„Santa Maria”, „Sandokán” és „Don Quijote” egy estére Győrbe látogatott

A Neoton Familia a győri közönséget is meghódította.

Az utóbbi időben számos nagy magyar zenekar állt ismét össze, egyesek csak egy – egy estére, mások új albummal mutatkoztak be, míg szintén mások koncertkörútra indultak, hogy megmutassák: az idő bizony egy cseppet sem fogott rajtuk. A mostanság oly’ divatos „retro –életérzés” is nekik kedvez: a fiatalok vevők a régi nagy slágerekre. Sikké vált a szülők megkopott farmerjét, kockás zakóit, nagy öveit elővenni és még hosszan sorolhatnám. A retro láz április 22-én, szombat este Győrt is elérte: az Egyetemi Csarnokban a Neoton Familiának tapsolhatott a közönség.

Győrt már hetekkel a koncert meghirdetett időpontja előtt „Neotonos plakáterdők” borították: a szervezők semmit sem bíztak a véletlenre. A város több pontján hozzá lehetett jutni a jegyekhez. Szimpatikus megoldás volt, hogy diákjegyet és felnőtt belépőket egyaránt árultak.
A Széchenyi István Egyetem szomszédságában található Egyetemi Csarnok adott otthont a koncertnek. A kezdés előtt egy órával már látni lehetett: sokan kíváncsiak a régi nagy csapatra...

A színpadon Végvári Ádám éppen az utolsó beállításokat ellenőrizte, amikor az első rajongók beléptek a küzdőtérre. A jegyek egyike sem volt helyjegy, mindenki oda ülhetett, ahová éppen szeretett volna. Ám az elsőként érkezők közül sokan nem az ülőhelyeket nézték ki maguknak, hanem elfoglalták a legjobb pozíciót: a színpad előtt álltak, egyikük egy hatalmas rózsacsokorral „felfegyverkezve”.

A türelmetlenség szinte tapintható volt, pedig ekkor még több mint fél órát kellett várni a 19:00-ra meghirdetett kezdésig. Ennek talán a büfések örültek a legjobban, mert ahogy az izgalom nőtt, úgy fogyott egyre jobban a cola, a sör és az ásványvíz. Kedélyesen beszélgető emberek tömege lepte el a „küzdőteret”. Megtalálható volt itt szinte minden korosztály: a nyugdíjasoktól kezdve, egészen a kisgyermekig. Látszott: az emberek ünnepre készülnek. Valami olyasmire, ami elfeledteti velük a mindennapok taposómalmát…

Ahogy egyre közeledett a kezdés időpontja, úgy telt meg egyre jobban a csarnok is; bár közel sem volt csordultig: sokan elfértek volna még. A színpad előtt viszont nagy volt a tumultus, ám pár méterrel hátrébb már senkinek sem kellett attól tartania, hogy a lábára lépnek. Az előtérben a zenekar cd-it, kazettáit és a nemrég kiadott DVD-jét, a „Neoton varázs”-t vásárolhatták meg az érdeklődők.

Hét óra után pár perccel a lámpákat lekapcsolták, csak a színpad közepén lehetett egy fénykört látni: kezdődött a buli. A felkonferálás után először Ádám és a zenekar tagjai léptek fel a színpadra; belekezdtek az első akkordokba. Csepregi Éva belépőjét hangos sikítás és tapsvihar fogadta, jelezvén: ö a legnagyobb sztár a csapatból.

Hogy a kedélyeket kellőképpen felfűtsék, rögtön egy „pörgős” dallal, a „Kétszázhúsz felett”-tel kezdtek. Nem is kellett sokat kérlelni a közönséget, rövid időn belül „kétszázhúsz felett" lett a hangulatuk. De ekkor még feltűnően sokan üldögéltek a nézőtéren és csak onnan tapsoltak, integettek. Ádám és Éva szinte „felszántotta” a színpadot, ügyeltek arra, hogy minden oldalon pacsikkal és kézfogásokkal köszöntsék a rajongókat. A tömeg pedig hálás volt ezért a közvetlenségért, egymást túllicitálva „hajtottak” a lehető legtöbb kézfogásért, egy –egy mosolyért.

A zenekar élőben lépett fel, élmény volt hallgatni a gitárok játékát és Éva tiszta hangját. A hangosítás talán túlzottan erős volt, néha olyannyira, hogy azok számára, akik nem ismerték a dalokat, érthetetlenné tettek bizonyos szavakat. Talán ha kicsit visszafogottabb lett volna a hangerő, jobban élvezhetőbbek lettek volna a dalok.

[2006.04.24.]