Megkomolyodott csodagyerek

Beck legutóbbi albuma, a Guero második lett az Egyesült Államok eladási listáján, ez eddigi legjobb helyezése.

Ha ’94 legfontosabb slágerét és nagylemezét kellene kiemelni, tízből kilenc zenei szakember Beck dalát, a Losert és Mellow Gold című albumát mondaná. Soha egyetlen kezdőről sem szajkóztak annyi jót a kritikusok, mint akkoriban róla. Elnevezték csodagyereknek, pedig már a huszonnegyedik életévében járt. Igaz, külsőre legfeljebb tizenhatnak nézett ki. Ha behatárolhatatlan stílusú zenészt kellene megnevezni, a szakmabeliek akkor is szinte kivétel nélkül Becket jelölnék meg. A legkülönbözőbb zenei műfajok elemeit ötvözi. Olyan hangokat is egymás mellé rak, amelyek korábban sosem szólaltak meg együtt. Zenei világa vibráló, tele van ötletekkel, sajátos humorú dalszövegei összefonódnak a képzeletvilággal.

Csodagyerek

Beck Hansen 1970. július 8-án született Los Angelesben. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, és várta, hogy valaki felfigyeljen a kezdetekben egy szál gitárral előadott dalaira. Erre csak évek múltán, ’91-ben került sor – a helyi Bong Load Custom Records nevű független kiadó munkatársa kiszúrta magának a gyerekarcú zenészt, és bemutatta egy producernek, akinek tanácsára hip-hop ritmusokat kezdett rakni az akusztikus felvételek alá. Rögzítette a Losert, amely ’93 márciusában jelent meg kislemezen, mindössze ötszáz példányban. A felvétel bozóttűzként terjedt a Los Angeles-i rádióállomásokon, kis idő elteltével az egész metropolis ezt énekelte, igazi slackerhimnusz vált belőle. A slacker szó az angolban azt a személyt jelöli, aki iskolát maximum a tévében lát, kedvenc lakberendezési tárgya az ágy, és szókincse nagyjából harminc szóra korlátozódik, de ezekkel minden igényét ki tudja elégíteni. A populáció előszeretettel használja rájuk a loser kifejezést is, amely nemcsak azt jelenti, hogy az illető vesztes, hanem, hogy az is marad. Beck azonban nem volt loser, csak kicsit megvárattatta a siker. Kislemezének megjelenése után már multinacionális kiadók versenyeztek a kegyeiért, végül a Geffen Records mellett döntött. A Loser ’94 tavaszán egész USA-ban és világszerte slágerré vált. Hősünk kiadta Mellow Gold című albumát, amelytől a kritikusok hetekig nem tértek magukhoz, olyat kaptak, amit korábban soha, egy legkülönbözőbb zenei elemekből összegyúrt lemezt. Rögtön elnevezték csodagyereknek. Ebben az évben még további két albuma jelent meg: a gerjedős punkból, őrült szöveges közjátékokból és koncertfelvételekből összeturmixolt Stereopathetic Soulmanure, valamint a puritán folkot és bluest tartalmazó One Foot In The Grave, amelyekkel tovább erősítette a csodagyerek státusát. ’96-ban ismét ámulatba ejtette a szakmát a teljességgel behatárolhatatlan, szürreális szövegvilágú dalokat felvonultató Odelay című korongjával – ezt a The Dust Brothers nevű producerduóval készítette el. Ekkor már a rock nagy megújítóját tisztelte benne a szakma. ’98-ban a lassú, countrys hangulatú Mutations című albummal rukkolt elő, amit a következő évben a Prince bűvöletében fogant, a funk-pophoz nyúló Midnite Vultures, 2002-ben pedig a folkos Sea Change követett. Ezek is kivétel nélkül elnyerték a közönség és a szakma tetszését.

Megkomolyodás

Beck életében az utóbbi időben történt néhány fontos változás. Feleségül vette Marissa Ribisi színésznőt, és fia született. A zenében visszatért az Odelay producerpárosához, a The Dust Brothershez, velük rögzítette legutóbbi, Guero című lemezét, amelyen nyugodtabb, komolyabb szemléletű dalok hallhatók, kevesebb zenei ugrálással. Kevésbé meglepő, de összességében nagyon jó albummal jelentkezett. A szakmát most leginkább az foglalkoztatja, hogy a zenész a jövőben megmarad-e komoly popsztárnak, vagy visszatér a kísérletezéshez. Talán mondanom sem kell, hogy az utóbbinak mindenki jobban örülne.

(Puha József, Új Szó)

[2006.04.13.]