2024. március 28. | csütörtök | Gedeon, Johanna nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
Utánajártunk mi lesz a Budapesti Operettszínház 2008/2009-es évadjában - képekben
A vasúti jegypénztáros lesz az Operettszínház művésze
Díjátadás és gálaest a Budapesti Operettszínházban - közöljük a részleteket
Jodie Redstone: Veszélyes szeszélyek
Esztergályos Cecília túl van a műtéten
Kapcsolatok
Esztergályos Cecília
Legnépszerűbb csengőhangok
Ruttkai Éva Színház

Veszélyes szeszélyek - zene és móka egyben

Mit tesz a közepesen sikeres drámaíró, ha utoléri a kapuzárási pánik? Szeretőt tart, ahogy az elvárható, és a lányt hitvese nyaralójába viszi vakációzni. Nem meglepő tehát, hogy váratlanul betoppan a házastárs, aki gyanúsan megértőnek bizonyul... Jodie Redstone zenés vígjátékának bemutatójára idén nyáron került sor a Ruttkai Éva Színházban. A világpremierként beharangozott darab igazán jelentős visszhangra mégsem talált, pedig már novembert írunk.

A Budapesti Operettszínház által elkényeztetve kissé félve foglaltam helyet a kicsi, kopott színház rendkívül kényelmetlennek tűnő székeiben. A puritánnak ható berendezéséből ennek ellenére családiasság áradt. A színház azon sajátosságára már előzőleg - olvasva a honlapot - rácsodálkoztam, miszerint jó idő esetén a nézőtér felett a tetőt elhúzva a csillagos ég tekint le a tisztelt művészekre és nézőikre. Na erre kíváncsi leszek! És lőn jó idő, a tető pedig egyszer csak valóban szétnyílt. Így legalább lett elég levegő, merthogy a színházban az sajnos hamar elfogyott a légkondi hiányának és a perzselő lámpáknak köszönhetően.

Kopott színház, csillagos ég és egy zongorista: mint egy időutazás

Kacagva gondoltam magamban, hogy tulajdonképpen csak valami öreg zongorista hiányzik, és egy totális időutazásban lesz részem. No, amikor hóna alatt vaskos kottával besasszézott a zongorista - hölgy lévén az előző jelzőt mellőzném -, az állam utat engedett a gravitációnak.

No de kérem, én csak vicceltem! Ismét az fordult meg a fejemben: ám legyen, ha zongora, akkor zongora, végülis ez „tökfílinges” vagy nem? Szóval, ekkor már félig ficeregve a székben, fölöttünk elvileg a csillagos éggel, no meg a „tökfílinges” zongoristánkkal kezdődhetett a darab, amelyről természetesen az interneten előzőleg tájékozódtam.

A szereposztást és a zenés vígjáték szűkszavú bemutatóját ismerve kíváncsian vártam a folytatást. A történetet mindössze hat szereplő mozgatja, de ők nagyon: jönnek, mennek, futnak, kiabálnak, aztán megint futnak egyet, s közben énekelnek, valamilyen nagyon ismert, olasz tingli-tangli dallamokat, vélhetően a hetvenes évekből. A népszerű melódiákat a darab történetéhez választva és éppen az adott szituációhoz illő szövegre változtatva adják elő.

A történet és a szereposztás

No és hogy mi jellemző a darabra? Adott egy híres, de kapuzárási pánikkal küzdő drámaíró, Gordon (Márton András), vagy Gordonka, ahogy becézgetik többen. Említett Úrnak van egy felesége, Barbara (Esztergályos Cecília), valamint van frissropogós szeretője, Ágnes (Valentine Titánia e.h). No, Gordonka éppen - mint később kiderül - felesége tengerparti nyaralójában tölti pásztoróráit Ágnessel. A hölgyike egészen véletlenül - nagyon frappáns fordulattal élve - feltörekvő színésznőcske, aki természetesen Gordon bácsi által kíván bekerülni a rivaldafénybe.

Nincs baj, hisz Gordon bácsi ezzel tisztában van. Élvezi a nem túl tehetséges, de nagyon fiatal és nagyon bájos Ágnes társaságát, egészen addig, amíg - további meglepő fordulatként - betoppan az amúgy szintén híres feleség, aki horrortörténetek írásával lett népszerűbb, mint tehetséges férje. A horror hangilag és képileg, akarom mondani díszletileg is megjelenik a színpadon, hiszen sejtelmes zajok, nyikorgó lépcsők hangja kíséri némelyik párbeszédet. A tengerparti rattanstílus pedig trükkösen keveredik az itt-ott felakasztott, belógatott halálfejekkel, csontvázakkal és amolyan horroros izékkel.

