"Ugrálós, rohangálós rendező vagyok"

Alföldi Róbert három egyfelvonásos barokk operát rendezett a versailles-i kastélyban található templomban; az előadás tavasszal a Tháliában vendégszerepel. Alföldinek itthon még több dolga lehet: ha a józsefvárosi önkormányzat január 19-én rá voksol, elvállalja a Bárka igazgatását
Bóta Gábor interjúja

– Igaz, hogy az erotikában és drasztikus cselekedetekben bővelkedő Shopping and fucking előadását nézték meg francia szakemberek, és ennek alapján hívták meg Versailles-ba barokk operát rendezni?
– A Versailles-i Barokk Zenei Központ munkatársai Budapesten jártak Havas Ági jóvoltából, akinek van egy produkciós irodája, ők adták a kezembe a három egyfelvonásos operát. Azzal a kommentárral, hogy friss színházi szemléletet szeretnének belevinni a minden év decemberében megszervezett barokk zenei fesztiválba, ahol általában hagyományos barokk, "múzeumi" színház látható, vagy oratórium formájában adják elő a műveket. Elmondták, hogy ezt a szép, gyakran unott zenét szeretnék közelebb hozni az emberekhez. Megnézték a Faust tévéfelvételét, amelyet a Mezzo csatorna sugárzott, majd amikor Magyarországra jöttek, éppen nem ment más előadásom, mint a Shopping and fucking. Beszélgettünk, és tetszett nekik mindkettő, de azért nem titkolták, hogy félnek egy kicsit.

– Attól, hogy ön kellőképpen őrült?
– Eldöntötték, hogy bátrak lesznek. Különösen Olivier Schneebeli, a barokk zenei központ expresszív és energikus karmestere.

– De mégis, mit mondtak a franciák a Shopping and fucking előadásáról?
– Tetszett nekik, nyelv nélkül is értették, mi történik.

– Úgy tudom, nem beszél nyelveket. Mindig tolmáccsal rendezett?
– Ez az első két-három napban gond. Szavakat tudok azért. És hamar kialakul a színészek és köztem a kapcsolat. Így már rendeztem "szlovákul", "angolul" és "franciául" is. Ilyenkor fölerősödik a metakommunikáció, a hangszín, a hangerő.

– Kézzel-lábbal mutogat és előjátszik?
– Igen, ahogy itthon is szoktam. Én nem ülök a székben, és nézem, mi történik, nem a mikrofonba mondom, hogy "menjél balra". Ugrálós, rohangálós, csiklandozós rendező vagyok.

– De ilyen vendégrendezés esetén a színészeknél van a darab francia szövege, önnél a magyar?
– Nálam van a francia és a magyar példány is, és a kotta. Ez egy zeneműnél sokat segít.

– Hiszen ön zongorázott…
– Zongoráztam tizenöt évig.

– Az Amadeus előadásában Mozart szerepében a színpadon is zongorázott.
– Erre kérdezték a kollégáim, amikor megnézték a főpróbát, hogy ezt hogyan csináltuk, tök olyan, mintha én zongoráznék. A kotta alapján nekem egy évvel ezelőtt ki kellett küldenem, hogy mi történik majd az előadásban. Leírtam például, hogy a kórus szoprán tagjai balra mennek négy lépést, az altot éneklők jobbra, a fisz hangra pedig megmozdul a szólista.

– Ha ön színészként kap egy ilyet, akkor a haját tépi…
– Ők énekesek.

– Ez azt jelenti, hogy könnyebben idomíthatók?
– Nem. Igazság szerint egy idő után nem számít, hogy énekesről, vagy színészről van szó, ugyanúgy szituációk vannak, ugyanúgy színházi előadást kell csinálni.

– Mielőtt kidolgozta a rendezőpéldányt látta a helyszínt?
– Igen. És kiharcoltam, hogy ne úgy legyenek a dolgok, ahogy szoktak. A színpadot az oltár elé tetettem, így nagyobb tér jutott a játékra.

– Díszlet szinte nem is kellett.
– Nagyon jó díszlet volt maga a templom. Az angyal például fölment az emeletre, az oltár fölé, a varázsló asszony a nézők között, csúszva-mászva érkezett, megpróbáltam az egész teret bejátszatni. Nem a vallás felől közelítettem a darabokhoz, hanem igyekeztem valódi szituációkat rendezni, annak ellenére, hogy ezek ótestamentumi művek.

– Tehát színház lett az operából.
– Az lett. Nem bonyolult színház, de azért színház. Ezt kérték. Ebben a barokk zenei központban iskola is működik, és akik innen kerülnek ki, elképesztően jól énekelnek. Mindehhez még szenvedélyesek és energikusak is. Ezért minden bolondságot és őrületet meg lehetett velük csinálni.
– Úton útfélen pletykálják, hogy miután Csányi János Debrecenbe szegődött, ön lesz a Bárka igazgatója. Állítólag a társulat kérte erre.
– Magára maradt egy társulat. És a tagjai nyilván különbözőképpen gondolják, hogyan kéne tovább lépni, de ahelyett, hogy összevesztek volna, egy hétig beszélgettek, és megegyeztek egy emberben, akit megkeresnek. Ez az ember én voltam. Kérdezték, érdekel-e engem ez a lehetőség, azt válaszoltam, hogy igen. Azóta én tárgyalok a józsefvárosi önkormányzattal. Hogy mi lesz, hogy lesz, január 19-én derül ki.

– Akkor ül össze a kulturális bizottság?
– Akkor nevezik ki az igazgatót. Mivel kht. formában működik a Bárka, nem kötelező a pályázat. – Az biztos, hogy nem lesz pályázat, ezt már megszavazták.

– Ez önnek azért jó, mert már két alkalommal kibabráltak önnel, többet valószínűleg nem pályázna.
– Valószínűleg.

– Vagyis, ha önre voksolnak, elvállalja az igazgatást?
– Igen, de erről többet még nem időszerű mondani.

Bóta Gábor - Magyar Hírlap

[2006.01.10.]