Kik voltak a mesterdalnokok?
Wagner nemcsak a szólistákat, a kórust is képes egyéni jelleggel felruházni. Hol csoportokra bontja, külön egységbe foglalva a vitatkozó mestereket, az értetlenkedő polgárokat, a táncoskedvű, kamasz inasokat – hol meg egyetlen hatalmas tömegben egyesítve énekelteti. Övék mindhárom felvonás fináléja. Az elsőben a vizsgán elbukott Walter éneke tovább szárnyal a felbolydult mesterek civódása és az inasok gunyoros táncnótája fölött. A második a már ismert utcai csetepaté. A harmadik pedig a János-napi népünnepély a Pegnitz-parti réten, hová Nürnberg minden lakója kivonult, hogy köszöntse a dalnokverseny győztesét és a mestereket. Középpontban Sachs áll, akit a nép a 16. századi cipész-költő eredeti szövegére írt énekkel üdvözöl -- ez Wagner újabb kedves ötlete.
A három tutti-finálé, bár korántsem szokványosak, tekinthetők akár a nemzetközi opera-sablon irányába tett közeledésnek is. Wagner szuverén módon él ezzel a megoldással, ahogyan a műfaj többi eszközével, lehetőségével is. Egyetlen művében sem törekszik ennyire tudatosan a változatosságra mint ebben. Egyéniségét egy pillanatra sem adja fel: a sablont sem sablonosan alkalmazza, és ellensúlyként úgyszólván minden jelenetben megtalálható az általa kialakított kötetlen énekbeszéd megannyi formája. A wagneri deklamáció képes szónoklatot, értekezletet, csevegést minden nehézség nélkül ábrázolni. Gondoljunk csak a céhgyűlésre érkező mesterek oldott beszélgetésére, Kothner szabályokat soroló merev pszalmodizálására, vagy Pogner hosszú előadására – a változatosan alkalmazott recitativo valamennyit tökéletesen ki tudja fejezni.
A zenekar, mely kisebb ugyan a Ring együttesénél, alkalmas a legdifferenciáltabb hatások kifejtésére is. A hangszerelés végtelenül árnyalt, polifon szerkesztésű, át- meg átszövik mélyértelmű, rejtett utalások, s ha kell, akár légiesen finom kamarazenei hatásra is képes.
A nürnbergi mesterdalnokok egyedülálló remekmű, az érett mester legharmonikusabb alkotása. Derűjét olykor rezignáció fátyolozza el, humora néha pátoszba burkolózik. Vígoperának szokatlanul hosszú, de világa oly gazdag, hogy minden üteme leköti a figyelmet. És eszmei mondanivalója világos, egyértelmű: a jövő az új művészeté – szövetségben az értékes hagyománnyal és a nép éltető közösségével.
Wagnernek ez a műve összekötő kapocs korai és késői opuszai között, s legfőbb értéke talán, hogy létrejött vele az opera és a zenedráma szintézise.
Időálló és időt megállító mint minden nagy műalkotás. Nem avul el, inkább megújul, mindig új arcát mutatja fel. Ezért igényli és élvezi a mai közönség éppúgy, mint a bemutató korabeli.
Eősze László
[2006.05.15.]
Hírek
