Blues az esőben Gary Moore-ral

„Majd jól lezenéljük a színpadról Gary Moore-t, Alsóörsön” – nyilatkozta nevetve több fórumon is Török Ádám. Aki egy kicsit is ismeri Török bácsit, pontosan tudja, hogy a lazán humoros megjegyzés koránt sem holmi nagyképűséget, netán rosszindulatot takar – épp ellenkezőleg.

A fenti mondat alapértelmezésben arról szól, hogy a Mini együttes a legteljesebb mértékben eleget fog tenni annak kihívásnak, amely Gary Moore előzenekaraként, a 9. Alsóörsi Harley Davidson találkozó színpadán, - magyar színeket képviselve – tőle elvárható.

Örömmel jelenthetem, hogy a „vizsga” sikerült. A „Lusta blues” kezdőnótaként mindjárt előrevetítette, hogy miről is fog szólni itt a mai este. Sorra érkeztek a Mini-klasszikusok, bluesok, balladák. A „Hívj fel” lendületes tempója, az alapos fazonigazításon átesett „Gőzhajó” lüktetése, a „Blues idők…” és a „Saflé” hangszeres bravúrjai, mind-mind tanúbizonyságot tettek a zenészek felkészültségéről, profizmusáról. A kis együttes robbanékony motorja, Török „Gyugyó” Ádám fáradhatatlanul üvölti-suttogja a mikrofonba a jól ismert verzéket, refréneket.

Mindezt kiegészítik a legendás fuvola hangjának lágy / sikító hullámai. Németh Karcsi Fender-zongora futamai virtuóz módon hozzák a harmóniákat; e hangzás, hosszú évek során, immár a Mini védjegyévé vált. Az ifjú titán, Paróczai Attila, kemény, súlyos basszus alapokat biztosít; szólója feledteti, hogy „csupán” a ritmusszekció egyik tagja kezeli – nem is kárhogyan – a hangszerét. Az említett ritmusfelelős duó másik oszlopa Pinyó, polgári nevén (csak így kevesen ismerik), Köves Miklós. A Piramis egykori dobosa – precízen együttműködve Tacskóval - most is remek formában volt. Török Péter gitáros, és Horváth Misi szájharmonikás session jelleggel, de a produkcióhoz méltó színvonalon egészítették ki a jól összeszokott négyes fogatot.

Úgy tűnt, ezt igazán senki sem bánta

„…Ott fenn, ott fenn az eső csöpög rám/várom a Napot, mely meleget ont le rám” - hallhattuk a „Vissza a városba” kultikus sorait, mely ezúttal kellemetlen aktualitásban öltött testet. Ahogy a dalban Ádám megénekelte, műsor vége felé az eső valóban elkezdett csöpögni, és ez így is maradt az este hátralévő részében. Talán úgy gondolták, hogy mindez egy jófajta, alkoholtartalmú, nemes nedűvel könnyebben elviselhető, de a Mini koncert végére, sajnos „Elfogyott a tequila”. Legalábbis dalban. Úgy tűnt, ezt igazán senki sem bánta; ma este, Török Ádám és kis csapata jóvoltából, egy igazán hangulatos, progresszív-rock- buli élményével gazdagabbak lettünk.

Miután az idétlen, időtkitöltő táncosok eltűntek a színpadról (meg kellett várni, míg besötétedik), megtörtént a Csoda, amire oly sok évet vártunk; a színpadon Gary Moore! Máris felsír a Les Paul Gibson gitár, és a hangszórókból áradnak az „ Oh Pretty Woman” jól ismert melódiái. A „Hard Times” és a „Since I Met You Baby” után a vadonatúj „Down The Line”, és „Mojo Boogie”-val ismerkedhettünk meg a készülő új albumról. A két nóta közé beékelődve a John Mayall által már egyszer sikerre vitt „Have You Hard”-ban egy hosszabb szóló bontakozik ki.

Ekkorra az addig kásás, torz hangosítás végre a helyére kerül. Chuck Berry „Thirty Days” rock & rollja alaposan feltolja a hangulat potméterét. A Les Paul-t alkalmanként egy piros Lee Ritenour, valamint Fender Telecaster váltja – mindig az adott hangzásnak megfelelően. A kezdetekben kissé visszafogott énekes-gitáros, mint jégkocka a pohár vízben, úgy kezd feloldódni – a lelkes, boldog, ünneplő közönség láttán. Pillantás a szorosan körülöttem állókra: ritmusra ringó testek, magasba emelt karok, lehunyt szemek: úgy tűnik teljes a katarzis.

Pályafutásának egyik legszebb darabjával zárt

Gary, odafenn nem törődve a mindvégig kitartóan csöpögő esővel, szólói közben egyre többször lép ki a színpad biztos fedezékéből, egészen az első sorig. Magabiztosságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy elhangzik az este harmadik új opusza, (amúgy Al Kooper feldolgozás) az „I Love You More Than You’ll Ever Know”. Talán az egykori Thin Lizzy-s (és mostani) harcostárs Brian Downey dobos tiszteletére kerül elő a „Don’t Beleive A Word” c. Phil Lynott nóta is.

A zsűri figyelmét mindvégig ébren tartó örökifjú gitárhős, pályafutásának egyik legszebb darabjával, a „Still Got The Blues” –zal és a „Walking By Myself” örökbecsű tételével próbál búcsúzni az alsóörsi motoros találkozó népes táborától. Persze – ahogy ez lenni szokott – a hangos követelésnek nem lehet ellenállni; első ráadásként a „The Blues is Alright” (azt hiszem, ezzel maximálisan egyetértünk) hangzik el, majd legvégén a „Parisienne Walkways” gyönyörű balladájával (és tűzijátékkal) zárul a Blues Ünnepe. 

Ezen az este, itt Alsóörsön Gary Moore és a Blues, sok lelket megérintett.

- Hegedűs István -

[2008.06.19.]