Három évtized után visszatért a legendás magyar zenekar - képekben

33 év. Ennyi évnek kellett eltelnie ahhoz (leszámítva az 1981-es KEK bulit), hogy az egykori Ferm-együttest újra a színpadon láthassuk. Így, ebben az összetételben, most igazi kuriózumnak lehettünk tanúi a margitszigeti Copacabana Party színpadán. A legendás Ifi Parkot megidéző retro-hangulatban, a csatos üveges Bambiüdítő és a híg Kőbányai világos sör mellé, zsíros kenyér dukál.

Kezdésnek mindjárt felhangzik a Keep on Running a Spencer Davies Group repertoárjából, az 1968-as alapító tagok alkotta felállásban. Drimál István énekes feltehetően az óta sem volt mikrofonközelben. Szakmai szempontokat félretéve: tiszteletre méltó módon igyekezett a tőle telhetőt nyújtani.

A Gimme Some a Lovin’ nélkül, anno elképzelhetetlen volt bármiféle beat/rock hangverseny – így most sem kellett nélkülöznünk ezt a patinás, örökérvényű darabot. Gyors csere a doboknál, és Csurgai Attila (ex-Juventus; ex-Zorán) hathatós ütéseivel, Karácsony János (ex-Generál; ex-LGT) torkából máris feltörnek a Rain and Tears lírai, fülbemászó melódiái. A Purple-himnusz Child in Time-ot is James vezeti elő, meglepően jó, gillan-es frazírokkal. Hol visszafogott, hol erőteljes gitárszólói – az egész műsoron végigvonulva - különös, egyéni színezetet kölcsönöztek a jól ismert rock-klasszikusoknak. Közben – Attilát követően - Szikora Robi találta meg régi szerelmét a dobszerkó „személyében”.

A későbbi Uriah Heep és a Focus nótában (is) alaposan kitett magáért; a Hungária- ,és R-Go évek alatt megismert technikájához képest, egészen új dimenziókat nyitott meg. Hivatásos rock-dobosokat megszégyenítve, dobverői pörölycsapásként hullottak a bőrökre, miközben az egész zenekar körbeállva bíztatta. Gerdesits (Bétus) Ferenc – aki az idők során az Operaház magánénekesévé avanzsált, könnyedén birkózott a már említett nótákkal. Emellett felkonfjaiban humoros beszólásai is helyet kaptak. Csak úgy, mint a Hocus Pocus egykori rock-világsláger mosolyt csalogató énektémájában.

Még két nagyszerű gitárost köszönthettünk a színpadon: Kékes Zoltánt (ex-Gemini; ex-Hungária; ex-Dolly Roll), valamint a V’moto-Rock gitárhősét, Menyhárt János – Menyust. Környei Attila (ex-R-Go), alapító-basszusgitáros mindvégig jelen volt a pódiumon, markáns alapjaival, tiszta csengésű vokáljával színesítette a megszólalást. Feltétlenül meg kell említeni Magyarország egyik legjobb billentyűsét, Papp Gyulát (ex-Mini; ex-Dinamit; ex-Skorpió), aki ugyan soha nem volt a zenekar tagja, de sokáig jó barátságot ápolt a tavaly elhunyt Környei Csaba orgonistával.

E hét zenész (akik egymást követően játszottak valamikor a zenekarban) szemmel láthatóan kitűnő hangulatban nyomta le a kb. másfél órás bulit. Miért is ne, hiszen valamennyien fiatalkorukat idézték föl; valamennyiüknek a kezdeteket, az ugródeszkát jelentette akkoriban az amatőr Ferm. No meg az örömzenét, a barátságot - akárcsak most, 33 évvel a feloszlás után.

Annyi különbséggel, hogy a 60-as, 70-es években nem tellett Hammond-orgonára, kétnyakú gitárra, de még Marshall erősítőkre sem. Így tényleg igazi örömzenét jelentett a ráadás búcsúnóta, a Hey Jude, amit az összes jelenlévő muzsikus énekelt és játszott boldogan ma is, együtt – egy színpadon.

Környei Attila 60. születésnapjára összeverbuválódott profi zenészek, profi előadását élvezhettük végig itt, a Copacabana Party-ban.

-Hegedűs István-

[2008.05.21.]