Let Them Slide Away - Új klipet készített a Blahalouisiana
Különleges hangulatú videót készített az együttes Let Them Slide Away című dalukhoz. Augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon adnak szimfonikus koncertet a Heureka Pop Orchestra zenészeivel közösen.
Az idén nyolcadik születésnapját ünneplő zenekar tavaly októberben jelentette meg „Minden Rendben” című lemezét, amiről ez a klip az ötödik és egyben ehhez az albumhoz készült utolsó. A csapat mindig nagy figyelmet fordít a képi megjelenésre, ezért mindig más-más tehetséges rendezőkkel dolgoznak együtt. Nem véletlen, hogy idén is jelölték őket a Petőfi Zenei Díj legjobb klipjének járó díjára a „Testemnek, ha engedem” videóval.
Schoblocher Barbara a zenekar énekesnője fejti ki, miért döntöttek úgy, hogy most házon belül dolgoznak: „A „Let Them Slide Away” annak ellenére, hogy angol dal, nagyon hamar közönségkedvenc lett, ezért mindenképp szerettünk volna készíteni hozzá valamit. Eredetileg újra a Karsai Kata - Erdész Tamás rendező párossal dolgoztunk volna, de az az ötlet először a helyszín miatt, aztán a pedig karatén miatt sajnos meghiúsult. Ádám (szerk. Juhász Ádám a zenekar dobosa) viszont a saját vállalkozásában foglalkozik videó gyártással, így azt gondoltuk, ideje lenne végre hasznát venni a tehetségének.
A forgatás két délutánt vett igénybe, mindent ketten közösen találtunk ki, együtt rendeztük, együtt gyártottuk, Ádám volt az operatőr, én a szereplő aztán pedig együtt fejeztük be a vágást is.
Ez most egy olyan klip, amiben nem a történet a lényeg, hiszen a dal magáért beszél. Azt a kettősséget és azokat az érzelmeket szerettük volna megjeleníteni, amik egy csalódás hatására lejátszódnak bennünk, hiszen a boldog pillanatokra mindig emlékezni fogunk, miközben épp ezek miatt egy kicsit mégis belehalunk.”
A zenekar legközelebb augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon adja elő szimfonikus koncertjét a Heureka Pop Orchestra zenészeivel.
[2020.07.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.