Tehát: feleség berobog, férj lebukik, szerető előhúzva gardróbból, és itt véget is érhetne a történet, de nem. A nők erősen ironikus kölcsönös egymást piszkálgatása közben összehaverkodnak. Ismét véget is érhetne a történet, de mint említettem, hat szereplő van, következzen még három. Nagyon gyenge történetű darabhoz híven jön is a többi három.

Először is a feleség barátnője, Szerena (Pálos Zsuzsa), aki nem mellesleg rendőr. Mivel férje fűvel-fával, de leginkább nőkkel csalja, ezért mindenképpen le kívánja puffantani a nőcsábászt, s ezt megerősítendő végig is hadonássza a darabot egy puskával. Aztán jön az ábrándos szemű legény, Tom (Szanitter Dávid), akiről először úgy tudjuk hogy pizzafutár, majd bűnöző, de mint kiderül, csak valami buta állatvédő Zöld Kutya Kommandó-küldött, aki félreértésből meg szeretné fenyíteni Gordonkáékat. A kutyás sztoriról igazából csak Dávid hónalján lévő „kutya” árulkodott. No és nem fogják elhinni, mi történik. Hát, ez a Tom gyerek meg a pislogó Ágnes beleszeretnek egymásba. Na, puff neked Gordonka, első számú happy end.

Jöjjön hát utolsó szereplőnk, mert ugye nekünk még van egy nőfaló férjecskénk, George (Maros Gábor), akit meg kellene ölni, de nem ám! Mi történik ehelyett? Hát kibékülnek vérmes Szerénával, és itt kész is a kettes számú happy end. Jaj, ugye itt már rendkívül izgulunk, mi lesz Gordonnal és Barbarával. Szobára mennek, ott valamit csinálnak, amitől mindketten vihogva jönnek le, és képzeljék, újra egymásba szeretnek: bumm a harmadik happy end!

Összegzés a színészi alakításokról

Apropó vihogva...darabunk két ellenpólusú női főszereplőjétől amúgy sem áll távol ez a momentum. Azt gondolom, mindketten erős arcizomlázzal küzdenek, mire végigmosolyogják a darabot. Manöken alkatú e.h. Titanillácskánknak ezzel a mosollyal még lesz egy kis munkája, mire már nem tűnik annyira erőltetettnek.

Mindegy, úgyis megbocsájtunk neki, hisz bazi jól áll rajta a bikini, és mellesleg szép is, ehhez a darabhoz meg ez elég is. A kissé tapasztaltabban vihogó Esztergályos Cili szintén jól néz ki (de tényleg), bár testét bőrszerkóba bugyolálták. Mind a 48 fogát kivillantva mosolyogja végig a darabot, és ezzel semmit nem veszít, de nem is tesz hozzá ahhoz az imidzshez, ahogy őt körülbelül 40 (bocs) éve ismerheti a nagyérdemű.

Gordonka, azaz Márton András jól figurázza a szerepét, én elhittem neki, hogy ő egy öregecske darabíró (bocsi Gordonka). Pálos Zsuzsa... nehéz szavakba foglalni ezt. Ő gyermekkorom egyik kedvenc, szilveszteri műsorban éneklő Pálos Zsuzsija. Inkább emlékezem a régi óévbúcsúztatókra, és becsukom a szemem, úgy gondolok vissza rá. Úgy vélem, nem áll jól neki a komika szerep, az esetlen futkosás közbeni ugrabugra gagyi parókában, borzalmasan sminkelve. Nincs semmi baj ezzel a karakterrel, kell is, de nem az elegáns Pálos Zsuzsinak, aki sudár termetével és különleges hangjával elvarázsolt. Elegáns szerepet a művésznőnek, kérem!

Nem úgy Maros Gábor! Az egyetlen igazán jól éneklő szereplőnk, aki hozta a formáját, vicces, kedves, bájos, neki bejött az együgyű szerep. Nem gondoljuk, hogy ő az, csak jól áll neki. Végül és valóban utolsó sorban Szanitter Dávid, akiről én nem tudtam semmit, ez az én szegénységi bizonyítványom, állítólag valami szappanos operában szerepel, lényegében most sem tudnék róla több dolgot diktálni a kikicsodába.

