Pjotr Iljics Csajkovszkij

Apja Ilja Petrovics Csajkovszkij bányamérnök, anyja Alexandra Andrejevna volt, akik öt fiú gyermeket és egy lányt neveltek. Pjotr a második gyermek volt a családban. Már négy éves korában megmutatkozott zenei tehetsége; húgával dalt írtak édesanyjuknak.

Nyolc éves volt, amikor családjával Szentpétervárra költöztek. A szülők gondos nevelésben részesítették gyermekeiket; francia nevelőnőjüktől tanultak franciául és németül, e mellett Pjotr zongorázni is tanult, de hamarosan felülmúlta zongoratanárnőjét. A zongoraleckékkel fel kellett hagynia, mert kanyarós lett. Gyógyulását követően a család Alapajevszkbe költözött, ahol édesanyja szerint nem lehetett megfelelő iskolába járatni, ezért visszaküldték Szentpétervárra, ahol jogi előkészítő iskolába járatták. Az érzékeny fiút nagyon nehezen, csak erőszakkal lehetett elküldeni, különösen anyjától való elszakadása viselte meg. 

Szentpéterváron újabb lelki teher nehezedett rá; skarlát járvány tört ki a városban, aminek következtében elvesztette azt a barátját, akiknél lakott. Pjotr meggyőződése az volt, hogy ő hurcolta be a betegséget a családba, így magát okolta a a fiú haláláért. 1852-ben a család visszatért Pétervárra és két boldog év várt rájuk. 1854-ben kolerában elvesztette édesanyját, akiért rajongott. Ezután még elszántabban fordult a zene felé; zongaraleckéket vett, és énekelni tanult. Az operák világába az olasz énektanár, Luigi Piccioli vezette be, amely annyira megtetszett neki, hogy maga is operát akart írni. Első nyomtatásban is megjelent műve Mezzanotte (Éjfél) című olasz stílusú dal volt. Az olasz zene mellett rajongott Mozart zenéjéért.

Elvégezte a jogi iskolát, belekóstolt a hivatalnok életbe, de a zenei pálya jobban érdekelte. Az Orosz Zenei Társaságban (amely a szentpétervári konzervatórium elődje volt) kezdett el tanulni. 1862-ben Anton Rubinsteintől zeneszerzést tanult. Rubinstein volt a Társaság igazgatója. A zene annyira lekötötte Csajkovszkijt, hogy felmondott a minisztériumban és nappali tagozatos hallgató lett. Az összhangzattan mellett zongorázni, orgonálni és fuvolázni tanult, ezért, mint fuvolista, a konzervatórium zenekarában játszott.

1865-ben Pavlovszkban, Strauss vezényletével bemutatták Karakterisztikus táncok című művét.

Később nagy megtiszteltetés érte, ugyanis Anton Rubinstein testvére, a zongoraművész Nyikoláj Rubinstein, felajánlott egy moszkvai összhangzattan-tanári állást számára. Csajkovszkijt honvágy gyötörte, ezt az érzését csak növelte Rubinstein túlzó pártfogása. A zongoraművész saját lakását ajánlotta fel Pjotrnak, és igyekezett fontos emberekkel összeismertetni az ifjú zeneszerzőt. Moszkvában írta az I. szimfóniáját, melynek olyan rossz fogadtatása volt, hogy Csajkovszkij szinte teljesen összeomlott. Különösen fájt neki, hogy korábbi tanárai, Anton Rubinstein és Zaremba is az ócsárlók nézeteit osztották.

Vigaszul szolgált, hogy az Orosz Ötöknek (Balakirev, Rimszkij-Korszakov, Kjui, Borogyin, Muszorgszkij) más volt a véleménye. Két operájával, a Vajdával és az Undinával sem volt sikeresebb. Ráadásul magánélete sem alakult, úgy ahogy szerette volna. 1868-ban szerelmes lett Désirée Artôt olasz szopránénekesnőbe, és feleségül akarta venni. Barátai ellenezték a házasságot, mivel köztudott volt számukra Csajkovszkij homoszexuális hajlama; féltették, hogy emiatt hazassága boldogtalan lesz. Végül Désirée egy énekeshez ment feleségül.

Moszkvában megismerkedett a zenekritikus Sztaszovval és Balakirevvel, akik buzdították a Rómeó és Júlia balett megírásra. 1869-ben Balekirev elvezényelte a Fátum című szimfonikus költeményét.

