2025. december 6. | szombat | Miklós nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

A Dal 2021 - ők lépnek fel az első elődöntőben

A dalverseny negyedik válogatójának végére kialakult az elődöntő húszas mezőnye. Szombaton a Duna Televízió showműsorában tíz produkciót láthatnak a nézők 19.35-től. 

A dalok az elődöntők során már akusztikus változatban hangoznak el. A két elődöntőből négy-négy slágergyanús szerzemény jut tovább a március 13-ai fináléba.

A negyedik válogatóból a zsűri értékelése alapján az eddigi legmagasabb pontszámmal BariLaci Féltelek című dala jutott tovább. Az este során szintén elnyerte a szakma képviselőinek tetszését az Egyetlen szó a Kaukázustól, az Egy vagy velem Radics Gigi előadásában, valamint Süle Zsolt Befúj című szerzeménye. A közönség szavazatainak köszönhetően az elődöntőbe került, ezáltal erősíti a rock vonalat a Down For Whatever Zuhanás című produkciója.

Február 27-én az első elődöntőben az alábbi versenyzők térnek vissza A Dal 2021 színpadára:

BariLaci: Féltelek

Beneath My Skin: Ébredj!

Galda Levente: Eredő

GERENDÁS feat. Dárdai Blanka: Senkié

Mudfield: Nincsen szerencsém

Katona Petra: Viszlát múlt

Kaukázus: Egyetlen szó

Pink&The Panthers: Sodor a szél

Szabó Leslie: Legyen másnak is 

Szőke Nikoletta: Új esély

A tíz dalból négy jut tovább a döntőbe. Három a zsűripontok alapján automatikusan kap helyet az élmezőnyben. Egy továbbjutó sorsa ismét az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz, a produkciókat alapdíjas SMS-el lehet támogatni. A szavazás időtartama alatt egy telefonszámról összesen húsz SMS küldhető. A legtöbb szavazatot kapó versenydal csatlakozik a döntősökhöz, ezzel esélyt kapva, hogy az év magyar slágere legyen.

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számtalan érdekességgel szolgáltak a produkciókról. A műsorok 60 napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.

A top 40-be jutott valamennyi szerzemény részt vesz az online Akusztik Dalversenyben. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje A Dal 2021 Akusztik fődíját. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet, március 10. éjfélig.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán.

[2021.02.24.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még