Különleges helyszínen forgatott Balázs Pali - Veled még egyszer megpróbálnám
Mint a legtöbb zenész, úgy a kétszeres Fonogram-díjas énekes életét is fenekestül felforgatta a pandémia. Vajon mi történhetett Palival, hogy egy bányában fizikai munkát vállalt?
„Számomra soha nem volt megalázó a nehéz fizikai munka” – kezdi vallomását az énekes.
„Kétkezi munkás családból származom, ahol természetes volt, hogy mindent saját magunk, önerőből végeztünk el. Szükség is volt a jó fizikumra, hogy a ház körül rend legyen, és az életünk működjön. Ezt a hitvallást öntöttük most képi formába életem legkülönlegesebb videó klipjéhez.
Így még engem, ilyen környezetben és formában nem látott a közönség az elmúlt 24 évben.
A nőnapkor debütáló "Veled még egyszer megpróbálnám" című új dalom képi világa egy bányász mindennapjait mutatja be, aki épp egy szerelmi csalódás kellős közepén próbálja túlélni a mindennapokat.
"Töredelmesen bevallom, lelkileg nagyon megviselt ez a különleges és egyben nyomasztó forgatási környezet. Utána még napokig a hatása alatt voltam. Nem lehetek eléggé hálás a jó sorsomnak, hogy a zenei pálya felé terelt és a hivatásom egyben a szenvedélyem.”
Balázs Pali új klipje a szakma szerint olyan lett, mint egy mozifilm. Itt meggyőződhetsz róla:
[2021.03.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.