Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt november 12-én! »
Szombaton folytatódik a Csillag Születik. Ma bemutatjuk a szombati zenei mezőny első harmadát, míg holnap és szombaton a második és harmadik rész következik, amelyekből kiderül, hogy a résztvevők igen sokszínűek, s a tehetségnek sincsenek hiányában. S hogy ez mire lesz elég? Majd kiderül, de addig is ismerkedjünk meg a műsor zenei kötődésű szereplőivel! »
Pár napra Romániába utazik a Megasztáros lány. Rúzsa Magdi négy koncertet ad Erdélyben, ebből egy unplugged fellépés lesz a nagyváradi állami színházban. »
Többek között erre a kérdésre is választ kaphatsz, ha holnap ebéd után a Zene.hu-t választod. Ugyanis Rúzsa Magdi erdélyi túrájának minden részletét ismertetjük veled. Kár lenne kihagyni! »
A Megasztár egykori felkészítő tanára Éliás Jr., október 18-ára, lemezbemutató koncertjére invitálta kedvenc tanítványait. A zenei tehetségkutató döntősei annyira örültek a meghívásnak, hogy elhatározták, meglepik mesterüket. A meglepetésbe azonban kénytelenek voltak bevonni a képzett zenészt is, hiszen egy közös produkciót adtak elő vele a Kaméleon Klub színpadán. »
Éliás Jr., a Megasztár egykori felkészítő tanára október 18-ára, lemezbemutató koncertjére invitálta kedvenc tanítványait. A zenei tehetségkutató döntősei annyira örültek a meghívásnak, hogy elhatározták, meglepik mesterüket. A meglepetésbe azonban kénytelenek voltak bevonni a képzett zenészt is, hiszen egy közös produkciót szeretnének vele együtt előadni a Kaméleon Klub színpadán. »
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt október 1-jén! Julie Andrews, Házy Erzsébet és Kurtág Márta mellett többek közt Bálint Ádám is a Zene Világnapján született. »