Komor és súlyos dalok várnak minket a Barba Negra Blue Stage előtt május 1-én: a finn Swallow The Sun és különleges vendégük, a svéd Avatarium lép majd fel, előttük pedig a Shores of Null játszik.
A járványidőszak a Swallow The Sunt is derékon ragadta, így a finn death-doom metal csapat most ér ide negyedik, 2021-es lemezének bemutató turnéjával. A Moonflowers megőrzi azt a súlyosságot és személyes, érzelmi töltetet, ami a korábbi lemezekre is jellemző volt. Ezt erősíti a lemezborító is, hiszen a grafika eredetijét maga az alapító gitáros, Juha Raivio készítette szárított virágok felhasználásával, a vörös holdat pedig saját vérével festette a virágok mögé.
Az album személyességét az is mutatja, hogy az alkotó nem igazán hajlandó róla beszélni. A lemez kapcsán tett egyetlen nyilatkozata szerint bár tudja, hogy nem kéne ezt mondania, de Raivio „utálja” ezt a lemezt: „Utálom azt, ahova elrepít engem, és az érzéseket, amiket kivált belőlem, amit jelent számomra. Bár ne lenne így. De őszintén szólva, valójában nincs más választásom, mint kedvelni az albumot, hiszen úgyis csak ez az egy dolog számít számomra a zenében. Nem az számít, hogy mit érzek, hanem hogy érzek valamit.” A dalok írása 2020 őszén fejeződött be, később pedig egy instrumentális verzió is rögzítve lett, a Trio NOX vonós trió előadásában, a finnországi Sipoo középkori templomában.
A nagylemez felvételein Juho Räihä és David Castillo működött közre, hangmérnöki feladatokat pedig Jens Bogren és Tony Lindgren látta el. A lemez teljes egészében elérhető a youtube-on is, méghozzá a Dronicon FIlms által készített animációkkal kiegészülve.
A turnén érkezik az Avatarium: a finnekhez hasonlóan ez a zenekar is igazodási ponttá vált tízéves fennállása alatt, ami mögött természetesen az alapító Candlemass basszeros, Leif Edling évtizedes munkássága is ott van. Az Avatarium ismertségét az igazán súlyos és sötét doom metal daloknak köszönheti, amihez a klasszikus rockzenéből is kölcsönöznek inspirációt, egyszerre idézve meg a My Dying Bride, a Black Sabbath, a Cathedral, a Rainbow, az Entombed és a Blue Öyster Cult hangulatát. A Jennie-Ann Smith énekessel színpadra álló zenekar friss lemeze, a Death, Where Is Your Sting ősszel jelent meg.
Az estét egy szintén 10 éve működő, olasz dallamos black / doom metal zenekar, a Shores Of Null nyitja, akik idén megjelent, The Loss of Beauty című negyedik lemezüket hozzák.
A három zenekar európai turnéja május 1-én érkezik Budapestre, ahol a Barba Negra Blue Stage-en lépnek fel.
a Concerto Music bemutatja: Moonflowers 2023 Tour
2023. május 1., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Blue Stage
Swallow The Sun, Avatarium, Shores of Null komcertek
Belépő: 7500 Ft elővételben, 7900 Ft a koncert napján.
Jegyek kaphatók a rock1 és a tixa rendszerében.
[2023.04.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.