valóban fantasztikusak voltak.

Ahhoz képest, hogy különböző kontinenseken játszódott maga a darab, nem volt hiányérzetem és nem éreztem túlzónak egyik jelentet sem, köszönhetően a rendező, Réthly Attila fantasztikus látásmódjának. Egyetlen pont volt, ami nekem igazából indokolatlannak tűnt az előadásban; Az, hogy filmforgatásként jelent meg a színpadon a mű. Voltak benne utalások a forgatásra: Például a szélgép, a sminkes, a csapó, melyek néha valóban azt sugallták, mintha egy stúdióban lennék egy filmforgatáson, de mivel ezek csak utalások voltak, nekem igazából semmit sem adott hozzá a színházi élményhez, inkább csak elvett belőle.

Kizökkentett a történetből, feleslegesen. Talán egyedül az előadás utolsó dalában láttam igazán értelmét ennek a filmes koncepciónak, amikor Bambó a zenebohóc, egyedül maradt és a változásról, az elmúlásról, “egymás mellett könnyről és mosolyról” énekelt és egy üres rendezői szék emelkedett vele együtt a magasba. Ez volt a darab legszívbemarkolóbb és legkevésbé kiszámítható pillanata.

Suri Andi

[2018.12.30.]