Gitárszörf a Barba Negrában - képekben

Satriani mester ismét nálunk járt három év elteltével. Sokan, covid óta várták ezt a koncertet is, azóta a fiókban lapult sokak jegye. Az első dátum 2020-ban lett volna, az akkor új Shapeshifting turné keretein belül, ami ugye halasztásra került 2021-re. De abban az évben sem tudott útnak indulni, így kihasználva az időt, írt még egy albumot. Ebben az évben így dupla lemezbemutató turnét láthattunk, újratervezett koncertturnéval, ami végre megvalósult 2023-ban, a 2018-as legutóbbi hazánkban tett fellépése után.

Megérte a várakozást. Instrumentális gitárorgiának lehettünk részesei az este folyamán.
Mesterünk kettő felvonásban adott koncertet negyedóra szünettel közbevetve. No de, ne szaladjunk előre.

Pontban este nyolckor sötétbe burkolózott a Barba Negra és berobbant a színpadra Joe és csapata a „Nineteen Eighty” dallal.

Satriani egyik védjegye „tengely-elmélet”, hogy a skálázást és a szólózást is a szokásostól eltérő módon oldja meg. A skálákon húronként megy végig, ezt lineáris skálának nevezik. A zenében a sebességet a húrok gyors lenyomásával és felengedésével éri el, ellentétben a másik technikával, a gyors pengetéssel.

Joe Satriani koncert képekben - klikk a fotóra

Tizenhárom Grammy Díjra jelölt „barátunk” technikáját már az első dal alatt megtapasztalhattuk, a tempót egyből maximumra kapcsolta. A második dal az új albumról következett „Sahara” a sivatagba repített minket. Legalábbis a Joe mögötti hatalmas kivetítőn mindig az adott dal klipje, vagy hozzá illő vizuális videók, képek villantak fel, természetesen a Joe gitárjátékának sebességével tartva az iramot.

A harmadik dal ismét az új albumról szólt, majd ezt követően visszarepültünk az egyik leghíresebb lemezére 1987-be, következett az „Ice 9”. Joe minden második dal után közvetlen kis felvezetést szúrt be a dalok elé, megköszönve a közönség türelmét, hogy három évet vártunk erre a koncertre / turnéra is. Ebben a dalban másik védjegyeit is tapasztalhattuk, „volume swells” (a hangerő szabályozásával a hang hosszú ideig való kitartása), „whammy bar” (hangmagasság gyors változtatása).

Ezt követte a „Thunder High on the Mountain” (egyik személyes kedvencem, mint ahogy az album is, amiről ez a nóta van - What Happens Next). Miután megnéztük a villámokat a hegytetőn, a következő dalban is tanúi lehettünk további technikás játékának, „sweep picking” (hangok gyors egymás utáni megszólaltatása), „harmonics” (felhangsor megszólaltatása), majd ezt egy kis lazulós „groovy” követte. Ezután az új albumról egy másik személyes kedvencem, egy lírai szerzemény „Faceless”.

Itt megjegyezném, hogy már az első pár dal alatt megfigyelhető volt, hogy míg más koncerteken a zenészek a ruhájukat váltogatják, ezesetben Joe a gitárjait cserélgette előszeretettel. Gitárbemutatót is tartva egyben, nagyjából két-három dalonként vett elő más-más IBANEZ modellt, amiket természetesen személyre szabottan az ő kívánsága szerint terveztek. Ezek a sorozatok a JS 100, JS 1000, JS1200). Tipikus jellemzőjük a „DiMarzio PAF Joe” vagy „Paf Pro” hangszedő a nyaknál, és a „DiMarzio Fred” vagy „Mo Joe” a hídnál. Effektekhez „Dunlip Cry Baby” „Digitech Whammy” „BOSS DS-1” „Fulltone Ultimate Octave” és „Electro Harmonix Pog” pedálokat használ. (Ennyit a gitárosok kedvéért).

A „Crystal planet„ és a ”Summer Song” dalok után egy kis szünet következett, hogy újult erővel és energiával robbanhasson be újra a színpadra Joe, amit Kenny Aronoff – már ő is hetven éves (!) - dobszólója vezetett fel, iszonyatos tempóval csépelte a bőröket, a közönség üdvrivalgással is jutalmazta.

„Satch” olyan tempóval tekerte a húrokat végig, hogy nem lehetett nem táncra perdülni és / vagy headbengelni közben, mindezt vidáman, végig mosolyogva. Az egész zenekarra ez volt jellemző, annak ellenére, hogy a basszusgitáros Bryan Beller maszkban nyomta végig a koncertet a háttérben, hangulatkeltésben ő is topon volt, még a háttérből is.

Ezután ellátogattunk 1973-ba, New York városába, legalábbis hangulatilag az új album egyik dalával. Ezt szintén egy nyugodtabb tempójú dal követte, hogy mindezt újra iszonyatos tekerések és gitárvinnyogtatások követhessék. A gitár nagyon hangosra volt állítva, ez sokaknak nem tetszett. Én azon nézők / hallgatók közé tartozom, akiknek tetszett, legalábbis a második sorban bal oldalon nagyon jól szólt Joe gitárja. A mikrofon és a billentyű valóban lehetett volna picit hangosabb, de összeségében én imádtam a két órás gitárnyúzást.

A billentyű szólónál hallhattuk, hogy Rai Thistlethwayte úgy képes megszólaltatni hangszerét, mintha gitáron játszana, ha csak hallanánk, és nem látnánk, megtévesztésig élethűen.

Ezt ismét három dal követte a Shapeshifting albumról, majd egy 28 és egy 19 éves szerzeménnyel folytatta a gitárjai nyúzását az idén már hatvanhat éves Joe mester.  

Az ismét leghíresebb nyolcvanhetes lemezéről játszott dalt nagy szeretettel konferálta fel, nekünk közönségnek címezve, „Always with me, always with you”, majd egy kis boogie-val levezetve következhetett némi „kötelező” visszatapsolással és közönségénekeltetés, amit Joe esetében ugye gitárral old meg, a közönség pedig ózással imitálta a gitárjátékot.

A „Crowd Chant” után záró tételként űrlényekkel szörfözhettünk Joe gitárkíséretében. Zseniális, energikus, vidám hangulatú koncert volt, megérte kivárni a három év halasztást. Várjuk vissza szeretettel akár legközelebb mestert és tanítványát együtt, nem pedig két nap különbséggel, de erről és részleteiről a következő beszámolómban írok.

Balázs Adrienn
Fotó: Petró Adri

Setlist:
Set One
1. Nineteen Eighty
2. Sahara
3. The Elephants of Mars
4. Ice 9
5. Thunder High on the Mountain
6. One Big Rush
7. Blue Foot Groovy
8. Flying in a Blue Dream
9. Spirits, Ghosts and Outlaws
10. Faceless
11. Crystal Planet
12. Summer Song

Set Two
13. Drum Solo
14. Energy
15. E 104th St NYC 1973
16. Keyboard Solo
17. Cool #9
18. Ali Farka, Dick Dale an Alien and Me
19. Shapeshifting
20. Teardrops
21. Luminous Flesh Giants
22. If1 Could Fly
23. Always With Me, Always With You
24. Satch Boogie

Encore:
25. Crowd Chant
26. Surfing With the Alien

[2023.04.23.]