Megjelent Paulina első önálló albuma - "Egy életre tervezem ezt a pályát"
A Rubin digitálisan és vinyl formájában is elérhető mától, rajta áthangszerelt, újra felvett kedvencekkel és teljesen új, de hamisítatlanul paulinás dalokkal. Az egyik eddig ismeretlen szerzemény, a Gond klippel debütál.
„Már egy ideje érezhetően kommunikálom a közönségemnek, hogy én egy életre tervezem ezt a pályát. Nem csak azért, mert ez volt az álmom, hanem tényleg a hivatásomnak érzem. Ezért is szerettem volna az első albumnak olyan címet adni, ami rejt magában egy folytatólagosságot. Ide eljutni egy előadó-dalszerző életében mérföldkő, és ha már az, akkor legyen drágakő is” – mesélte Paulina, aki szerint a rubin színe is jól leírja azt a hangulatvilágot, amit az album dalai tükröznek, de maga a kő is illeszkedik hozzá: a szenvedély, az életerő jelképe.
Minden dalt élő hangszerekkel vettek fel, és Vári Gábor producer munkájával állt össze teljes egésszé az album anyaga. Paulina fontosnak érzi, hogy zenekarával rögzítették: „Azáltal, hogy lehetőséget kaptam élőzenés formációval színpadra állni és alkotni, kialakult egy sokkal igazibb, rockosabb hangzás, amiben nagyon jól érzem magam. Ez az a világ, ami tényleg közel áll hozzám, és nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a Paulina produkció nem csak én vagyok: egy csodálatos zenekarral együtt alkotjuk” – mondta.
Már ismert dalok és újdonságok egyaránt kerültek a Rubinra, mert együttesen tükrözik az utat, amit Paulina megtett idáig. „Az újak között van, ami a nehéz döntésekről szól, van, ami arról, mennyire fontos néha megállni egy percre és értékelni, amink van, az egyik kiemelt dal pedig a Gond, ami klippel együtt a Rubinnal egy napon debütál” – mesélte Paulina. Ez a dal azokról az emberekről szól, akik nemhogy nem próbálnak változtatni a rossz tulajdonságaikon, de még azt is elvárják, hogy a környezetük tolerálja ezeket. „A legegyszerűbb példa erre a késés: nem lehet úgy hozzáállni, hogy »én ilyen vagyok«, meg kell próbálni javítani magunkon. Ezek nem velünk született jellemzők, hanem olyasmik, amikben fejlődni tudunk, sőt kötelesek vagyunk. Attól még, hogy az ember változtat a rossz szokásokon, nem tagadja meg önmagát – erről szól a Gond” – fogalmazta meg az énekes-dalszerző.
[2024.04.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.