Egy kicsit ódon színház, négy nagymúltú színművész, egy ifjú sorozathős és a nagyon manökenes e.h., sablontörténet, elcsépelt helyzetkomikumok, nagyon dallamos slágerek, néhol nagyon gyengén előadva (elnézést, de Esztergályos Cecíliának nem szabadna énekelni, vétek!).

-Kurucz Alíz-

Kép: www.ruttkaievaszinhaz.hu

[2008.11.28.]

Megosztom:

Hozzászólások: Hozzászóláshoz, lépj be!
K.Enik 2008.12.03. 22:59 • [11]
Nem gondolom, hogy megítéled, szinte már példaértékűen ítélkezéstől mentesen közölsz nagyon elgondolkodtató dolgokat.
Itt a végén a Rómeót már csak egy példaként használtam fel azon vágyam szemléltetésére, hogy várom az új és izgalmas darabokat.
Te amúgy is másképp nézel egy darabot. Alkotó vagy, bármennyire is nyitott vagy nem vetkőzhetsz ki önmagadból, szinte kötelességed pár lépéssel a nézők előtt járnod. Én mint néző fogalmaztam meg a véleményemet.

A katarzisra vonatkozó mondatod első olvasatra egy rejtvénybe illő feladványnak is tűnhet, ismét jól elgondolkodtattál.

Ezek a zenével kevert darabok amúgy sem mérhetők hagyományos mércével. Jó kis piacképes katarzisgyár kell ahhoz, hogy a szükséges dózisokat előállítsa. Komoly feladat, hisz kevés hatóanyaggal nem reagál a páciens, a másik gond vele, hogy szinte pillanatok alatt túl is lehet adagolni.

Egy "egyszerű" zenés darab kicsit a köztes lét állapotához hasonló. Se itt nem vagy, se ott, azzal a kiegészítéssel, hogy az itt-ott beazonosíthatatlan objektumok lokalizálva egészen közel a valahol és sehol határmezsgyéjéhez.
Az ilyen jellegű daraboktól alig remélhető katarzis, sokkalta inkább szórakozás, kikapcsolódás pur. Az is valami, sőt! Nem kell mindig kaviár, nem kell mindig tűzijáték, egy felszabadult mosoly, egy kiadós nevetés is maga a varázslat.

Aztán nézzük a nagytesókat... Musical, operett, opera, lényegében nagyon hasonlítanak, csupán a történet és a zene aránya, milyensége lényegül át. Míg az elsőnél még hangsúlyosabb a történet is, az utóbbinál már leginkább csak a zene.

Ezáltal a musical valami olyasmi, mintha egy fenékkel két lovat szeretnénk megülni. Bármilyen jól is csinálják meg, a történet nagyon könnyen elvihet olyan érzések felé, amelynek végső lecsengése benned az, hogy: na, ez kissé erőltetett volt. Hisz milyen abszurd az egy ilyen darabnál, hogy például meglátsz egy lányt, két pillanat múlva 102%-os bizonyossággal tudod, hogy életed szerelmével hozott össze a sors, legkésőbb két szám múlva pedig már valami égzengés földindulás jön közbe, minimum enyhe sorsfordulat. Ezeknél a műfajoknál ha már katarzis, akkor azt a zene okozza szerintem.
Persze olykor a történetben bekövetkező fordulat is elérheti ugyanezt, de inkább a zene. A zene, amely számomra ebben a felállásban egy magasabb rendű energiaforma.
És ha már katarzis:) Az meg mi is, ha jobban belegondolunk. Szerintem azt nem lehet adni, pláne nem dózisokban meg porciózva:))) Milyen kis huncut szerzet... gerjeszt egy adag feszültséget, aztán jól feloldódik. De ha jobban belegondolunk, ha ez így működik, az katarzis? Szerintem az olyasmi mint sok egymásba fonódó önmagában teljes pillanat. Egy pillanattal születik és ugyanabban a pillanatban fel is oldódik. Ha ezek száma eléri a kritikus szintet, akkor érzékeljük és kezdjük el kritizálni és minősíteni valamilyen jóérzés-címkével azonosítva. Ha jól végezte dolgát, akkor még akár vállon is veregethetjük: szép voltál, ügyes,derék kis katarzis!:))))) Nálam a lentebb említett "szerelmem, szerelmem" is az volt egyébként. Abban az eldalolt két szóban benne rezgett vágy, lángolás, mélység, magasság, összeolvadás, feloldódás, egyesülés, vadőrült sikoltás, húsba maró némaság...blabla...no meg az ilyen szép egyszerűen szóló vérben pezsgő, utolsó lehelettel eltávozó gondolatok:

