A szakács virága - beszámoló Szakács Ildikó és Virágh András Gábor koncertjéről

Varázslatos koncertet adott két fiatal, tehetséges, Fischer Annie-ösztöndíjas művész, Szakács Ildikó és Virágh András Gábor. A februári mínuszok ellenére a budapesti Szent Anna Plébániatemplomban melegség áradt a karzat és a padsorok között.

A Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen szólista pályájukra való felkészülésükhöz. A pályázatot elnyert ösztöndíjasoknak minimum tíz, különböző műsorú koncertet kell teljesíteniük.

Ennek keretében került megrendezésre február elején, a budapesti Battyhány téren található, az odakint tomboló, szibériai hidegnek köszönhetően jégveremmé fagyott Szent Anna Plébániatemplomban – Szakács Ildikó ének- és Virágh András Gábor orgonaművész közreműködésével – a Vox iuventutis nevű, komolyzenei koncert, amelyen többek között felcsendültek Bach, Purcell és Händel kompozíciói.

Az orgonaszó mindig fenségességet teremt egy templomban. Ez alkalommal is áhítat lengi be a teret, a legtágabb értelemben vett lélekgyógyítóban vagyunk.

Virágh András Gábor könnyed, lendületes orgonajátéka következtében valóságos hangjegyzuhatag hullik a karzatról a jelenlévőkre. Szakács Ildikó erőteljes, tiszta, érzelmes hangja egyszerűen angyali köntösbe bújtatja az éteri melódiákat. Gyönyörű előadás járja át a füleinket.
Az énekesnő torkából szellőként folyik a zene, majd egy tisztítótűz erejével hozza el szíveinkbe a békességet, a nyugalmat. Mellékhatások nélküli, „klasszikus” gyógyszer a két zenész kiváló összhangban való játéka, aminek hatását még tovább fokozza a remek műsorösszeállítás.
Áldásos percek tanúi, részesei vagyunk. Hang(szépség)verseny ez, ahol mindenki győztes, mindenki egyenrangú.

Szakács tehetsége isteni ajándék, amelyet maximális alázattal használ, és amellyel minket is megajándékoz. A professzionalizmus azon fokán műveli az éneket, ahol az embernek az az érzése, maga is képes lenne így énekelni, mivel annyira természetesen, magától értetődően áramlik belőle a muzsika, miközben a tudatosság és az ösztönösség láthatatlan határmezsgyéjén mozog.

A csörgedező patak hatalmas folyammá növi ki magát egy opuszon belül is.
Közös játékuk közben megszűnik tér és idő; varázserdőben találjuk magunkat, ahol tündérek éneke, fák halk suttogása, koboldok fürge léptei, madarak szárnyalása, repkedése bűvöli el a stresszes külvilágból érkező látogatót.
Kimunkált mestermunka tárul elénk. Mint az egyik Bach-mű címe is jelzi: szétárad a szívünk (Zerfließe, mein Herze).

A koncertet követően a két előadót, először Virágh András Gábort kérdezem.

–  A többi hangszernél mitől különleges(ebb) számodra az orgona?
–  Számomra azért különleges, mert a legéteribb, legáttetszőbb hangzásoktól, hangszínektől kezdve a legnagyobb monumentalitásig, mindent  képes megszólaltatni. Ráadásul az orgonista az egész hangtartományt tudja birtokolni, az irodalma pedig a korai barokktól – a bécsi klasszikát leszámítva – napjainkig tart.

– Mit jelent számodra a Fischer Annie-ösztöndíj, és milyen lehetőségek kapcsolódnak hozzá?
– Egyrészt nagyon megtisztelő számomra, hogy az ösztöndíjat odaítélő bizottság tagjai az eddigi teljesítményem alapján úgy gondolták, méltó vagyok erre a szakmai elismerésre; másrészt nagyon sok koncertlehetőséget kaptam, amelyeknek a fele külföldre szólított. Emellett jó néhány, ragyogó előadóművész-kollégát, -társat megismerhettem, például Szakács Ildikót, akivel azóta is nagyszerű szakmai és emberi kapcsolatban vagyok.

