Kisszabó Gábor: "Még nem fejeztem be a zenészi pályafutásomat"

Kisszabó Gábor zenész, basszusgitáros, egy új gitártechnika hazai meghonosítója, hanglemezkiadói szakember, zenei tapasztalat-titkok tudója. Több együttesben is megfordult élete során: Ozírisz, Solaris, Első Emelet, Step.

Miközben válaszain keresztül tavaszi vendégünk bemutatkozik, mi jegyet válthatunk és elkísérhetjük egyik legelismertebb zenész utasunkat, életturnéjának néhány állomására, egy névnapi felköszöntő beszélgetés során! Jó utazást!

- Az évente visszatérő évfordulók alkalmat adnak arra, hogy egy múlt-jelen-jövőt megmutató képzeletbeli tükörbe nézhessünk. Mit mutat a zenei Önarcképed azóta, hogy 1967-ben diákként először fogtál gitárt a kezedbe?
- Családi hagyomány – édesanyám és az ő szülei is zongoráztak -, és egy átlag polgári család általános műveltsége, valamint egy szerencsés egybeesés eredménye, hogy az általános iskolát zenetanulással, ezen belül – műfaji választás nem lévén – klasszikus gitártanulmányokkal kezdtem, amely stílussal a zenei alapokat kaptam meg, hogy jó muzsikus lehessek. Bár a klasszikus gitáron mai napig játszom, de a kötelező gitárdarabok felé akkoriban nem éreztem elhivatottságot, nem is gyakoroltam sokat. Igaz ugyan, hogy egy gitárvizsgámon, Szendrei-Karper László tehetségesnek ítélt, mégsem folytattam azt az utat, mert 14-15 évesen megérintett a pop-zene, és onnantól az akkordok tanulása, a Slágermúzeum Kottáskönyv, a barátaimmal alapított gitár-zenekar, a gimnáziumot megelőző beat-misék és az aktuális slágerek játéka varázsolt el annyira, hogy fiatalon eldöntöttem, hogy zenész leszek, és bár az életemben dominált a sport is (cselgáncs, ping-pong, foci), de a Fradiba való felvételi bemutatkozásra, az utolsó gitárvizsgám miatt nem mentem el. Az élet úgy rendezte, hogy a zenész utat járjam!

- A szakmai életpályád tekinthető egy karavánnak, amely céltudatosan halad előre. Mekkora szerepet játszott a jogász családból hozott tartás, a piarista gimnázium misezenekarában megerősödött hit, az első zenészi évekből táplálkozó lelkesedés, hogy a néha Sivatagi környezetben mindig az oázist keresd?

- Belső céltudatosság hajtott, hogy sikeres zenésszé váljak, így 16 évesen képzést kerestem, és 1 év alatt elvégeztem a Vasutas Zeneiskolát, ahonnan felvételi nélkül bejutottam az OSZK-ba, az Országos Szórakozató Zenei Központ oktatására, amely az akkori könnyűzenei képzés legmagasabb szintje volt, és ahol 2 év alatt valódi muzsikussá képeztek, aki bármely zenei fronton, különböző stílusokban, különböző típusú zenekarokban megállja a helyét. Az ezzel járó, 18 évesen megszerzett működési engedély egy minimum 50 darabos, kb. 3 órás, komoly színvonalú repertoárt biztosított (főleg amerikai jazz-standardeket, és egyéb változatos stílusokat is), de mivel soha nem akartam a háttérben állni, szükségesnek éreztem az énekképzést is.

A Zeneakadémián klasszikus skálázást, míg egy híres jazz-konzis magántanárnőnél könnyűzenei hangképzést tanultam, 1983-tól több éven át. Az így kialakult hangszer- és énektudás együttese biztonságos alapot adott, hogy akár szólamokat is vállalhassak. Mindehhez a családomtól segítséget kaptam, hiszen édesapám vette az első basszusgitáromat, a piarista gimnáziumban pedig társakat - pl Bogdán Csabát, akihez életre szóló barátság és munkakapcsolat fűz -, lehetőséget kerestem a megvalósításhoz és folyamatosan olyan célokat tűztem ki magamnak, amiért sokat téve, sokat gyakorolva, a szerencse is megtalált.