Ki az, ki távolról úgy néz ki, mintha te volnál?
Csak én vagyok
Arcodat viselő önmagamra vágytam benned

Múlt héten néztem meg például a Chicagot. Nem most és nem abban a színházban láttam először. Összességében az elemző énem nézte, mert csak annyira tudott hozzám férkőzni a darab ebben az előadásban, de volt benne egy pillanat, amikor a mellőzött Amos Hart pár mondatával és pár gesztusával a lelkembe égette az érzést, és ha úgy vesszük fel is oldotta. Biztos, hogy mindig erre a pillanatra fogok emlékezni, mert ezek sejtszintig hatoló tapasztalások:)

A Rómeót pedig még Betti kedvéért se nézd meg, mert egy színházi élményt csak úgy érdemes olyan kisherceges rókásan, ha díszbe öltözteted a szívedet:) Ha már előre tudod, hogy ez nem a tiéd, akkor nem érdemes. Egyébként még én sem láttam vele, de hamarosan látni fogom, majd elmesélem, jó?:)))))

A Rómeó meg amúgy is túl régóta megy, gondolom ilyenkor törvényszerű, hogy a szereplőkből kissé ellobanhat a tűz. Szeptember elején játszották szinte teljes első szereposztással, meg majd szilveszterkor is, úgy még talán neked is érdemes lenne:)

Ezeknél a zenés daraboknál A Pretty Woman jut eszembe, amikor Julia Roberts úgy is értette az operát, hogy valójában nem. Ezek az alkotások nem a történetdózisokról szólnak elsősorban.

Na és most kényelmesen hátradőlök a fotelben, egy szivarra gyújtok és nagy elégedettség érzésével eltelve - már-már - katartikus állapotba kerülve virul a fejem, hogy jól elmagyaráztam neked az alkotás lényegét... pont én... pont neked:))))))))))))))))))))))) Nincs mit!

És a húgom biztos nem haragszik az offolás miatt, sokkal inkább, ha nem intézem el neki a tetszését kifejező mondatainak a kiegészítését:D
Kal Pintér Mihály 2008.12.03. 19:45 • [10]
Félre ne érts, semmiféleképpen nem szeretném minőségileg megítélni a Rómeót. Rengeteg olyan produkcióban veszek részt, amelytől sokaknak kivirágzik a hátuk, nekem pedig bejön. A Rómeóban én semmit nem találtam. Lehet, hogy nem voltam rá nyitott. De mai napig nem hat rám szinte egyik dala sem. Picit erőltetettnek érzem a produkciót. Nyilván sokan a Veszélyes szeszélyeket érzik annak. Vagyis ez szubjektív és személyes. A közönségnek bejön a Rómeó. Kívánok sok sikert. Bevallom, a haverommal, aki tíz évvel fiatalabb nálam, és imádja a musicaleket a szünetben azt fontolgattuk, hogy eljövünk, aztán végül ott maradtunk, hogy legalább egyszer lássuk. Ugyanakkor én a KMG féle sztárgyártást nem feltétlen gondolom rossznak. Ő legalább nem a tévé kínálatából gazdálkoik, hanem önmaga teremteti meg a saját kis sztárcsapatát. Számos embert ismerek az Operettből, van, akit gyerekkora óta, és van akivel nagyon jó barátságban vagyok a mai napig. Ugyanakkor kicsit úgy érzem, hogy az Operett egy mesterséges katarzis-gyár. Nem éljük meg a darab alapján a fájdalmat, hanem sűrítményben kapunk egy dózis fájdalmat, a darab nem hordozza a feloldást, hanem kapunk egy dózis feloldást, így nem alakul ki a katarzis, hanem kapunk egy dózis katarzist. Szóval én így látom. És ez nem sznobság. Annak idején volt, hogy egy héten 5ször megnéztem a Nyomorultakat, az Operettben egyszer megnézek egy darabot, és az bőven elég. Én szeretem a kortárs zene egy részét. Sok jó kortárs klasszikus van, és nekem még mindig Kocsák Tibi az első a musical-ek terén. Azt hiszem egyébként, hogy elég nyitott vagyok Rómeó tekintetében, a West Side Storyt imádom, de amikor itt ráccsatlakoztatják Dórit Dolhai Attilára, aki így énekel, akkor megint azt érzem, hogy valami nagyot akarnak mondani, és valami nagyon kicsi lesz belőle. Hááát lehet, hogy Rómeó tekintetében nem tudjuk meggyőzni egymást. Pedig lehet, hogy meg kellene néznem még egyszer, mert Vágó Betti jó barátom, és kíváncsi vagyok, hogy milyen mint Júlia, de nem visz rá a lélek. :( Jól szétoffoltuk a Veszélyes szeszélyeket. :)
K.Enik 2008.12.03. 18:00 • [9]
Mellesleg nagyon szeretem a klasszikusokat, de valamiért a szívem a kortárs alkotások felé húz. Számomra az egyik legvérpezsdítőbb életérzés bármilyen ihletett alkotás részese lenni, és ez jelentsen bármit, még az is beletartozik, ha egy fa mögül kell meglesnem egy festőt:)))))
K.Enik 2008.12.03. 17:58 • [8]
Köszönöm szépen, hogy szántál rá időt és leírtad:)
Számomra -pedig én nagyon is kedvelem a R-J-t- ez nagyon ékes bizonyítéka annak, hogy nincs abszolút igazság, hisz a te véleményed, különösen ezzel a teljesen frappáns alátámasztással, maximálisan elfogadható.
Ezért is hálátlan a kritikusok feladata, pláne ha hivatalból még egyoldalúak is.

