All in: a póker a Bon-Bont is megihlette

„Az élet olyan, mint egy doboz bon-bon: az ember soha nem tudhatja, mit vesz belőle.” –szólott frappánsan a drága Forrest Gump anyukája. Azonban Szolnoki Péterék „All in” című legújabb lemezéről mindez nem teljesen mondható el. Hogy miért? Ki fog derülni…

Mindenekelőtt a borítóról: amikor az ember a boltban az albumok közt válogat, és keresi betű szerint a kedvenc előadóit, azért megakad a szeme egy-egy példányon, amire nem is gondolt volna. Ez talán ennél a kiadványnál is megállja a helyét. Kivitelezése egyszerű, mégis nagyszerű, és ugyan kissé rejtetten, de már azonnal képzettársításba keveredünk a kártyajátékokkal, amely témakörből a cím is származik.

Kártyázás közben is hallgatható

Bár a hatalmas piros szívről, amit először meglátunk az elején, gondolhatnánk pusztán a szerelemre is, de igazán ez sem gond, hiszen bővelkedik az album szeretetről szóló zenékben is. Ám ha megnézzük a belső lapokat, rájövünk, hogy az egész kinézet a pókerhez alkalmazkodik. Szép egységes, ahogy lennie kell.

Az pedig, hogy egy ilyen, egyre inkább közismertté váló angol szókapcsolatot választottak a címnek, igen okos kis ötlet volt. És hogy van-e köze a tartalomhoz vagy bármihez? Nos van. Nem csak, hogy az egyik dal szól a póker-élet párhuzamról, azonban a többi szerzeményben is fel-fel tűnik a motívum. Különben is, minden dal olyan könnyed és emberközeli, mint egy szombat esti kártyázás a kerek asztal körül a haverokkal.

Megmaradt tehát a jól megszokott Bon-Bon-os, életvidám lendület. Ismét nagy szerepet kap a bővített zenekar a fúvósokkal és a női vokál, amelyeknek terebélyes hangzása mind elősegítik, hogy komolyan úgy érezd, hogy nem vagy egyedül, hanem sok-sok ember vesz körül, akikkel nyugodtan lehet akár ezeket a nótákat is vonyítani, és hogy az élet bizony zajlik, néha így, néha úgy, de egy pillanatra sem áll meg. Persze van idő a kevés kis kesergésre, nosztalgiára, vagy búsulásra, ám mindössze néhány perc, ami alatt még az is kiderül, hogy mindez végülis így van jól.

Éljünk meg mindent

Meg kell emészteni, és túllépni. Falni az élményeket, amíg csak lehet. Élni a hétköznapi, mégse szürke életet. Ott van a hülyülés, a lelkizés, a család, a haverok, a kedves ismerősök, és a megannyi minden, amiről szólni kell néha pár szót, vagy dúdolni pár dallamot. Meg kell élni mindet, és ennyi elég is a boldogsághoz.

Éppen ezért nem igaz erre a lemezre, hogy nem tudhatod, mire számíthatsz. Ha hallgattál már Bon-Bon nótákat, akár csak egyet is ismersz, nem fog meglepetés érni. És nem egyhangúság miatt, hanem az egyediség miatt. Kellemesen ismerős az egész hangzásvilág, a szövegek könnyed egyszerűsége és a frontember jóleső, öblös hangja. Minőségbiztosított egy banda, nincs mit tenni. Szolnoki Péter és Török Tamás egyfajta szilárd pontot nyújt az életben, mindig tudjuk, mit kapunk tőlük. És ez jó. Nincsenek flancok, nem bonyolítják a dolgot.

Eszetlen mély mondanivalók sincsenek, és mélyen szántó gondolatok sem, csak éppen amennyi kell, amennyi kellemesen elgondolkoztathat. A többire van ezer más együttes. Ők így klasszak, ahogy vannak. Akár csak az „All in” lemez. És még blöff se kellett hozzá.

- Szabó Melinda Gertrúd -

[2007.10.29.]