Turnéjának többszöri halasztása után Joe Satriani ősszel ismét útra kelt: a tavalyi amerikai fellépések után áprilisban Európába érkezik. Április 10-én Budapesten, a Barba Negra Red Stage-en is szerepel, ahol a 2022-es, The Elephants of Mars című lemezt is bemutatja.
A G3 gitárosturné alapítójaként és a Chickenfoot tagjaként is ismert amerikai zenész, Joe Satriani több mint 10 millió lemezt adott el világszerte, szólóalbumai közül pedig kettő platina és négy aranylemez státuszt ért el.
2020-as, Spaceshifting lemezéhez kapcsolt koncertjeit a járvány miatt el kellett tolni, és mire 2022-ben újraindulhattak a fellépések, Satriani már egy friss lemezt is fel tudott mutatni: a The Elephants of Marscímű, instrumentális felvételeket tartalmazó album nagyjából egy éve jelent meg. Ezt Satriani a turnézenészekkel közösen vette fel a lezárások alatt, és a cél az első pillanattól az volt, hogy új szintre emeljék az instrumentális gitár lemez művészeti értékét. Joe szeretett volna eltávolodni a „klasszikus rockzenei hangzástól”, és egy általa létrehozott megálmodott zenei világot megszólaltatni a hangszeren: „Meg akartam mutatni az embereknek, hogy egy instrumentális gitár lemez is sokkal kreatívabb és szórakoztatóbb lehet annál, mint amit sokan gondolnának”.
A mostani turnén Kenny Aronoff dobos, Bryan Beller basszusgitáros, és Rai Thistlethwayte billentyűs lép majd fel Joe-val, április 10-én érkeznek a Barba Negra Red Stage-re. A korábbi időpontokra megváltott jegyek változatlanul érvényesek.
a Concerto Music bemutatja: Satriani Earth Tour 2022/2023
2023. április 10., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra Red Stage
Joe Satriani koncert
Belépő: 12.900 Ft.
Jegyek kaphatók a rock1 és a tixa weboldalon, és a Ticketportal hálózatában.
[2023.03.12.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.