Filmbe illő esküvő, amire minden nő vágyik
A legtöbb nő már óvodás korában kitalálja, milyen lesz a menyasszonyi ruhája, hogyan fog állni a haja, milyen színű lesz a dekoráció, és azt is, hol lesz tartva az esküvő. Ahogy azonban telnek az évek, a realitás egyre inkább előtérbe kúszik, és épp ezért sokan le is mondanak az álmaikról.
Úgy vélik ugyanis, hogy az igazi, a filmbe illő esküvő nagyon sokba kerül. Ám aki megnézi az Achilles Park Esküvőhelyszín egyedi kedvezményeit, az rájön, mennyi esetben lehet spórolni a költségeken. Ha pedig valaki arra is veszi a fáradságot, hogy szétnézzen a cég honlapján, egyből úgy dönt, hogy nem is akar mást, csak ezt az idilli esküvői helyszínt.
A szervezők a birtokon egy erdei tisztás közepén tudják felállítani a ceremóniához szükséges asztalt, itt tudják leültetni kényelmesen a vendégeket, megoldják a hangosítást is, és még boldogságkaput is felállítanak az ifjú párnak.
Az álomesküvő nem álom többé!
Aki gyermekkorától kezdve arra vágyott, hogy kint a természetben mondhassa ki a boldogító igent, miközben épp megy le a nap, és a madarak csicseregnek, annak jó hírünk van: a Holt-Rába partján található Achilles Park Esküvőhelyszínen minden feltétel adott ehhez.
Nagyon sok fiatal pár döntött már úgy, hogy itt szervezi meg az esküvőjét, és az oldalon megtalálható galéria is bizonyítja: ők jól választottak. A képeket elnézve bebizonyosodik, hogy tényleg létezik álomesküvő, és hogy talán nem is kerül sok pénzbe.
Milyen kedvezményekkel számolhatunk?
A nagy lakodalmak természetesen jóval nagyobb költséggel járnak, ez tény, de még ha valaki e mellett is dönt, az sem kell, hogy minden megtakarítását erre költse. Az említett cég ugyanis számtalan módon segíti az ifjú párokat álmaik megvalósításában.
Csak néhány lehetőség, amelyet kínálnak:
-
130 fő felett egyedi kedvezmények – Nyugodtan lehet tervezni akár több vendéggel is.
-
Teljes szálláskapacitás lekötése esetén 10% kedvezmény a szállásdíjból – Mindenkinek jut tehát hely éjszakára, és még olcsóbban is jön ki a végösszeg, ha többen vannak.
-
Az ifjú pár részére egy üdülőház díjmentes a nászéjszakára – az Achilles Park Esküvőhelyszínen biztosítva lesz egy kis épület, ahol át lehet öltözni a menyecskeruhába, ahová be lehet tenni az ajándékokat, és ahol lehet pihenni egy kicsit a másnapi beachparti előtt.
Az esküvői lakoma
A legtöbben a vacsora költségeit próbálják visszafogni, hogy ne kerüljön túl sok pénzbe az esküvő. Ez azonban nem jó ötlet, hiszen a nagy nap akkor lesz emlékezetes mindenki számára, ha a násznép is jól érzi magát.
Éppen ezért jön jól, hogy a fent említett esküvőhelyszínen a menü ára is kedvezményes bizonyos esetekben: például a téli esküvőknél. Akkor is olcsóbban jön ki az ünnepi étel, ha hétköznapokon kerül sor az esküvőre – bár a pénteki lagzik kivételek.
Van még egy tipp azok számára, akik nem akarnak lemondani az álomesküvőről, de nem szeretnének túlköltekezni sem: a Last Minute ajánlatokkal érdemes élni!
Akkor járunk a legjobban, ha pontosan utánajárunk a részleteknek: ajánlott minél előbb felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel az eljegyzést követően.
[2025.04.05.]