2024 december 28-a aranybetűkkel került a Road történetét megörökítő “emlékkönyvbe”, aznap adott egy szenzációs koncertet a Budapest Papp László Sportarénában az akkor 20 éves születésnapját ünneplő hevesi csapat. A mind a zenekar, mind a közönség számára felejthetetlen estéről természetesen a kamerák, hangfelvevők sem hiányoztak, és most jött el az idő, hogy az akkor megörökített előadás és az örömteli pillanatok speciális kiadványokként is megjelenjenek - élő koncertfelvételen a Road 20 - Aréna!
»
Nyilvános sajtótájékoztatón mutatta be a Békéscsabai Jókai Színház új vezetése a 2026– 2027-es évad műsorát és művészeti koncepcióját 2026. február 10-én. Az intézményt Herczeg T. Tamás igazgató és Tege Antal főrendező irányítja, akik hangsúlyozták: céljuk egy olyan stabil, mégis megújuló színházi struktúra kialakítása, amely megőrzi a közönség által szeretett kereteket, ugyanakkor friss, kortárs hangsúlyokkal reagál a mai nézői igényekre.
»
A folk metalos svájci Eluveitie tavaly tavasszal jött ki az Ànv lemezzel, melyet az ÀNV RISING – EUROPE címre keresztelt körúttal mutatott be a nagyközönségnek.
»
Huszonkét év telt el azóta, hogy a Rómeó és Júlia berobbant a magyar színházi életbe, és egy egész generáció számára meghatározó élménnyé vált. A legendás produkció három ikonikus szereplője – Dolhai Attila, Bereczki Zoltán és Mészáros Árpád Zsolt – akkoriban popsztárokat megszégyenítő rajongást váltott ki, a Lehetsz király pedig azonnal közönségkedvenc lett. Most, több mint két évtizeddel később, május 23-án, Bereczki Zoltán 50. születésnapi Aréna-koncertjén újra együtt áll színpadra a trió, hogy közösen idézzék meg a múltat.
»
A Sziget Fesztivál Nagyszínpadán tavaly hatalmas sikert arató Rilès visszatér Budapestre: 2026. május 31-én a Budapest Parkban lép fel saját, látványos önálló koncertjével. A francia–algériai gyökerekkel rendelkező előadó napjaink egyik legeredetibb és leginspirálóbb DIY-művésze, aki alkotói szabadságáról, önállóságáról és elképesztő munkabírásáról ismert.
»
2025.11.15-én visszatért hozzánk kettő év után a The Rasmus zenekar. A jelenlegi turné a szeptemberben megjelent új album tükrében zajlik, de természetesen tele van a setlist slágerekkel is, amiket annyira imádunk mindannyian tőlük.
»
Vállalt missziónknak eleget téve a Déryné Programnál egész évben azért dolgozunk, hogy ápoljuk, védjük és őrizzük közös kulturális örökségünket. Előadásaink és témanapjaink révén több ezer gyermekhez és felnőtthöz juttatjuk el a színház, a bábszínház és az élő kultúra élményét, a legkisebb településektől a határon túli magyar közösségekig. Nincs ez másként január 22-én, a Magyar Kultúra Napján sem, amikor is Vitéz László alprogramunk különleges mérföldkőhöz érkezik, alprogramjainkkal 54 produkcióval, 14 településen leszünk jelen határon innen és túl.
»
A Déryné Program keretében működő Vitéz László alprogram indulása óta több mint 150 településen járt, és több mint 7000 óvodás gyermek ismerkedhetett meg a bábszínház varázslatos világával. A program mérföldkőhöz érkezett 2026. január 22-én, amikor a Magyar Kultúra Napján ünnepelhette jubileumi, 200. témanapját, ezzel is kifejezve tiszteletét a magyar népmesék és népdalok által őrzött értékek előtt.
»
A Campus Fesztivál történetében először lép fel Armin van Buuren, a globális elektronikus zenei színtér egyik legnagyobb ikonja! A fesztivál szervezői a mai napon jelentették be, hogy a holland szupersztár is ott lesz a debreceni Nagyerdőn, egy felejthetetlen show keretében.
»