Igen, igazad van, hogy a R-J dalok zeneileg nem túl bonyolultak, de nem is érdemes tévútra mennünk azzal, ha elkezdjük hasonlítani egyéb produkciókhoz. Rómeó és Júlia ügyben amúgy is az átlagnál nyitottabbnak illik lenni, mivel ez egy örökzöld téma, s mint ilyen a feldolgozások kedvelt célpontja. Nekem pedig kifejezetten tetszett ez az örök klasszikus a popzenés beütésekkel.
Ha tényszerűen -az egyéni ízlésünktől függetlenül- értékeljük a dalokat, akkor megállapíthatjuk, hogy a RJ-ban sok olyan dal van, amelyet országhatárokon áthidalva sokan kapásból felismernek. Ez jó, arca van a produkciónak. Hagyományos mosóporral mosott musicalekre jellemző, hogy van bennük pár sikergyanús zene, a többi bár kellemes, akkor is arctalan, töltelékes hatást kelt. A Rómeó dalai viszont egységesen jónak minősíthetőek, nem egy olyan betétdala van, amely bizonyos szereposztás előadója számára elég küzdelmesen teljesíthető, tehát zeneileg sem annyira facsipesz.
Amiért én még nagyon kedvelem, hogy a dalok nagyon árnyaltak, de úgy, hogy különféle tudatszintű emberek számára dekódolható formában. Teljesen érdemes úgy állni hozzá, mint amikor a Shrek igazi énjét keressük a hagymarétegek alatt:))) Van egy felületesebb olvasata, van egy mélyebb, és van egy egészen spirituális. De úgy spirituális, hogy nagy igazságok egészen egyszerű nyelvezettel vannak kifejezve. Engem az mindig levesz a lábamról.
Arról, hogy kinek mennyire jön át az érzés felesleges is beszélni, mert teljesen szubjektív dolog:) Például ott a végén, amikor Szintetár Dóra a halott Rómeón csak azt a két szót énekli, hogy "szerelmem, szerelmem"... bevallom lovagiasan, nekem menten elkezdenek potyogni a könnyeim, már csak attól a két szótól. Nagyon akadályoztatott közegben helyettesítem a torkomba szemtelenkedő gombóccal és pár alig látható könnycseppel:)
Mihály! Szerintem szükségesek az ilyen próbálkozások, hisz meg kell találnunk a mai kor hangját, és talán majd egykor ezt a darabot is úgy nézik, mint mondjuk most mi a Hairt (színpadon). Nem igazán a mi zenénk, nem a mi életérzésünk, de elvarázsol, időutazásban van részünk és gazdagodunk általa. És látod? Akár hazai szinten is próbálkoznak, hogy most csak a Szakcsiék féle Szentivánéji produkciót említsem meg. Hogy milyen jövője lesz ennek a worldmusicalnek, majd elválik, de legalább megpróbálták:)

