Elolvastuk - Animal Cannibals: Minden változik, a lényeg nem

A könyvről elsőre látszik, hogy rendkívül fajsúlyos munka: A4-es méretben 310 oldal, így kizárólag otthon olvasható, mert kizárt, hogy bárki csak úgy magával cipelje például munkába menet. Meg kell adni neki a tiszteletet, a helyet és a figyelmet - egyébként megérdemli.

Másodszorra a fotómennyiség tűnik fel: szinte minden bekezdést odaillő fényképekkel illusztrálnak, belépők, stage passok, lemezborítók, közös képek, úti képek - elképesztő, milyen alapos a könyv képanyaga. Végül a szöveg: gáz lett volna egy ilyen vastag könyvet rossz szöveggel megtölteni, de erről szó sincs, egészen kitűnő a szöveg, a mondanivaló, az információtartalom és a szerkesztettség is, képek nélkül is nagyszerű olvasmány lenne.

A könyv alapvetően az Animal Cannibals két tagjának életrajza és az együttesnek, mint produkciónak a története. Qka MC és Ricsipí gyerekkorával indít, ez a rész még kevésbé érdekes, de felrajzolja, honnan indultak és milyen környezetben fejlődött a személyiségük.

Sok apró részlet a helyére kerül, például milyen albumaik jelentek meg amatőr kazettákon - én is az egyik ilyenből ismertem meg őket kb. harminc éve... Sok későbbi slágerük is rajta volt már ezeken a kazettákon, például Az én ágyam túl nagy, vagy a Császár Előd által sikerre vitt Miért nincs nyáron hó. Nagyon érdekes, milyen más előadőknak írtak még szövegeket, a Soho Party: Dilis a lány című dala például nem volt akkora sláger, de én imádtam, és tessék, ők írták a szövegét. Az Ezres Klub megemlítése is kedves volt a szívemnek, mert ahogy ők is, én is sokat jártam oda szórakozni...

A könyv tele van apró vicces sztorikkal, de ami egészen zseniális, amikor a korabeli kritikákból vett idézetekkel jellemzik az albumaikat, ez sírvaröhögősen jó.

Az első albumok és az első nagyobb sikerek kapcsán sok élettapasztalatot és tanácsot megosztanak arról, hogyan érdemes a popszakmában működni és hogyan lehet hosszútávon is sikeresnek maradni. Ezek rendjén valók a mostani, negyvenes éveikben járó, húszévnyi tapasztalattal rendelkező előadóktól. A könyv viszont azt a hatást kelti, hogy a huszonéves, éppen sztárrá vált fiúk is már rendelkeztek ugyanezzel a bölcsességgel, és mindig is csakis az alázat és a hiszti teljes nélkülözése volt rájuk jellemző... Ettől még maguk a gondolatok jók, például hogy az előadó három jó barátja a közönség (ők minden levélre válaszoltak és mindig lehetett velük beszélgetni), a média (amit jobb, ha ők etetnek és megbecsülnek, mert könnyűzenei előadóként nehéz bejutni), és a fellépésszervező házigazda. És hogy mindig mindenkit érdemes kifizetni, és soha nem érdemes megsértődni senkire - teljesen igaz, csak nehezen hihető, hogy ezt ők húszévesen is tudták és ilyen hibákat sose követtek el.

Az első albumok megjelenése után sok más területen is kipróbálták magukat, ott is kétségtelen sikerekkel, néha meglepően hosszú távon is. Tévéműsorokat vezettek, néha több évadon át, sőt az 1like hiphop nemsokára tíz(!) éves lesz a 1Music Channelen. Szintén több mint tíz éven át szerveztek nyári tábort a rajongóknak a Balatonon, de volt a karrierjükben rádióműsor és klipforgatás másoknak is. És persze éveken át szerveztek rap versenyeket, break versenyeket, graffitizést... tiszteletre méltó az így elért hálózat, a sok alkotó fiatal megmozgatása és a kevésbé ismert előadók segítése. Ott voltak a nagy nyári fesztiválok születésénél: a VOLT-on egy színpad egész műsorát ők állították össze, többször nagyszínpadosok voltak a Szigeten és sok más fesztiválon is zenekaros koncerteket adtak.