–  Ildikóval való találkozásod szerencsésnek mondható. Milyen a közös munka?
–  Nagyon szeretek vele együtt dolgozni. Az első perctől emberileg és szakmailag is abszolút megértjük egymást, összehangolódtunk, aminek az egyik következménye, hogy egyre többet koncertezünk közösen. lldikó ragyogó énekes, nagyszerű adottságokkal és rengeteg megszerzett tudással. Ez egy igazán gyümölcsöző kapcsolat. Ráadásul a zeneszerzői diplomámon is közreműködik majd.

–  Számos hazai és nemzetközi versenyen mutatkoztál meg, értél el kiváló eredményeket. Merre visz tovább az utad?
– Túl azon, hogy jelenleg ötödéves vagyok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszakán, Fekete Gyula tanár úr osztályában, egyben a Szent István Bazilika orgonaművésze, valamint a Debreceni Egyetem Művészeti Karának oktatója is vagyok. Ezekhez ragaszkodom, és igyekszem a legjobb tudásom szerint megbecsülni. Ezért egyelőre azt tervezem, hogy itthon maradok; viszont a tanulmányaim szempontjából, zeneszerzőként és orgonistaként is feltétlenül szükségesnek tartom a rövidebb vagy kicsit hosszabb ideig tartó külföldi utakat, mert az embernek látnia kell, máshol mi van, hiszen abból rengeteget lehet meríteni.

Ritkán adatik meg, hogy egy fiatal művészt két egymást követő évben is Fischer Annie-ösztöndíjjal jutalmaznak; Szakács Ildikó az ő táborukat erősíti. Céltudatosan, felkészülten, professzionális hozzáállással, s mindemellett alázattal áll a hivatásához.

– Szerinted minek köszönhető ez a magáért beszélő, szakmai elismerés?
– Erre nehéz úgy válaszolni, hogy közben az ember ne dicsérje magát. Úgy gondolom, amikor először ítélték nekem, sokan nem ismertek még a különböző régiókból a Filharmónia által. A második alkalommal az elnökség tagjai – egy kivételével – már hallottak énekelni, és egyöntetűen rám szavaztak. Azzal az egy úrral pedig két héttel később találkoztunk Kaposváron és Pécsett. Nagyon kedves volt, amikor a főpróbán odajött hozzám azt mondva, nem értette, miért szavaztak a többiek mindannyian, teljes szívvel rám, de most már tudja, mert látja és hallja.

–  Mit jelent számodra az ösztöndíj másodszori elnyerése?
–  A mai helyzetben, amikor nehezen lehet koncertekhez jutni, a Filharmónia az ösztöndíj évében eleve tíz koncertet teljesen leszervez, így nekünk csupán a műsort kell összeállítanunk annak fejében, hogy egy éven keresztül, havi bruttó 80 ezer forintot kapunk.

–  Az ösztöndíjnak köszönhető Virágh András Gáborral való találkozásod is. A vele való közös munka mennyiben gazdagított?
–  A mi kapcsolatunk nagyon szerencsésen alakult, ugyanis nemcsak közösen zenélünk, hanem nagyon jó barátok lettünk. Psalm IV per soprano solo et organo című darabját, amellyel 2006-ban, Los Angeles-ben nyert egy nemzetközi versenyen, immáron negyedik alkalommal énekelhettem el. Emberileg nagyon jól kijövünk egymással, egyforma a gondolkodási síkunk, ezáltal mindenféle akadálytól mentesen, könnyen és lazán tudunk együtt muzsikálni.

–  Mik a jövőbeni terveid, projektjeid?
–  Folyamatosan koncertezem, két szerepre is készülök (áprilisban, az Óbudai Társaskörben kerül bemutatásra Donizetti Don Pasquale című operája, ahol Norinát alakítom, illetve október 01-jén, a Zene Világnapján debütálok Adinaként Donizetti Szerelmi bájitalában), a Nemzeti Színházban pedig változatlanul megy a Kvartett című darab Alföldi Róbert és Udvaros Dorottya szereplésével, Gergye Krisztián rendezésében.
A héten Banai Sárával megyünk Varsóba a Két nő – áriaest azonos szélességi körön című darabunkkal, amely itthon, legközelebb március 20-án lesz látható a Bakelit Multimedia Art Centerben. Ez egy különös operaest, amiben két énekesnő meséli el a történtét, az életútját, kiemelve a különböző fontos pontokat, állomásokat.

- Aigner Ivan -

[2012.03.11.]