Egyébként a mai passziószerűen sztárcsinálásra fogékony közegben az operettes szinész-énekeseket én abszolút nem egy imázsápoló brigádnak tekintem, hanem egy nagyon jó társulatnak. Ez igaz a fiatalabb és az idősebb tagokra is. A véleményemet teljesen a közönség szemszögéből fogalmazom meg. Egyáltalán nem bánnám, ha mindig csak legalább ennyire sztárokkal kéne találkoznom.
Tehetségesek, ambiciózusak, nyilatkozatokban, privátabb jellegű megnyilatkozásaikban is szimpatikusak. Színházon kívüli fellépéseiken kívül is roppant közvetlenek, és ott is törekszenek a minőségi produkcióra. Százból kilencvenöt fogorvos ajánlja őket, és ez az opis színészek többségére igaz. Nekem nagyon tetszik, hogy ez egy ilyen népszerű társulat, bár a többire is igaz lenne, mert nem ők az egyedüli jók:)

Anna Kareninát még nem láttam, de biztosan megnézem.

Kal Pintér Mihály 2008.12.03. 12:39 • [7]
A Rómeó és Júliával az volt az elsődleges bajom, hogy zárt popszámokból áll, ami önmagában nem lenne akkora probléma, de úgy éreztem, hogy ezekből a számomra nem túl bonyolult dalokból nem áll össze az a bizonyos Rómeó és Júlia érzet. Sokkal inkább éreztem, hogy jó srácok és csinos lányok villognak, egy Rómeó és Júlia történettel leöntött valamiben, ami engem nem érdekel. Ahogy hazaértem az előadás után, felraktam a Prokofjev féle Rómeó és Júlia balett zenéjét. És Isten tudja mikor 60 vagy 70 éve írta az a szegény Szerjózsa, és sokkal frissebb, érzékibb, izgalmasabb, mint a musical. Én bevallom, a R-J musicalt untam. Egyébként meg az Operettben gyakran érzem, hogy inkább a személyekről, a fellépők imázsáról szól egy előadás, mint a darab konfliktusairól. De ez ugyanúgy egyfajta műfaj, mint a Veszélyes Szeszélyek féle bohóckodás. Ennek is helye van, annak is. Anno Jávor Pált szerették, ma Mázst, Dolhait, meg a Bereckyt. Szóval KMG valamit tudott. Létrehozta a saját sztárjait, erre felépítette a színház imázsát, és egy jól bejáratott színházi rendszerbe csempészi be az új magyar darabokat is. Ezért csak becsülni tudom. Annak ellenére, hogy az Operett évek óta nem kápráztat el. Bár az Abigél (csak próbát láttam) az elég jónak tűnik, majd megnézem. Ha a Rómeót meg a Kareninát összehasonlítanám: A Kareninában vannak ívek, felfokozások, megfelelő pillanatban csöndek, dramatikusan felépített jelenetek. ha valami romantikus, tudom, hogy miért az, de a romantikán és a féktelen szenvedélyeken kívül minden mást is ábrázol. Operai zene. A Rómeó meg olyan mintha vettem volna valahol egy CD-t, valakitől, aztán meghallgatom, örültem, de többé nem teszem fel.
A Szösszentő szerintem már nem kapható. A Központi Szabó Ervin könyvtárból kölcsönözhető, de azt hiszem az Andrássy úton is van vmelyik könyvtárban egy példány belőle. A 9-essel kapcsolatban: szerintem egy versben a ritmus, a gondolat, az összefüggés, vagy az összefüggések látszólagos hiánya kelt egyfajta érzetet, ami vagy jó, vagy nem jó, vagy semlegesen hat. Biztos igazad van, hiszen rád így hatott ez a vers. Neked mond valamit, nekem mond valamit. Téged kizökkent valahol, valakit esetleg be sem von a saját bűvkörébe-már ha van neki. Erről nehéz beszélni. De meg lehet próbálni. Nekem már ehhez a vershez érzelmileg nem sok közöm van. Ha visszaolvasom, akkor inkább csak az a lelkiállapot köszön vissza, amikor született.

Teljes fórum »»»

lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2024.03.26.]
gazda szolgáltatás [2024.03.25.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Hot Wheels Monster Truck show - volt már jobb is
Nagy elvárásokkal mentünk a három...

Opera metal a Barba Negraban 
Kilencedik alkalommal volt szerencsém látni a „szívem...

James Blunt ismét elvarázsolt minket - képekben
Befutott az Amaranthe és a Dragonforce hajója a Barba Negrába
A Cirque du Soleil Budapestre hozta a bogarak életét
Power metal csata a Barba Negrában - Warkings koncerten jártunk
Csodálatos koncerten emlékezett Balázs Fecóra a Korál - képekkel
beszámolók még