Megfogalmazva nincs, de a sorok közül azért kiolvasható az is, melyek a produkciójuk korlátai. Erényként írják le, valójában nyilván egy csomó energiájukat elvette és az alkotás rovására ment, és persze anyagilag is hátrányos volt, hogy nem volt menedzserük és mindent maguk intéztek. Hogy rengeteget dolgoztak, évente csak egy-egy hetet tudtak pihenni, minden fellépést elvállaltak, mindent személyesen tárgyaltak le, mégsem tudtak, a könyv szerint nem is akartak a haknizásből kinőni, illetve: nem mertek nagy összegeket bemondani. Érdekes ezt összehasonlítani azzal, amit a Tankcsapda írt a Liliput Hollywood című könyvben. Ott a dobos Fejes Tamás szintén az együttes tagjaként tárgyalt és intézte a szervezést, a könyv megfogalmazása szerint pofátlanul, az eredményeket tekintve viszont nyilvánvalóan hatékonyan és ügyesen. Ennek köszönhetően mára óriási gépezetté fejlesztették a produkciót: Fejes be merte mondani a nagy összegeket...

A könyvben minden év egy fejezet, amelyekben sorba veszik a fontosabb eseményeket. Érdemes felfigyelni rá, milyen sok nagy slágerük volt a kétezres években, amit magamtól mondjuk már nem soroltam volna a legjobb időszakaik közé: Mindenki azt akarja, Valaki kell, Péntek, Budapest nyáron... Számba veszik a rengeteg kiadványt, amin szerepeltek, a rengeteg remixet, ami a dalokból készült, illetve a számtalan videót és azok verzióit is... Kedvet csináltak ahhoz, hogy meghallgassam az újabb dalaikat is, az A.N.I. és a Vissza például simán a kedvenceim lesznek ezután.

Szerencsére nem hagyták ki a könyvből azokat a próbálkozásokat sem, amelyek valamiért nem lettek sikeresek, ezeket egyrészt őszintén, másrészt öniróniával kezelik. Klassz sztori, amikor egy bulin nagyobb sikerük volt, mint a Majka-Curtis-BLR műsornak - mint írják, ez később már nem sokszor fordult elő... Nem titkolják, ha egy-egy koncertjük nem lett telt házas, ahogy azt sem, hogy az Arénának csak a kertjében léptek fel eddig (ezen egyébként à mi is ott voltunk)

A fejezetek érintik az aktuális társadalmi és szakmai változásokat: amikor kazettáról CD-re váltott a világ, onnan mp3-ra, Youtube-ra, streamingre. Megmutatják, ahogy ezekre reagáltak, sokáig kiadtak például CD-ket a gyűjtők kedvéért akkor is, amikor a többség már nem tudott mit kezdeni a lemezekkel. Nyilván benne van a könyvben Kate McKinnon Yozsefváros-előadása és Will Smith budapesti fellépése (utóbbin szintén részt vettünk mi is, még a cikkben is à megemlítettem a Kannibálok őszinte rajongását). Érdekesség, hogy Will Smith önéletrajza is most jelent meg, nyilván ő is a járvány alatti csendesebb időszakot használta ki a könyve befejezésére.

A kötet egyetlen hibája, hogy teljesen konfliktusmentesre van csiszolva. Visszavonult politikusok életrajzainak jellemzője, hogy csakis meleg, elismerő szavakkal emlékeznek meg mindenkiről, hát itt még ennyi sincs. Azokról sem, akik nyilvánvalóan közel állnak hozzájuk: Sub-Bass Monster és Fluor Tomi lexikális értelemben benne vannak a könyvben, de a kapcsolatuk emberi oldala nincs bemutatva, elmagyarázva. Vagy hogy bárkivel valaha komoly konfliktusuk lett volna: nyilván senkit nem akarnak megsérteni, soha senkire nem haragudtak, mindenkinek mindent elnéztek és mindenkivel jóban voltak... Persze alkati kérdés is, a dalszövegeikben is konfliktuskerülőek és a könyvük is megerősíti, hogy mindig a jókedvre törekednek és hogy a dolgoknak csak a pozitív oldalát lássák... A könyvből viszont hiányzik a dráma, a feszültség és a személyiségfejlődés is.

De az az igazság, hogy így is kiváló olvasmány, Yo szövegekkel és kiváló képanyaggal, ajánlom mindazoknak, akiket érdekel a magyar zenei szféra működése, története - esetleg konkrétan Animal Cannibals rajongók...

Szatmári Péter

[2021.07.29.]