A SEEED idehaza is ismert reggea-formáció, hiszen felléptek már az A38 hajón és a Sziget Fesztiválon is több alkalommal. A 11 tagú multi-kulti csapat vadonatúj albuma a "Next" május elején kerül a boltokba. »
Július 5-én, szerdán délben nyitja meg kapuit a VOLT, amelynek ettől kezdve valamennyi színpadán elindul a négynapos programsorozat. Az idén ezen a néven a 14. fesztivált tartják Sopronban, ahol több vilkágszerte ismert és kedvelt zenekar is tiszteletét teszi. »
A közönség mindenütt transzba esik, ha meghallja a vérpezsdítő kubai ritmusokat és látja a táncosok hihetetlenül szexis mozdulatait. Vakító színek forgó kavalkádja, csábító varázslat, amit a magyarországi közönség is megcsodálhatja, 2006. május 2-3-4.-én az Erkel színházban! »
Ezekben a napokban és hetekben ezerrel zajlik a VOLT Fesztivál előkészítése. A VOLT szervezői csapata célul tűzte ki, hogy az idei évben a korábbiaknál jóval nagyobb, a legnevesebb fesztiválokra jellemző nemzetközi sztárkínálatot garantál a VOLT vendégei számára. »
A Budapest Jazz Orchestra az egyetlen hazai big band, mely Európa legrangosabb eseményére, a Montreaux Jazz Festival-ra kapott meghívást, ahol nagysikerű koncerteket adott. Az itthoni jazz fesztiválok mindegyikének rendszeres vendége a zenekar, emellet többműfajú zenei fesztiválokon (Sziget, Budapest Parádé, Budapesti Tavaszi Fesztivál stb.) is minden évben ad koncerteket. »
A korábban bejelentettek – Radiohead, Robert Plant, Franz Ferdinand, Sick Of It All, Ministry, Wir Sind Helden, Natacha Atlas, Enzo Avitabile – mellé a napokban jelzett vissza a Scissor Sisters, a dEUS, az Exploited, a Cathedral, az Evergrey, a Fear Factory, a Gogol Bordello, a Flogging Molly, a Goran Bregovic Wedding And Funeral Band, Toumani Diabaté és a Symmetric Orchestra valamint az Afro Celt Sound System. A sztárok sora ezekkel azonban még nem ért véget. »