"Életem a zenéről és az előadóművészetről szól" - interjú Szabó Dáviddal
- Azért megesik, hogy különleges élményként élsz meg egy színpadi produkciót?- Vannak helyzetek, amik különlegesnek számítanak. Mikor az Operettszínház színpadán először álltam Mercutioként, vagy mikor több száz ember sikítozik a nézőtéren az előadás után. De az is nagyon jó érzés volt, amikor az egyik szilveszteren a MÁV Szimfonikus Zenekarral énekeltem az Operában. Viszont nekem inkább az számít, hogy kikkel dolgozhatok együtt, és hogy ők mit gondolnak rólam abban a pillanatban.
- Talán meg akarsz felelni nekik? - Nyilván egy bizonyos szintig igen, de valójában nem az a mérce, hogy mindenkinek megfeleljek, mert ha ez lenne a cél, abba belerokkannék. A lényeg, hogy saját magamnak felállítsak egy szintet, és ezt próbáljam teljesíteni. Majd miután sikerül, feljebb kerül a léc, megpróbálok új színeket, arcokat előhozni magamból, hogy mindig valami mást tudjak mutatni.
- Mikor kerültél kapcsolatba az Operettszínházzal? - Idővel elkezdtem komolyabban foglalkozni a színészettel, s mivel még mindig a zenés színház volt a cél, Siménfalvy Ágotát és Miller Zoltánt kértem meg, ajánljanak nekem egy kiváló énektanárt. Toldi Máriát javasolták, aki a rengeteg szereplés miatt egy év pihenőt tanácsolt. 14-15 éves koromban kezdett el velem foglalkozni. 16 voltam, mikor az Operettszínház stúdiója és a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdióvá alakult. A West Side Story című musicalben kaptam az első kis szerepemet, majd később játszottam a Funny Girl és statisztáltam az Elisabeth című darabokban is. A stúdió után elvégeztem az Operett Akadémiát, amit a Budapesti Operettszínház 2004-ben indított azzal a céllal, hogy kinevelje a hazai operett-játszás utánpótlását.
- Hogy kaptad meg az első főszereped?- Harmadéves stúdiósként azt terveztük, hogy előadjuk a nagyszínpadon a Rómeó és Júlia című musical első felvonását vizsgabizottság előtt. Megtanultam otthon, videófelvételek segítségével Mercutio szerepét, de a vizsgaelőadás végül nem valósult meg. Aztán 2005 májusában Bereczki Zoltánnak, akinek aznap este színpadra kellett volna lépnie, lesérült a lába és nekem adatott meg a lehetőség, hogy játsszak helyette. A Kálmán Imre utcában ültem az autómban, amikor szóltak, 10 percem van, hogy beérjek a színházba.
- Nem ijedtél meg?- Nem volt rá idő. Gyorsan felhívtam a szüleimet, hogy készüljenek, mert úgy tűnik, egy óra múlva játszanom kell. Édesanyám eldobta a fűnyírót, apu a téglát – mert építkeztek épp - és rohantak öltözködni. Mikor a színházban megkérdezték, határozottan állítottam, hogy tudom a szerepet, holott még szövegkönyv sem volt nálam. Igazából fogalmam sem volt, hogy tényleg tudom-e. De már olyan régóta vágytam erre a lehetőségre, hogy éreztem, képes vagyok megcsinálni. Kerényi Miklós Gáborral és Bereczki Zoltánnal átvettük az első felvonást, majd feltették rám a sminket, beállították a hajam és felvettem Mercutio jelmezét, ami persze nagy volt rám. A színpadra lépve sokszor azt se tudtam hova álljak - a táncosok sodortak magukkal és löktek a helyemre az egyes jeleneteknél. Az előadás jól sikerült, és júniustól én lettem a darabban Bereczki Zoltán váltótársa. Így visszagondolva, a véletlenek véletlenje volt, hogy megkaptam Mercutio szerepét. Jókor voltam, jó helyen – ellenkező esetben lehet, hogy még mindig a tánckarban szerepelnék.
- Innentől kezdve sorra jöttek a különböző operett és musical főszerepek, az Operettszínház társulatával pedig turnéztatok Frankfurtban, San Diégoban, Los Angelesben és Japánban is. Nem gondoltál arra, hogy külföldön folytasd a karriered? A turnék nagyon sikeresek voltak és a jövőben is szívesen szerepelnék más országokban. Teljesen más idegen nyelven énekelni, és a külföldi élet is vonzó, de az embernek reálisan kell látnia mi az, ami számára elérhető. Ahhoz, hogy külföldön sikeres legyél, nem elég, hogy jól énekelsz, vagy jól táncolsz. Európa és Amerika tele van tehetségekkel. Viszont szívesen összemérném magam külföldi sztárokkal, hogy megismerjem a korlátaimat, esetleg kipróbálnám magam olyan darabokban, amelyeket az Operettszínház arculatából adódóan valószínűleg sosem fogunk színpadra állítani. De nem szeretném hosszabb időre elhagyni Magyarországot, mert itt születtem, és az Operettszínháznak köszönhetem mindazt, ami most vagyok.
- A színház mellett a Zserbó együttesben is énekelsz. Honnan jött a zenekarötlet? - Még stúdiós voltam, mikor a Sony BMG egy új formációhoz olyan fiatalokat keresett, akik kapcsolatban állnak az operettel. Az eredeti felállás szerint két fiú és két lány alkotta volna a zenekart, de a meghallgatás után úgy gondolták, annyira jól szól hármunk hangja együtt, s emellett a poppiacon úgysincs ilyen fölállás, hogy végül Zsurkán Zsanettel és Muhari Tamással készítettük el a Nagy Zserbó Lemezt, majd két évre rá a Dalok az Orfeumból című albumot. Mindkettő aranylemez lett, aminek nagyon örülünk. Egyelőre azonban nem tervezünk újabb CD-t, mert mostanában mindhármunknak elég sok elfoglaltsága van.
[2007.11.05.]
Hírek
