Első Este: A Walkűr a Niebelung gyűrűjéből

A Magyar Állami Operaház idei évadjában egyszer került műsorra Richard Wagner nagyszabású Tetralógiája, eltérve az eddigi gyakorlattól, amikor is az év első hónapjában két Ring-sorozatot játszott a színház.

Január 8-án, A Walkürrel folytatódott Wagner tetralógiája s a két nappal azelőtti lendületes kezdés után a színvonal tovább emelkedett. A Walkür örvend a legnagyobb népszerűségnek a Ringet alkotó négy zenedráma közül. Gyakran előforduló jelenség, hogy ha egy operaház repertoárján nem is kap helyet a komplett sorozat, ez a mű egyedülálló előadásként is szerepel operaszínházak műsorán. Sőt, A Walkür első felvonása az, amit a szakértők a Ring egyik legmegszerkesztettebb, legegységesebb felvonásának tartanak, s a német zenei lángelme életművében kivételes gyöngyszemként tartanak számon. Nem egyedülálló jelenség csak az első felvonás koncertszerű előadása s több hangfelvétel is készült kizárólag e környezetéből kiemelt felvonásból.

A háromszereplős felvonás új dimenziókat nyit a Rajna kincse által megteremtett világ után a Nibelung Gyűrűjében. A kizárólag mitikus lények által belakott Rheingold után rögtön az emberek közt találjuk magukat s egy nem a klasszikus értelemben vett szerelmi háromszög csodálatos zenei ábrázolásának és pontról pontra kidolgozott zseniális dramaturgiájának lehetünk tanúi. Ezt a felvonást mindenkor nagy várakozás előzi meg s sikeres, avagy sikertelen színpadra vitele rányomja bélyegét az egész előadásra. Sok áll és bukik ezen a ponton. Az utóbbi négy évben a budapesti Walkür első felvonása mindig sikeresen indította be a zenedrámát, nem volt ez máshogyan vasárnap sem. Egy éves szünet után ismét Molnár András (Siegmund) nyitotta meg a vihart megszólaltató zenei előjáték után a felvonást. Az Operaház talán egyetlen vérbeli Wagner hőstenorja jól és fokozatosan felépített alakítást nyújtott. Hunding érkezése előtti sebesült, bágyadt állapotában letisztultan, érzékenyen és halkan énekelt, a házigazda érkezése után, elbeszélve balsorsának történetét, emelt az erőn, majd a „Waelse” kiáltásnál mindent elsöpört, hogy a Tavaszi dalt magában foglaló gyönyörű szerelmi jelenetben az egész nézőteret mámorossá tegye a Waelsungok egymásra találásától s a Notung megszerzésének örömétől.

Mindehhez tökéletes partnerre van szükség, különben a felemásság rossz irányba visz el minden benyomást. Ám Sieglindéje, Temesi Mária sohasem hazudtolja meg önmagát, szólamának minden titkát ismeri, hangja által klasszikus Sieglinde és harmonikus párt alkot Molnárral. Ahogy harmonikusan olvadnak alakjaik a csodálatos díszletbe, a hatalmas kőrisfa köré épült Hunding házba. A szerelmi jelenet bármelyik pillanatáról készült fotó a világ bármely kiadványában tökéletes illusztráció lenne a felvonáshoz, véleményem szerint hű tükre a klasszikus Walkür-képnek. Az Opera Ringjének egyik legjobban sikerült díszletképe ez.

