Illés Lajos zeneszerzőre, billentyűsre – ha kellett - énekesre viszonylag kevesebb reflektorfény hullott, mint az általa alapított, nevét viselő formációk frontján (helyt)álló muzsikusokra. Neve mégis fogalommá vált. Számtalan beat- és rock slágere mellett oratórium, megzenésített versek, színpadi zenés művek fémjelzik alkotói munkásságát. 2012. szeptember 22-én, hetvenedik születésnapjára emlékezve a Budapest Arénában csendültek fel életművének legfontosabb darabjai. »
Negyedik, egyben utolsó válogatójához érkezett Magyarország jelenleg egyetlen futó tehetségkutatója, az X-Faktor. Negyvennyolcan már biztosan ott lesznek a Táborban, ahonnan viszont már csak kevesek kerülhetnek be a Mentorok Házába. Lássuk tehát, hogyan alakul az utolsó válogatás, ki fogja megnevettetni, ki megríkatni, és ki igazán elhallgattatni tehetségével a zsűrit, és persze a nézőket! »
Szarvas Balázs az első válogatóban került képernyőre, ahonnan Billy Idol “Rebel Yell” című dalát énekelve lépett tovább, a táborban találkozunk a 22 éves sráccal. »
A szeptember 22-én megrendezésre kerülő Illés Lajos Emlékkoncert apropójából hirdetett feldolgozásversenyünk a fináléjához érkezett. A zsűri előzetes döntése értelmében 6 produkció került be a legjobbak közé, a győztesről a zsűri dönt, de figyelembe vette a közönség véleményét is. Az első helyezett felléphet a koncerten a Papp László Budapest Sportarénában, illetve 500.000 Forint tiszteletdíjat kap. »
Illés Lajos a legendás Illés Együttes alapítója és névadója idén 70 éve született. A 2007-ben elhunyt zenész emlékkoncertje 2012. szeptember 22-én, szombaton 19 órától a Papp László Budapest Sportarénában várja a rajongókat. »
Szeptemberben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a magyarországi Depeche Mode Klub (The Hungarian Depeche Mode Fan Club - The H DM FC) a Pecsa Music Hallban. A világ egyik legnagyobb Depeche Mode rajongói klubja negyedévente tartja összejöveteleit immár huszonöt esztendeje a Pecsában. Az elmúlt negyedévszázad alatt közel háromszáz találkozón több mint háromszázezren buliztak együtt. A klub színpadáról olyan neves magyar együttesek indultak el, mint például a Bonanza Banzai, a Neo vagy a Unique. A H DM FC-nek köszönhetően többek között Magyarországon koncertezett a Moby, a Miranda Sex Garden és a Die Krupps is. »
Idén nincsen Critical Mass szeptember 22-én, de aki mindenképpen szeretne kerékpárra ülni, végigtekerhet a városon az őszi Bike and Roll popkulturális kerékpártúrával. Az őszi túra témája Rock and Buda, legendás és működő rock helyszíneket látogatunk meg, nem utolsósorban a világörökség részét képező és hamarosan megújuló Várbazárba is bejuthatunk, a volt Ifipark helyszínére. »
Szabadtéren kezdi meg őszi/téli szezonját a Kowalsky meg a Vega zenekar, szeptember 22-én a Park nevű budapesti szórakozóhelyen lépnek fel a fiúk. A vendég FankaDeli lesz, és több közösen készített dalt hallhat majd a közönség. »