2024. április 19. | péntek | Emma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Jönnek az újdonságok! Idén 10 éves az Eldorado zenekar!

Készül a kislemez, melyből elkészült az első dal. Ennek apropójából beszélgettünk Attilával és Alexandrával, az együttes alapító tagjaival.

Nem kevés ideje vagytok a zenei pályán közösen. Hogyan lehet ennyire összhangban dolgozni együtt, hosszú időn keresztül?Mivel egy pár vagyunk, így először a magánéletben csiszolódtunk össze és csak később jött az ötlet, hogy kezdjünk el közösen „dolgozni”. Nálunk minden bizonnyal ez az alapja. A magánéletben is nagyon nagy összhang van köztünk! Hiszen néha szavak sem kellenek, elég egy pillantás, amiből tudjuk, hogy a másik mire gondol. Mindenkinek meg van a maga feladata a produkcióban.

Eliza, a kislányunk nagyon muzikális, ha tehetjük, most már magunkkal visszük a közelebbi és korai rendezvényekre. Mindig segít a technika apróbb dolgainak pakolásában és szinte nincs olyan nap, amikor ne gitároznánk, énekelnénk neki, vagy közösen vele.

Hogyan képzeljük el a közös munkát? Ki, melyik részért a felelős? Mit csinál a legszívesebben?Nagyon egyszerű! Szandra energiájának 99%-át a színpad, vagy is az éneklés veszi ki. Az elején megkért, hogy ha lehet, a háttérmunkából ő ki szeretne maradni. Innentől minden más az én feladatom. Természetesen minden lépést megbeszélünk, de a kivitelezés már rám marad. Szerintem mind a ketten legszívesebben a színpadon vagyunk!

Hogy osztjátok be a munkát? És az időtöket, hogy ne menjen a család rovására? Hogyan tudtok zsonglőrködni a munka, család, háztartás, és pihenésre szánt idő között?Ez nagyon jó megfogalmazás. Körülbelül tényleg össze zsonglőrködjük. Azt kijelenthetjük, hogy a pihenésre jut a legkevesebb időnk! Amúgy minden napunk szinte előre meg van tervezve, ki merre és hova, hogyan.

Igyekszünk a hétköznapokban minél több időt együtt tölteni a családdal. A hétvége nagyrészt a munkáé, de a nagyszülők segítenek és Eliza is szeret velük is lenni.

Szerintetek mi az, amitől ilyen nagyszerűen működik a ti zenekarotok? Mi tartja össze úgy igazán?Egyértelműen ez az összhang. Nyilván nálunk is vannak dolgok, amiben nem értünk egyet vagy másként látjuk, de mindig megtaláljuk a közös nevezőt. Mindenkinek megvan a maga feladata, de sose döntünk semmiben a másik tudta nélkül. Nincsenek plusz munkák, hiszen ami a zenekar életben tartásához fontos, az mind szinte mindennapos feladat.

Milyen fontosabb mérföldköveket járt be az együttes az évek során? Mennyit alakult, fejlődött?A legelső mérföldkő talán az volt, amikor megszületett első saját dalunk és klipünk. Ez után elkezdődtek a televíziós megkeresések is elég szép számban, és szerencsére jött minden magától! Azért is érdekes volt ez nekünk, mert abban az időben csak éjszakás bulikat csináltunk, legtöbbet mulatós zenét játszottunk, persze más-más stílusokkal vegyítve. Viszont a saját dalainkat Pop stílusban írjuk vagy íratjuk, belecsempészve rock-os gitár elemeket. Ezt követően, mondhatjuk a következő lépcsőfok az volt, amikor elkezdtek jönni a saját dalos rendezvények és szinte szájról szájra terjedve eljutottunk az ország számos pontjára és a szomszédos országokba is a műsorunkkal.

Idén egy nagyobb mérföldkőhöz érkeztünk, Szabó Zé producer szárnyai alatt készül egy digitálisan elérhető kislemeznyi anyag, melyhez az első dal meg is jelent klip formájában. Idén 10 évesek fennállásunk alkalmából, zenekaros formációt is ölt a produkció, mellyel turnészerűen szeretnénk minél több helyszínen megjelenni.

Tehát készül az új kislemez, melyből el is készült az első dal. Meséljetek, hogyan született? És a hozzá tartozó klip? Mi inspirálta?
A „Ma is ugyanúgy” című dalunkat Szabó Zé-vel közreműködésével alkottuk. A dallal egy kapcsolati és a zene iránti összhangunkat fejezzük ki, azokkal az érzésekkel, melyeket nap, mint nap megélünk, hisz nem csak a színpadon, a magánéletben is párt alkotunk. Olyan érzéseket közöl a dal, mint amikor távol vagy a párodtól és késztetést érzel rá, hogy most fel kell hívnod, mert szüksége van pár támogató szóra. Amikor a párod a múzsád, és erőt, ihletet ad a mindennapokra, együtt tudtok „szállni” a mindennapokban. Azért, hogy a képi világ is összhangban legyen a dallal, egy költségesebb imidzsklipet készítettünk hozzá, komplett stábbal, táncosokkal és egyéb kellékekkel.

A „Ma is ugyanúgy” egy hét alatt nézettséget döntött a több éve kiadott dalok felett. Erre büszkék vagyunk, hiszen a visszajelzések is pozitívak.

Milyen pluszt tudtok belevinni egy-egy fellépésbe, a zenei hangzáson kívül?
Alapból szeretjük a közönséget is bevonni a műsorunkba. Énekeltetni szoktuk őket és mindig osztogatunk cserébe lemezeket vagy promóciós dolgokat. Emellett kiegészítjük a színpadi látványt saját füst és szikragejzírekkel. Igény esetén táncos lányokkal.

Visszajelzésekből is akad bőven, hiszen rengeteg üzenetet kapunk. Például mikor rendezvény után fotózkodnak velünk és elmondják élményeiket a fellépéssel kapcsolatban. Talán szakmailag kiemelkedő pillanat volt számunkra az is, hogy Szabó Zé producer elismerte a munkánkat, és azóta már közösen dolgozunk egy kislemezen. Emellett rengeteg dalunk kapott arany és platina minősítést. Elég jól alakulnak a mutatók Spotify-on és Youtube-n is.

Fellépések terén rengeteg teltházas és szabadtéren, több ezres létszámú bulink volt és lesz is még jó pár. Készülünk a Jubileumi turnénkra. Már most nagyon ígéretes helyszínek vannak lefoglalva. Talán mondhatom azt, hogy arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy ezt elértük!

https://eldoradozene.hu

[2023.03.22.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
SÜRGŐS HITELEK szolgáltatás [2024.04.18.]
SÜRGŐS HITELEK szolgáltatás [2024.04.17.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Nem jó érzés rádöbbenni, hogy minden hiábavaló - Az ügynök halála a Centrál Színházban
...

A Quimby 33 év után sem hagyott fel a kísérletezéssel
Ha három-négy éve valaki azt mondja...

Megnéztük a Triász együttes koncertjét - képekkel
Lángba borult a Barba Negra a Hooligans koncertjén - fotókkal
Megnéztük Majka 360°-os koncertjét az MVM Dome-ban - képekkel
Szörnyek és Valhalla harcosok szeánsza a Barba Negraban
Újra egy varázsos éj - Loreena McKennitt ismét Budapestre látogatott
beszámolók még