A tanítvány túlszárnyalta mesterét - Steve Vai gitárorgia

Április 12-én két nappal tanára - Joe Satriani - után nálunk járt újra Steve Vai. Magam részéről tíz éve terveztem eljutni már Steve Vai koncertre, a 2016-os Budapest Park buliról lemaradtam, most végre azonban sikerült és azóta is az este hatása alatt vagyok.

Felvezetésképp akik véletlenül nem ismernék Steve Vai urat, 1980 óta van a szakmában. Tizenhárom évesen  kezdett el gitározni, felvették a neves Berklee egyetemre, ahol Joe Satriani tanítványaként tanult. Frank Zappa 1980 - ban megjelent albumán már Vai is szerepelt. Ezután felsorolni napokig lehetne hány zenekarban, albumon közreműködött (teljesség igénye nélkül: David Lee Roth zenekara, Whitesnake, Ozzy Osbourne, Al Di Meola, G3 különböző formációi 1996 óta, zenéje több játékfilmben is hallható). A szemfülesek a merchandiseban Steve Vai egyik fiával is találkozhattak (másik fia „Julian” a kulisszák mögött bújt meg), „Fire Vai” maga segít be apjának a turnékon többek között a merchandise területén is.

Este nyolckor a színpad sejtelmes füstbe és félhomályba burkolódzott, a műsort lágy taktusokkal felvezetett intróval kezdve, amit azonnal követett az Avalancha dal, amivel Steve Vai mosolyogva berobbant a színpadra.

Első pillanattól kezdve kenyérre kent engem és szerintem a közönséget is elképesztő szerénységével, kedvességével, zenéhez és hangszereihez viszonyuló alázatával, profizmusával és egyben zseniális játékával. Steve Vai kiemelkedően egyéni gitárjáték stílusáról híres, a 90-es évek gitárhőseinek is utat mutatott, stílusában hard rock, progresszív metál, neoklasszikus elemek, bluesos elmélkedések egyaránt megtalálhatók. Akárcsak „mestere”, tanítványaként hasonló technikával, a húrok gyors lenyomásával és felengedésével éri el a sebességet ő is. Mindemellett eszméletlen gyorsasággal futtatja ujjait a fogólapon, precíz, pontos játék jellemző rá, mindig új utakat keres, a kritikusok szerint annyira technikásan játszik, hogy hiányzik játékából az érzés, ezt ezen az estén is megcáfolta, magam részéről három alkalommal is elérzékenyültem az est folyamán.

Steve Vai koncert képekben - klikk a fotóra

(Gitárosok kedvéért még elmondom: Steve is egyedi gitárokon játszik. Saját maga tervezte gitárcsaládja  Ibanez Jem / Ibanez Universe – az első hét húros gitár az ő nevéhez fűződik. Gitárjain az alsó bevágás mélyebben van, így könnyebben hozzáférhetők a magasabb fekvések. Dimarzio hangszedőket használ. Erősítő szintén saját: Carvin Steve Vai Legacy II. Effekteknél Boss DS – 1, Ibanez Tube Screamer, Morley Bad Horsie pedálokat használ többek között sok más mellett. Ennyit a szakmázásról).

A háttérben hatalmas kivetítőn az adott dalhoz kapcsolódó videoklip részletek, illetve animációk futottak, precízen illeszkedve Steve gitárjátékához, aki milliméter pontosan kicentizte a gitárjátékán túl a fényhez, kivetítőhöz illő beállást is. A zenekar tagok is vidáman mosolyogva vették az akadályokat az este folyamán, a fiatal gitáros Dante Frisiello játékát és egyedi formájú gitárjai mellett sem lehetet szó nélkül elmenni, kiemelkedő színfoltja volt ő is az estének, pláne, hogy olykor a billentyűk mögé is bevágódott.

Steve nagyjából dalonként gitárt váltott –  persze visszatérő kedvencei többször is előfordultak, valamint két-három dalonként átöltözött. Sokat kommunikált a közönséggel, nagyon kötetlenül, kedvesen hálásan üdvözölve mindenkit, aki eljött az Akváriumba megnézni a két órás műsort. Fanyar, de egyben kedves intelligens humora is megnyerő volt a dalok között.

A második tempósabb dalt egy líraibb szerzemény követte – Little Pretty – amiben a számomra második legszebb lila színekben tükröződő gitárján pengette a húrokat. Ezt két tempósabb dal követte – Tender Surrender / Incantation – utóbbi alatt gitárorgia volt a színpadon. Az összes gitáros – gitár - egyszerre szólalt meg a színpadon, precízen megtervezve, mégis, még jobban felspannolva a hangulatot, ahol egyébként egyik ámulatból a másikba eshettünk, mint közönség. Én huszonöt éve járok aktívan koncertekre, de ennyi gitárost és gitárt egyszerre színpadon még nem láttam, imádtam minden pillanatát.