- 1980 óta köztudott, hogy a „Fuvolákat nem szelek fújják”. Az Ozírisz-beli, rock-zenészi húrcsapásokat magával sodorta egy nagyobb széllökés, amely a Solaris, instrumentális progresszív jazz-rock világába, egy Nostradamus-gondolatiságú bolygóra repített, ahol viszont hamar az Édent élhetted meg, a vibráló, Marrakech-i módon izgalmas zenei közegben. A művészi önkifejezés új útjait kerested ezzel a váltással vagy az általad dallamhangszerként kezelt basszusgitáron való ösztön-játékod miatt szólaltak meg a hangszereden teljes szólamok, témák akár 1980-82 között, akár a 2006-os 25. évfordulós jubileumi Solaris-koncerten?
- Ahogy az illatokat érzi a vadászkutya, én is az ösztöneimet hagytam működni, és nem volt probléma műfajok között váltani, mivel a zenei tanulmányaim is széles skálán mozogtak – klasszikus, beat, jazz, rock -, így az érdeklődésemen és a műfaji tájékozottsági igényemen túl, célom volt minél többet megtanulni, hiszen nem lehet tudni, az élet mit kíván meg. A Solaris a rockzene után új élményt adott – egyfajta kamaramuzsika volt, másféle hangzással, hangszereléssel, ahol az addigi önkéntelenül kialakult zenei egyéniségemből másfajta hatást hagytam érvényesülni - és akkor már egy kislemezzel a háta mögött, úton volt egy nagylemez felé, számomra pedig zeneileg izgalmas és rendhagyó volt, hogy több hangot játszhattam egyszerre, akkordbontásra építve, ami hallható a Marrakech-ben is, az Éden pedig a klasszikus zene letisztultságát adja vissza a harmonikusan szép dallamívével.

- Kiktől és milyen hatások értek, illetve milyen zenei mozgatórugók voltak a háttérben - a tehetség vagy a gyakorlás és a hangszer szeretete -, hogy szólisztikusan kezelj egy ritmushangszert?
- Sok időt áldoztam és igazi küzdelmet vívtam a sikerért, ambíció, kitartás, gyakorlás kellett. Azon túl, hogy mindig ösztönből játszottam, szakmai példaképeim is mindig voltak, pl. a rockzenét úgy tanultam, hogy a Deep Purple bakelit lemezén mindig visszaraktam a tűt, és pl. komoly szakmai példakép volt J. Pastorius, de 1984-től már kifejezetten az elől álló színpadi vénám került előtérbe, és a zenei fronton álló basszusgitárosokat figyeltem, hiszen én is figyelemfelkeltő exhibicionizmussal születtem, hogy a zenei ambíció és a külső megjelenés harmóniája miatt érdekes lehessek. Számomra nagyon fontos volt a jó gitár, a német nyelvű Bravo-ban látott stílus követése, a nehezen beszerezhető farmer, a jó márkájú cipők, az egyedi haj- és fülbevaló viselet, amivel ki lehetett tűnni. Emellett komoly hajtóerő volt, hogy gyakorlással, zenészi stíluskialakítással hiteles lehessek. A ritmushangszer szólisztikus kezelésében a valós egyéniségem jelent meg, ahol a basszusgitár duplán is komoly támaszt ad, ritmikusan és zeneileg is erős fundamentum, amilyen az életben is vagyok. Itthon talán elsőként használtam az oktáv-basszus és touch-technikát, kerestem a változatos, érdekes formákat, a Kajagoogoo-ból és Level 42-ból megismert slappelést, illetve a másoknál megszokott pengetős, két ujj-technika helyett én hüvelykujjat is használtam basszusgitáron, amely húrbontogatást még a klasszikus stílusból hoztam.

[2008.05.24.]

(1. oldal)

következő oldal »