Magyar Állami Népi Együttes

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak, mint nemzeti értéknek a gyűjtése, életben tartása, és színpadi formában való továbbadása. A színpompás, gazdag repertoár az Együttest a világ legtöbbet utazó együtteseinek rangjára emelte: öt évtizedes fennállása alatt 4 világrész 44 országának színpadain lépett fel és több mint 7,5 millió néző elismerését vívta ki. Hazai székházában (Budapest, I. Corvin tér 8.) évi 90 - 100 előadást tart, de rendszeres vendége a vidék, valamint a határokon túli magyarlakta területek színházainak is. Az Együttes fennállásának idén ünnepelt 50 éves évfordulója egyben a magyar színpadi néptánc jubileuma is. A 40-es évek végének alapító nemzedéke szinte a semmiből teremtette meg ezt az előzmények nélküli műfajt, mely többek között Molnár István, Muharay Elemér és Rábai Miklós tevékenysége nyomán nyerte el végleges arculatát. Az Állami Népi Együttest három kar alkotta: tánckar, énekkar és zenekar.

Az együttes zenei kíséretét - Kodály javaslatára - hagyományos cigányzenekarra alapozott, de az együttesi feladatok érdekében kissé átalakított (klasszikus zenészekkel kibővített), úgynevezett "népi zenekar" látta el, Gulyás László irányításával. (A vezető prímás Boross Lajos volt). Az énekkart, mely megjelenésével szintén gazdagította a színpadképet, Csenki Imre irányította.

Rábai Miklós az eredeti néptáncot többféle műfajban állította színpadra: egynemű, női (karikázók)1, vagy férfitáncként (legényes-táncok)2, a tájegységek jellemző táncait szvitbe sűrítve3, és a népszokásokat bemutató kompozíciókban4, melyekben a három kar: a tánckar, a kórus és a zenekar harmonikus együttműködése tette egységes egésszé az alkotást. Ballada-feldolgozásaival5 drámai hatás törekedett, kortárs témájú produkcióival6 pedig megkísérelte bebizonyítani, hogy a múltban gyökerezve is lehet élni a mában. Egyfelvonásos táncjátékokkal és egy egész estét betöltő háromfelvonásos táncdarabbal7 a táncszínház műfaját is életre keltette. Korai halála (1974) megakadályozta, hogy az eredeti folklórhagyományhoz teljes egészében visszatérhessen. Utóda, Létai Dezső a történelmi múlt örökségének színpadi feldolgozásával egészítette ki a repertoárt8.

A 70-es években kibontakozó Táncház-mozgalom új szeleket indított el a színpadi néptáncban is. A mozgalom a Kárpát-medence tradicionális értékei felé irányította a fiatalok figyelmét, s a parasztság által átörökített évszázados tánc- és zenei hagyományokat a korszerű szórakozás egyik új formájává tette. Az eredeti néptáncok tömeges elterjedése minőségi javulást eredményezett szinte valamennyi magyarországi táncegyüttesben.

1981-ben a Bartók Együttesből érkezett Tímár Sándor az eredeti néptánc társastáncként való elsajátítását színpadra készült koreográfiáiban szükséges feltételnek tekintette. A nevével fémjelzett korszak az eredeti néptáncok propagálását, szépségeinek felmutatását tartotta a legfontosabbnak9. Tímár országos méretekben is korszakos jelentőségű pedagógiai tevékenysége az együttes nyelvi megújulásának korszakát indította el.

Az örökölt kísérő zenekar, a Berki László vezette "népi zenekar" mellett megjelent a városi fiatalokból alakult úgynevezett "kis-zenekar" is, amely eredeti módon, autentikus népi hangszereken játszotta tánc alá a parasztzenét. Az énekkart, minisztériumi döntés nyomán, leválasztották az együttesről, és önállósították10.
Tímár 1996-os nyugdíjba vonulása után az együttes művészeti vezetője Sebő Ferenc, a magyarországi Táncház-mozgalom egyik elindítója lett11. Ebből a mozgalomból nőtt ki a tánckar igazgatója Mihályi Gábor is, aki - Tímár Sándor tanítványaként - minden színpadra készült koreográfiájában az eredeti néptánc alapos megismerését tekinti kiindulási pontnak.

A Magyar Állami Népi Együttes 1997-es új programjában - az elődök munkájának megbecsülése mellett - nyitást, arculatváltást hirdetett meg. Az elmúlt 100 - 200 év hagyományainak ápolása mellett annak a 800 - 900 évnek a hagyatékával is foglalkozni kíván, amely szinte csak a néphagyomány közvetítésével érhette meg a XX. századot. Ez a műfaji határok kiszélesítését, az elmúlt évszázadok Európájában kialakult és régiónk területén továbbhagyományozódott kulturális divatok történeti szemléletű áttekintését, ápolását és propagálását jelenti.

A Kárpát-medence hagyományai saját történelmünk mellett egyben Európa ezredéves kultúratörténetéről is vallanak, hiszen ide minden nyugati hatás is megérkezett a századok folyamán és elkeveredett a hazai szokásokkal. A magyarok s a Kárpát-medencét kitöltő történelmi Magyarországon velük szimbiózisban élő más (román, szlovák és délszláv) nyelvű népek olyan régi európai hagyományokat őriztek meg, amelyek a kontinens nyugati felében már rég feledésbe merültek.

Az új műsorok változatos műfajokat képviselnek: az életképszerűen, régiók szerint bemutatott magyar néptáncok12 mellett zenés-táncos vásári komédia13, történeti táncokat felvonultató histórikus műsor14, valamint a táncos anyanyelvet új mondanivalók érdekében felhasználó látványos tánckoncert15 is szerepel a repertoáron. Ezek a táncok a Tímár-iskolából kinőtt, új nemzedék munkái (Mihályi Gábor, Varga Zoltán, Németh Ildikó, Ónodi Béla, Juhász Zsolt, Végső Miklós, Szappanos Tamás).

Az Együttes zenei kíséretét két autentikus parasztzenét játszó kisegyüttes (a Galga és a Major zenekar) valamint a romantikus kor nemzeti műzenéjét játszó cigány-zenekar (Oláh Jenő vezetésével) látják el.

Az új koncepció megvalósításához szükség volt a hagyományőrzés tevékenységrendszerének szakmai és közművelődési irányú kibővítésére. 2001. január 1-től a Magyar Állami Népi Együttes a Hagyományok Háza elnevezésű új nemzeti intézmény részévé lett, melyben a színpadi munka, zene- és tánc-stúdió működtetése mellett rendszeres hagyomány-gondozás (archiválás és feldolgozás), valamint közművelődési tevékenység (oktatás, közönségszolgálat, civil-mozgalmakat támogató munka) is folyik.

-tancelet.hu-

[2009.03.30.]