Marót Vikiék vitték a főszerepet az Őszköszöntőn
Kapuvár főterét rock and roll-láz járta át az Őszköszöntőn, ahol Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar adott felejthetetlen koncertet. A közönség együtt énekelt, táncolt és ünnepelt a zenekarral, amely már 22 éve töretlen lendülettel képviseli a stílust. Mi is ott voltunk.
Az időjárás kedvezett a szeptember végi koncertnek, így sokan gyűltek össze, hogy meghallgassák a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar koncertjét, amely mindig minőségi kikapcsolódást ígér. Novai Gábor élő legenda, őt színpadon látni különlegesség, az általa életre hívott zenekar pedig már 22 éve bizonyítja, hogy nagyon is helyük van a magyar könnyűzenében. A siker letéteményesei a profi zenészek és nem utolsósorban Marót Viki, aki nem csupán kiváló énekesnő, hanem hiteles közvetítője is a rock and rollnak. Utóbbi azért is fontos, mert női fronton azért valljuk be, nem dúskálunk olyan személyiségekben, akik minőségben és hitelességben is az élmezőnyhöz tartoznak. Marót Viki viszont már régóta bizonyít, ugyanazzal a lendülettel és profizmussal, amely csak belülről fakadhat. Kapuváron is megmutatta, miért is imádja a közönség!
„Rock and roll és kész!” – tulajdonképpen már az első dal összefoglalta a lényeget. Mert ez a stílus tényleg olyan elementáris erővel ragadja magával a hallgatóságot, hogy nincs is nagyon mit ragozni rajta. Elvis Presley kikerülhetetlen, az „Elvis Medley” pedig azért is különleges, mert – ahogy már fent is szó esett róla – Viki tökéletesen hozza hangban, figurában és úgy mindenben a stílus jegyeit. A „Hound Dog”, a „Don’t Be Cruel” és a „Great Balls of Fire” pedig olyan lenyűgöző erővel szólt a színpadról, hogy akik eddig a sörpadokról követték a koncertet, ők sem bírták tovább ülve, felálltak. Nos, a rock and roll ilyen: a kettőnégy ritmusának ellenállni nehéz, táncra csábít mindenkit. Egyébként utóbbi, többnyire Jerry Lee Lewishoz köthető dalt szívesen meghallgatnám egy koncerten magyar szöveggel is: annak idején Dolly énekelte el a „Torkomban egy tűzlabda ég” címmel és magyar verssel…
.jpg)
Ahogy remekül hozza az énekesnő azokat a nagy Hungária-slágereket is, amelyek szintén a magyar rock and roll királynő nevéhez fűződnek: „Isztambul”, „Baby Doll”, „Meghalok, hogyha rám nézel”, „A tranzisztor kor hajnalán”. A többségében a Novai Gábor–Fenyő Miklós zseniális szerzőpáros tollaiból született gigaslágereket rengetegen éneklik napjainkban is. Ám nem mindegy, hogy valamit másolunk, vagy az eredeti bravúrosságot megőrizve, saját személyiségünkre formálva adunk elő, semmit nem rontva a minőségen. Marót Viki ezt tökéletesen tudja, úgy, hogy Novai Gábor közelsége nem hat rá teherként, sokkal inkább felszabadító erőként. Nagy találkozás volt az övék 22 évvel ezelőtt, szó se róla. S ha már a Novai–Fenyő szerzőóriásoknál tartunk: a „By-by férfi” Kristály Krisztával annak idején valamiért nem hozott akkora sikert, viszont Viki ebben is magasan átugorja a lécet! A „Mit tehet egy lány” most kimaradt ebből a dalcsokorból, de végül is a választ már tudjuk arra a kérdésre, hogy „Mit tehet egy lány, hogyha imádja a rock and rollt?”: éli, és énekli. Ahogy Viki…
Ágoston Georgina és Ördög Dóra, a két vokalista lány tökéletes partnerei az énekesnőnek, s külön kedves pillanat volt, amikor Nova elmondta a közönségnek – amit azért a figyelmesebb szeműek már kiszúrhattak –, hogy Dóri kisbabát vár, így nemsokára megszületik az MVNKZ első unokája… S ha már kedves pillanatok: a zenekar a „Tizenhat érintés” című dalt Bellának, egy születésnapos helyi lánynak énekelte, szülinapi ajándékként. Megható és nagyon emberi gesztus volt, amelyek lassan-lassan kivesznek a világunkból…
Na nem úgy a csapat repertoárjából, hiszen az „Elcsavartad a fejemet” vagy éppen a „Meztelen” olyan saját dalok, amelyek nemcsak dallamban, hanem szövegben is roppant erősek. Érdemes mindegyikre rákeresni a videómegosztókon, mert például a „Meztelen” olyan üzenetet is tartogat, amit érdemes magunkkal vinni a szürke hétköznapokra. Ebből a szempontból a „Higgadj, Helén!” is jó választás lett volna…
.jpg)
A kapuvári közönség roppant hálás volt minden dalért, a régi nagy klasszikusok új köntösben pedig mindig, mindenhol hatalmas sikert aratnak: „Csokoládé”, „Táskarádió”, „Nekem a Balaton”, „Fűrészdal”, „Casio Twist” – közösen éneklős örökzöldek.
A Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar népszerűsége egyébként abban is rejlik, hogy a tagok amellett, hogy egytől egyig képzett zenészek, imádják, amit csinálnak! Látszik, hogy élvezik a koncerteket, hogy figyelik a közönséget és együtt dobbannak velük. Ez pedig roppant fontos! Na meg az is, hogy nem akarnak változni. Azt adják, amihez a legjobban értenek: a rock and rollt, ami örök és halhatatlan. Fenntartani pedig felelősség is, amelyet az MVNKZ csillagos ötösre teljesít. Korunk egyik elvárása, hogy mindig legyen változás, mindenki mutassa meg, hogy mindenben IS jó. Akkor is, ha idegen a terep, ha nem testhezálló a feladat. Mindent az ismertségért… Feszegessük a határokat, mert az a menő, az most a divatos. Viszont sokkal, de sokkal menőbb kitartani valami mellett, amiben tudjuk, hogy jók vagyunk, és komfortosan is érezzük benne magunkat. Tény: nem lesz velünk tele a sajtó, de egyesek sokszor túl nagy árat fizetnek a folyamatos jelenlétért. Vikiék hajlíthatatlanul zenélnek, szórakoztatnak, adnak, s a hitelesség valahol itt kezdődik.
.jpg)
Marót Viki maga a garancia arra, hogy Magyarországon a rock and roll női fronton biztosított! Amit átad a közönségnek, legbelülről jön, nem tanult, nem felvett, ahogy a kedvessége és a mosolya sem. Ilyenné teszi az öröksége, ez a stílus, a színpad, a zenésztársai és a közönség. Utóbbi egyszerűen egyetlen helyszínen sem tud betelni a kapott élménnyel, alig akarják elengedni a zenekart. Pedig az „Engem nem lehet elfelejteni” csodás és igaz búcsúdal.
S bízunk benne, hogy a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar még sokszor, nagyon sokszor jön a környékre. Mert kell az őszinte, igazi töltés, amire ez a zene az egyik legjobb és legártatlanabb módszer.
– Havassy Anna Katalin –
[2025.10.02.]