Friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Szeptemberben megjelent, Distortion című nagylemezével érkezik október 19-én Budapestre a Future Palace. A berlini együttes ezúttal egy másik feltörekvő német metalcore csapat, az Our Promise, és egy párizsi, komor, de dallamos electro-rock négyes, a Revnoir társaságában lép majd fel az Analog Music Hallban.
Az egyre komplikáltabb, és a többség számára egyre reménytelenebb jövőképet mutató világban növekvő keletje van azoknak a zenekaroknak, amelyek képesek ezt a feszültséget képekbe és hangokba önteni. A Future Palace színes, vibráló, de sokszor mégis rémálom-szerű, túlstimulált világa pont erre képes, és nagyjából ezt a feszítő kettősséget ábrázolja szeptemberben megjelent új lemezük borítója is: egy színes, fluid háttér elé került be a komor albumcím: Distortion, azaz torzítás. Sok-sok videójuk közül a Decarabia a legfrissebb.
A Maria Lessing, Manuel Kohlert és Johannes Frenzel alkotta csapat 2020-as indulása óta sokat mesél dalaiban a mindennapi életet megnehezítő mentális zavarokról, és az önmaguk felfedezése révén folytatott megküzdési stratégiájukról, amiben e dalok elkészítése, majd a továbblépés is egy fontos mérföldkő... bár a küzdelem sajnos nem ér véget.
A berlini hármas nagyot futott a tavalyi évben: a Run című előző album bemutató turnéja volt az első headliner körük a kontinensen, és nem sikerült rosszul. Így idén 13 országban adnak majd 25 koncertet, sok olyan városba is visszatérve, ahol legutóbb megtöltötték a helyszínnek kijelölt klubot. Az érzelmektől nem félő, de lendületes és profán dalaik élőben is hatásosak, és egyre több hallgatót ragadnak meg, amiben persze az is segít, hogy felléptek a nyáron a Wackenen, a Novarockon vagy a Graspopon is.
A turnén érkező, 2020-an indult Our Promise tagjai különböző zenei irányból, már tapasztalt zenészként álltak össze, hogy közösen, független előadóként, DIY módon építkezzenek tovább. A kemény zenei alapokra a két vokalista hardcore, pop punk és metalcore jegyeket hordozó orgáummal énekel, legfrissebb daluk a Decode.
A turnén bemutatkozó Revnoir pedig a franciaországi színteret képviseli majd. A Párizsból indult, nemzetközi hátterű négyes rock, metal és dark electro elemeket kombinál komor, elvont, de dallamos zenéjében, amely dalról dalra új oldalát mutatja. A The Pact videója nemrég jelent meg.
A három csapat október 19-én érkezik az Analog Music Hallba, jegyek még kaphatók!
A Concerto Music bemutatja:
2024. október 19., szombat 19 óra
Budapest, Analog Music Hall
Future Palace, Our Promise, Revnoir koncertek
Belépő: normál elővételben 7.900 Ft, a koncert napján 8.900 Ft. Jegyek
[2024.10.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.