Nagyszabású koncertet ad a Tornóczky All Access április 13-án a Barba Negrában, ahol a zenekar tagjai mellett további kiváló muzsikusok is színpadra lépnek.
A Gitár Ünnep elnevezésű eseményen a húrok közé csap majd Dandó Zoli, Lukács Peta és Kékkői Zalán is. A repertoár nem is lehetne más, mint a gitárcentrikus rock.
- Amikor 2 évvel ezelőtt Temesi Berci barátommal megalapítottuk a Tornóczky All Access zenekart, nem volt kérdés, hogy egy gitár - basszusgitár - dob trió adja a zenekar alapját, egy frontemberrel kiegészülve – mondta az együttes névadó alapítója, Tornóczky Ferenc gitáros.
- Jó pár sikeres koncert után jött az ötlet, hogy csináljunk valami olyan eseményt, amely majd hagyományt teremt, és minden évben meg tudjuk rendezni. Olyan, számunkra szakmailag és emberileg is kedves gitáros barátainkat hívunk vendégnek, akik valamilyen formában kapcsolódnak a formációhoz. Kézenfekvő lett így a Gitár Ünnep elnevezés, hiszen ezen az estén nagy gitárosokra emlékezünk és a koncert középpontjában az attraktív gitározás áll.
A zenekar ezer szállal kötődik a Kőbányai Zenei Stúdióhoz, így első alkalommal Dandó Zoltán és Lukács Peta mellett - akik évfolyamtársai voltak Ferinek Kőbányán - az iskola egyik ikonikus gitártanárát, Maróthy Zoltánt hívták el vendégnek. Rajtuk kívül velük volt Feri unokaöccse, Tornóczky Huba a fiatal generáció képviseletében.
A II. Gitár Ünnepen, április 13-án Dandó Zoli, Lukács Peta, Tornóczky Huba és Kékkői Zalán gitárosok lépnek színpadra. A Tornóczky All Access saját dalai mellett gitárcentrikus rock klasszikusok, és hatalmas gitározások várhatók a Barba Negra Blue Stage színpadán. A zenekar a pesti bulit követően szerte az országban fellép, többek közt Szegeden, Sümegen, Kaposváron, Szombathelyen és Szolnokon.
[2024.04.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.