A Rocktenors tagjait, azaz Mező Zoltánt, Mező Máriót és Táborosi Márkot nagyon csúnya vádak érték nemrégiben. Fény derült ugyanis arra, hogy a fiúk a verseny előttről két mentort is ismernek. Ezek után egyből megkérdőjelezték Keresztes Ildikó és Geszti Péter pártatlanságát, sőt, egyesek odáig is mentek, hogy „bundának” nevezték a fiúk bennmaradását. »
Geszti Péter a Rapülők és a Jazz+Az elsöprő sikere után az idén tavasszal megalakított Gringó Sztárral frissítette fel a hazai könnyűzenei életet. Az együttes tizennégy dalt tartalmazó, bemutatkozó albuma Pálinka Sunrise címmel látott napvilágot, amit az alkotók – a sajtó képviselőinek jelenlétében – egy pörgős bulival ünnepeltek meg. »
Minden fiatal zenekar életében mérföldkőnek tekinthető az első olyan koncert, melyen népszerű zenészekkel közösen állhat a közönség elé. A JunK esetében ez fokozottan érvényes, hiszen olyan fiatalokról beszélünk, akik „civil” életük mellett kitartóan dolgoznak azon, hogy rajongóikat rendszeresen jobbnál jobb muzsikával kápráztassák el. »
A Sziget ismét Európa legismertebb fesztiváljai közt mérkőzik az European Festival Awards "Legjobb Nagyfesztiválja" kitüntető címért. A végeredmény akár egy kattintáson is múlhat. Regisztrálj és szavazz a Szigetre. »
Két évvel a teltházas klubkoncertet, és egy évvel a módfelett emlékezetes Sziget-fellépést követően ismét Budapestre látogat a minőségi nagykiadós rádiópunk valaha volt talán legnagyobb alakja, a Rise Against, akik vendégeik tekintetében is gondoskodnak arról, hogy a rajongók már márciusban átélhessék az év koncertjét. »
World Sinfonia című produkciójával koncertezik november 3-án a Budapest Kongresszusi Központban Al Di Meola, a világ egyik legjobb dzsesszgitárosa; az amerikai zenész együttesében egy magyar dobos, Kaszás Péter is szerepel. »
Temesi Berci neve sok ember számára ismert. A Black-Out tagjaként „Az év basszusgitárosa” (2003) címet elnyerő fiatalember szakmai karrierje az utóbbi időben elsősorban a Belmondo, a Fivérek, Gitano Live, illetve a Garami Funky Staff zenekarhoz köthető, keresett session-zenész lévén azonban számos formáció közreműködője. - exkluzív interjú »
A Miss Saigon 1989-es premierje után hamar világhírre tett szert és szerencsére hozzánk is viszonylag hamar eljutott Schönberg második varázslata. Az 1994-es Rock Színházas előadás a maga nemében kiválóra sikeredett Kerényi Miklós Gábor felesleges túlzásoktól mentes, de mégis látványos és hatásos módon álmodta színpadra a Pillangókisasszony modernizált változatát, Kim és Chris drámai történetét. Most -- 17 évvel később – újra színpadon a világhírű musical! »