A dögvész mindenhol tarol, a színhely lehet Kaposvár, de akár Pest is
De lehet az is a háttérben, hogy csak így tudták megoldani a keresztbe-világítást. Vagy az nem lett volna elég hangsúlyos és feltűnő, ha két szomszédos ablakot világítanak meg. Ha egyszerű hibáról van szó, az végül is csak akkor súlyos, ha a szövegben van utalás arra, hogy az érintett szobák szomszédosak, vagy szemköztiek. (Végre egy indok, miért kell feltétlenül megnéznem még egyszer a darabot :)!) A jelmezek a díszlethez hasonlóan ötletesek, mégsem hivalkodóak, tökéletes harmóniában állnak a színpadi bútorokkal.
Az első dal, a monszun blues elhangzása közben végképp elernyedtem a székemen. Még szerencse, hogy a legtöbb színész gondot fordított arra, hogy az éneklésében ne áldozza fel a művésziesség oltárán az érthetőséget. Így nem veszítettünk el egyetlen gyémántot sem
Varró Dániel kincsestárából. A dalszövegek zsenialitását azzal jelzem leginkább, ha csak annyit mondok, számomra megidézték Reich Jenő szellemét.
A dalok olyannyira tetszettek, hogy szinte nem tudnám megunni a hallgatásukat.
Darvas Benedek szerzeményei önmagukban is szórakoztató élményt nyújtanának bárhol, bármikor. Ha összehasonlítom a darabban elhangzó számokat egynémely filmzenével, amelyek CD formájában megjelentek, nem is kérdéses, hogy van létjogosultsága a hanghordozón történő kiadatásuknak. Slágerek. A szó legnemesebb értelmében.
Nem említhetek mást elsőként a színészek közül, mint
Molnár Piroskát és
Hollósi Frigyest. Az elcsépelt frázisnak, miszerint ezeket a szerepeket szinte rájuk írták, itt a szokásosnál nagyobb létjogosultsága van, hiszen
Hamvai Kornél maga is említette valahol (és remélem, annak hiánya, hogy nem tudom szavait pontosan idézni nem torzítja azok jelentés-tartalmát), hogy eleve úgy nyúlt a darabhoz, mintha e két színész szájába formálná a szavakat. Imádni valóak mindketten.
Frici bácsinak minden gesztusa, mozdulata pontosan a helyén van. Az önmagát pszichopatájú igáslóként ironizáló nyugalmazott szállítmányozó szerepében (akinek egykoron a szíve széle hűtést kapott) nem hagyja ki a legapróbb lehetőséget sem arra, hogy próbára tegye a nevetőizmainkat Molnár Piroska pedig egy tünemény. Azt, hogy énekhangja nem kevésbé élvezhető, mint prózája, már mindenki tudhatja, aki az elmúlt években az Operettszínház valamely musicaljében találkozott Vele.
És itt most igazán kiereszti a hangját. Vangold Úrral énekelt duettjükben még „csak” bájosak és szeretetre méltóak, de az, ahogy a darab vége felé visszatér a Monszun Blues egy variációjával, az egyszerűen frenetikus. Ugyanaz a dal, amit az első színben még a belga direktrisz énekel, ugyanaz a helyszín és még a közönség is jórészt azonos, csak a vendégek lényegesen „fáradtabbak”. És a primadonna, jóllehet príma donna, nem hozza elődje szex-istennő figuráját. Mégis imádtam.
Bár a másodvirágzásukat élő szerelmesek adják az előadás lelkét, a többi kialakuló románc is nagyban hozzájárul az est élvezeti értékéhez.
Hevér Gábor végképp bebizonyítja a Dove reklámokkal már kicsit átszellemesített fogyasztói társadalom nőtagjainak, hogy nem kell életünk java (akarom mondani: Jáva) részét konditermekben eltölteni ahhoz, hogy ellenállhatatlanok legyünk. Partnere,
Nagy Cili kellően naiv a bűnsegédletekhez. Talán még Eszenyi Enikő sem tudna jobb naiva Léni. (Persze az összehasonlító elemzést szívesen megtenném, de azt hiszem, ezzel most megrekedek a gondolatkísérlet szintjén.)
Az egyetlen lekettőzött szerep Complementi igazgató úr korábban már említett neje. (Aki származására nézve belga, a balga poéta Martin a martini-mérgező pincér szeretője. És aki direkt riszálja a fenekét, akárhányszor végigmegy a nyálcsorgató vendégek között.) Azok, akik nagyon zene-centrikusan ülnek be a darabba, talán egy hajszállal jobban járnak, ha
Malek Andreát fogják ki ebben a szerepben. A többieknek
Kovács Patrícia nem fog kisebb élményt nyújtani.
Bár ugyanolyan jelmezeket viselnek, és ugyanolyan frizurájuk van (ami egyébként telitalálat), teljesen máshogy hozzák a figurát. Nem egyformán, de egyaránt jól. Nem mintha róluk jutott volna eszembe, de nem állom meg, hogy ne citáljam ide Rejtő Jenő egy mondását a gyengébbik nemről: „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.” Ugyanakkor nem mindegy, hogy ölő nyila van, vagy nyíló öle, de erre a pincér is csak később döbben rá.
A jó öreg ( :) ) Elder felügyelőből is egy van, de nem is kell több, ha azt az egyet
László Zsolt formálja meg. Mint ahogy hihető számomra az a nyilvánvaló baromság is, hogy
Major Melindát az Isten is teozófusnőnek teremtette. Nem mintha tudnám, hogy mi az, de biztos nagyon fennkölt lehet. Magam is legfeljebb a szállítmányozással tudnám egy lapon emlegetni.
És hogy a hely szellemének megfelelően legalább egy Nemzet Színésze is legyen a színpadon, arról
Garas Dezső gondoskodik. Pontosabban a szerző, aki direkte neki írt egy szerepet a darabba. Ezt persze csak Hamvai Kornél egy nyilatkozatából tudhatom, hiszen a figura minden megnyilvánulásával tökéletesen rejtőzködik ( :) ) az eredeti regény szereplői közé. Garas Dezső nem énekel két oktávon, nem táncolja le a színpadról a tánckar tagjait, de mégis jó Őt a színpadon látni. Nekem visszaolvasván a regényt hiányozni fog az „ifjú” herceg alakja.
Pár szóba tömörítve az est tapasztalatait: nem találtam rajta kivetnivalót. Szerettem az első pillanattól az utolsóig. Mint ahogy érzéseim szerint a színpadon lévők is szerették, amit csináltak. Talán ettől szórakoztunk mindannyian olyan jól. És persze attól, ahogy Béres Attila aprólékosan a helyére tett mindent a világítástól a színpadi segítők mozgásáig és a technika legmagasabb szinten történő kihasználásáig. Biztos lesznek persze nálamnál hozzáértőbbek, akik fogást találnak majd az előadáson. De laikus műkedvelőként én csak annyit mondhatok: aki jót akar magának, maradjon veszteg!
- Balázs András -
[2008.04.20.]
Hírek
