Újabb elismerés Debrecennek, 2017 után, immár második alkalommal választotta be az európai fesztiválokat minősítő szervezet, az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) a legrangosabb fesztiválok sorába a Campust.
A Campus Fesztivál értéke a minőségi kultúra, a kiegyensúlyozott színvonal, a zenei sokszínűség, ezzel együtt a fiatal tehetségek és az utánpótlás felkutatása, valamint szerepeltetése. Ez egyben azt jelenti, hogy a minősített európai fesztiválok közé került a Campus.
A debreceniek évről évre magasra teszik a lécet, 2018-ban is rekordot döntöttek: 108 ezren szórakoztak a rendezvényen. Az idei lesz a 12. Campus, a helyszín változatlanul a debreceni Nagyerdőn a Nagyerdei Stadion, és a Nagyerdei Víztorony impozáns környezete.
Július 17-től négy napon át összesen közel 70 helyszínnel készülnek a szervezők. A zenei programkínálatban a korábban bejelentett nevek, például a Limp Bizkit és Alan Walker mellé érkezik Willy William és a Delinquent Habits, valamint Nora En Pure is. A hazai mezőny legjobbjai közül pedig már biztosan jelen lesz az idén 30 éves Tankcsapda, a 15 éves jubileumát ünneplő Halott Pénz és Road, jön Majka, a Kowalsky meg a Vega, a Quimby, Rúzsa Magdolna, a Punnany Massif, Horváth Tamás, a Bagossy Brothers Company és fellép majd a Nagy-Szín-Pad! Tehetségmutató nyolc résztvevője is. Az idei Campuson rekordszámú, több mint háromszáz hazai koncert várható.
A Limp Bizkit a nu metal műfaj úttörőjeként még ma is rendkívül energikus koncert zenekar. Magyarországra egy év után térnek vissza, ezúttal Debrecenben láthatjuk Fred Durst karizmatikus egyéniségét és a gitáros Wes Borland különleges maszkjait. A Campus Fesztivál fellépői között ott lesz a jól ismert francia DJ, producer Willy William is. A 38 esztendős sztár, a több mint 446 millió megtekintés felett járó, „Ego” című számának köszönheti hírnevét, népszerűsége azóta is töretlen. Az egyik legnépszerűbb fellépő, saját dalai mellett olyan előadókkal jegyez közös számokat, mint David Guetta, Cris Crab, J Balvin vagy Jason Derulo. Nagyon érdekes rockzenei hatásokkal rendelkezik a Seafret névre keresztelt brit duó. A Campuson látható Jack Sedman és Harry Draper formációja, 2015-ben vált ismertté, „Oceans” című daluk klipjének főszereplője ráadásul az a Maisie Williams, aki a hamarosan befejező évadához érkező „Trónok harca” című sorozatban Arya Stark-ot alakítja.
A világhírű fiatal dél-afrikai-svájci DJ, Nora En Pure is az idei Campus Fesztivált erősíti. Az indie dance és deep house műfajokban mozgó előadó 2010-ben robbant be a köztudatba Daniel Portman „Khaweri” című dalának remixével. Alan Walker neve garantált egy jó fesztivál bulira. A norvég DJ először 2015-ben tarolta le a nemzetközi slágerlistákat „Faded” című slágerével, a dalt azóta több mint 2,2 milliárdan tekintették meg a legnagyobb videó megosztó csatornán. Az elektronikus zenei színtér egyik legizgalmasabb szereplőjének tartják, 15 milliárd feletti audio és video streammel büszkélkedhet, olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Kygo, Sia, Noah Cyrus, a Coldplay vagy Avicii. November legvégén a klímaváltozás és a környezetvédelem égető kérdéseivel foglalkozó új dalt jelentetett meg „Different World” címmel. Ugyancsak a Campus zenei sokszínűségét erősíti a los angeles-i hiphop banda, a Delinquent Habits. A klasszikus amerikai hip-hop úttörői hatodik alkalommal érkeznek Magyarországra, ezúttal a debreceni Nagyerdőre 2019. július 20-án.
A Campus Fesztivál részletes programja a www.campusfesztival.hu oldalon olvasható. Kedvezményes jegyelővétel: 2019. július 10-ig!
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.