Ezt a „Building the Church” dal követte, aminek egyik jellegzetessége, hogy Steve felülről két kézzel egyszerre nyúzza a húrokat. A Bad Horsie dal után líraibb vizekre eveztünk. Ez volt számomra az este egyik legmeghatóbb része, következett az I’m Becoming, melyben címéből is utalva rá, szinkronban a gitárjátékkal az emberi élet keletkezésének és születésének pillanatai elevenedtek meg. Az anyaméhben egy magzat szemén keresztül a kivetítőn, aminek a csattanója egy vicces Photo shop Steve gyerekkori arcával a virtuális kisbaba testén, amint megérkezik a földi életbe világra jövetele pillanatában.

Ezt követte a Whispering a Prayer, melyben Steve szinte imádkozott a gitárjával a címnek megfelelően. Ez a két dal volt a második legfelemelőbb pontja az estének – bár az egész este az volt. A dobszóló sem maradhatott el, Jeremy Colson csépelte nagy erőkkel a dobokat egész este, ránézésre előbb tudjuk elképzelni a Rage zenekarba, mint Steve Vai dobosaként, de hibátlanul teljesített ő is, dobszólójával kicsit felrázta a közönséget a líraibb tételek után.

Ezt követte a várva várt pillanat, az est fénypontja, a HYDRA bemutatása, ami nem más, mint Steve saját tervezésű egyedi hibrid gitárja, ahol tulajdonképpen három gitár és egy basszusgitár van egybeépítve egészen elképesztően egyedi módon. A Teeth of Hydra dalhoz ezt színpadra vitték letakarva egy állványon előkészítve és az első taktusnál Steve látványos mozdulattal leemelte róla a leplet és azonnal a húrjai közé is csapott. Nagyon jó helyen állva, testközelből szemben láthattam és hallhattam ezt a csodát, nagyon sajnáltam, hogy csak egy dal erejéig volt szerepe.

Ezután a Zeus in Chains majd a Liberty dalok után Steve ismét beszélgetett velünk kicsit, bemutatta a zenekart, a basszusgitáros Philip Bynoe szintén Berklee végezte el zenei tanulmányait, remekül illett a csapat hangulatához az ő játéka is. Steve külön kiemelten mutatta be a csapatuk egyik multitalentumát, aki nem csak technikusi és fotós szerepet tölt be, hanem Steve elárulta nekünk, hogy Daniel színész, ketrecharcos, gitáros, és nem utolsó sorban kiváló operaénekes. Ezt megragadva a Foe the love of God dal első verzéjében rögtönzött az instrumentális játék mellé egy szóló éneklést, valóban nem kis hangterjedelmet bemutatva, mindezt olasz nyelven kivitelezve. Látszott rajta, hogy nem szereti a rivaldafényt és a középpontot, rövid kis szereplése után újra el is rejtőzött a hangfalak mögé a színpad oldalában. Ez volt a harmadik pont ahol elérzékenyültem ismét – ennyi sosem szoktam, de tényleg.

Az utolsó dal a kötelező visszatapsolást követően a Fire Garden Suite Iv – Tazrua Bulba szerzeménye volt Stevenek, amivel elbúcsúzott tőlünk a két órás estét lezárva ezzel. Többször mondott köszönetet nekünk  közönségnek az este folyamán, hogy itt lehet, hogy itt vagyunk, reméli mihamarabb találkozunk. Én is így vagyok ezzel. Emberileg is megvett Steve engem ezen az estén, a gitárjátéka pedig egyértelműen ezen az estén is bizonyítást nyert, hogy zseniálisan lenyűgözően egyedien hibátlan, világszínvonalú, nem hiába az egyik legjobb gitáros a világon.

Balázs Adrienn
Fotó: Petró Adri

Setlist:
1. Avalancha
2. Giant Balls of Gold
3. Little Pretty
4. Tender Surrender
5. Lights Are On
6. Incantation
7. Bass Solo
8. Lights Are On (reprise)
9. Candlepower
10. Guitar Solo
11. Building the Church
12. Greenish Blues
13. Bad Horsie
14. I'm Becoming
15. Whispering a Prayer
16. Dyin' Day
17. Drum Solo
18. Teeth of the Hydra (Vai plays the three-necked lbanez Hydra)
19. Zeus in Chains
20. Liberty
21. For the Love of God

Encore:
22. Fire Garden Suite IV - Taurus Bulba

[2023.04.25.]