A vad Hundingot Valter Ferenc énekelte, kevésbé kiemelkedve, de megfelelő színvonalon, nem vett el semmit és nem tett hozzá semmit az élményhez, hacsak akkor nem, amikor dárdáját véletlenül, ám annál látványosabban elejtette…

A második felvonásban visszatérünk az istenek világába, majd a felvonás második felében összekapcsolódik az isteni és az emberi világ a halál bejelentésével és a párviadallal. Az eredeti szövegkönyv szerint az egész felvonás egy helyszínen játszódik, egy kietlen, sziklás vidéken, ám a rendezés által eszközölt változtatás még színesebbé teszi az előadást, ugyanis a Walhall belsejét látjuk a függöny felgördültével. A Rajna kincse pozitív motívuma, a nagy oszlopok által a monumentális istenvilág átmentődik a Walkürbe is. Talán hiányozna is, ha nem látjuk belülről az istenek lakhelyét, ami annyi viszontagság után lett az égieké. Sok kíváncsiságra ad választ a budapesti Ring… Egyszerű termet látunk a grandiózus, korinthoszira emlékeztető oszlopsorral körülvéve, az egyetlen berendezés egy Wotanhoz méltóan nagy, de díszítésmentes ülőalkalmatosság. Wotan utasítása nyitja a felvonást, amire a legendás walkürkiáltás a felelet. Ismét egy kulcsfontosságú momentum a mindenkori Brünhildék számára, a technikai bravúrokat igénylő kiáltások azonnal megnyerhetik a hallgatóságot. Balatoni Éva belépésével elégedettek lehettünk, annak ellenére, hogy nem tűnt teljesen gördülékenynek. Balatoni, aki egyébként Magyarország egyik legjelesebb Wagner szopránja (Wagner operákból összeállított szólólemeze s több operaházi eset tanúskodik erről) igazán csak a harmadik felvonásban talált magára…

Szvétek Lászlóról (Wotan) csak jó szót lehet szólni. Harmadik éve A Walkür főistene, s évről évre erősebben kelti életre a magával harcoló Wotant. A második felvonás Wotan-Brünhilde jelenete, Wotan hosszú elbeszélésével akár unalmassá is válhat a nem megfelelő tolmácsolásban, Szvétek jelenléte viszont lebilincselően hatott, minden hangja feszült figyelmet keltett.

A második felvonás eseményeiben kulcsszerep jut Frickának, s Wotannal való drámai jelenetének. Pánczél Éva minden ízében hitelesen hozta a megsértett istennőt s velőt rázóan érvelt Hunding mellett, az este egyik legjobb, világszínvonalú éneklése fűződik személyéhez.

A walkürök lovaglása nyitotta az utolsó felvonást a csodálatos wagneri estén. Több, az operalátogatóknak már egyéb operák főszerepében is szép estét okozó énekesnő alkotta részét a harcias nők csoportjának, így Fekete Veronika, Sudár Gyöngyvér, és a nagyszerű Carmen, Gál Erika. (Walkürök még: Somogyi Eszter, Ardó Mária, Tas Ildikó, Jász Klári és Bokor Jutta). A híres zeneszám után megérkezett Brünhilde is, mint már megjegyeztem, jóval erőteljesebben, mint a második felvonásban. Két kivételes pillanat méltó még említésre. A megváltás motívum első felcsendülése a tetralógiában, ami legközelebb már csak az Istenek alkonya végén lesz hallható, valamint Wotan szívhez szóló búcsúja Szvétek érzékeny előadásában. A Tűzvarázs előtt megérintő zenei élményt varázsolva töltötte be hangja a nézőteret, majd az alvó walkürrel távolodó lépcsőzetes sziklabérc felé a Rajna kincse bevonulási záróképének analógiájára a reményét vesztett főisten lépdelt, ezzel záródott a Tetralógia második estéje.

Zárásképpen mindenképpen szólni kell a karmesterről, Kovács Jánosról. A proscenium páholyból minden mozdulatát követni lehetett. Csodálatraméltó beleéléssel és átlényegüléssel, a szöveget végig énekelve dirigálta a zenekart, melynek színvonala méltó volt a nagyszerű Ring-estéhez. Teljes mértékben érthető a dirigens mindenkori lelkes éljenzése, évek óta lelke az Operaház Ringjének.

Don Luis de Vargas

[2006.01.16.]