Csajkovszkij továbbra is Rubinsteinnél lakott, ahova vendégek hada járt, megfordult itt az orosz zenei élet minden jelentős személye, ennek ellenére a zeneszerző magányos volt.

Annyira nem bírta az egyedüllétet, hogy elköltözött Rubinsteintől. Nyaranta meglátogatta Szása húgát, és gazdag barátját Vlagyimir Silovszkijt, de gyakran utazott külföldre is. Sikerei is ebben a művészi periódusában kezdődtek: 1871-ben írt egy vonósnégyest, belefogott Az opricsnyikek című operába, és a II. szimfóniába. Európai körútra indult, hazatérve; a Vihar zenekari művének vázlatát alkotta meg, majd sorra következtek: a Francesca da Rimini szimfonikus költemény, a második vonósnégyes, a harmadik vonósnégyes, az I. zongoraverseny, a Vakula, a kovács című opera. 1875-ben a III. szimfóniát és a cár által kért Hattyúk tava balettet készítette el. A Hattyúk tava 1877-es moszkvai bemutatója nem volt sikeres, és Csajkovszkij életében nem is vált népszerűvé. Ennek ellenére befutott zeneszerzőnek számított.

Csajkovszkij közben levelezni kezdett egy dúsgazdag vasúti vállalkozó özvegyével, Nagyezsda von Meck-kel, aki megbízta egy zongora–hegedű darab elkészítésével. A mű annyira megtetszett a hölgynek, hogy támogatni kezdte a művészt. Nagyezsda elvonultan élt, csak időnként fogadott zenészeket; köztük a fiatal Debussyt is. Hosszantartó levelezésbe kezdtek Pjotrral, és megegyeztek, hogy személyesen nem találkoznak. Ez a plátói viszony mindkettőjüknek megfelelt. Csajkovszkijnak azért, mert így nem kellett intim kapcsolatba kerülnie a hölggyel, ugyanakkor csillapíthatta magányát. Madam Mecknek pedig azért, mert így semmi sem rombolta le azt az idealizált képet, melyet a zeneszerzőről alkotott. Levelezésükben úgy tárták fel érzelmeiket egymásnak, mint senki másnak.

Az Anyegin című operáján dolgozott, amikor rajongó, szerelmes levelet kapott egy moszkvai zeneakadémistától, Antonyina Miljukovától. E levelet több is követte, míg a művész ráállt, hogy találkozzanak. A lány szerelme és rajongása olyan erős volt, hogy Csajkovszkij 1877 júniusában elvette feleségül, a már öngyilkossággal fenyegetőző Antonyinát. Ez végzetes volt mindkettőjük számára. A homoszexuális férfi irtózott feleségétől, és a Kaukázusba utazott előle. Most is, mint azelőtt csak Meck asszony értette meg, sőt pénzt adott, hogy megszabaduljon feleségétől.

A Kaukázusból visszatérő művésznek Antonyina a szeretőivel dicsekedett, hogy felkeltse férfiúi érdeklődését. Rubinstein és Csajkovszkij testvére végül rávette a válásra, amit a nő közönyösen fogadott, később Antonyinán eluralkodott a téboly; szexuális kicsapongásában sorba szülte gyermekeit, mindet más-más apától. 1881-ben került sor a válásra, amelyet házasságtörés miatt mondtak ki. Ettől kezdve Csajkovszkij félt, hogy volt felesége elhíreszteli homoszexualitását, idegösszeroppanást kapott, öngyilkosságot kísérelt meg, végül Szentpétervárra menekült. Madame Meck 6000 rubel évjáradékot fizetett neki, európai pihenésre vitte, ahol újra visszatért az életkedve és ismét alkotni kezdett. San Remóban fejezte be az Anyegint, dolgozott a hegedűversenyén, megírta az 1812 nyitányt, amelyet önmaga nem szeretett. Nyughatatlanul utazgatott Oroszország és Nyugat-Európa között.

Újabb alkotói korszaka kezdődött, 1882-től. Majdanavóban bérelt házat, és ott szisztematikusan komponált, megalkotta Byron drámai költeménye alapján a Manfréd szimfóniáját. 1887-ben rászánta magát a vezénylésre; első karnagyi tevékenysége: az átdolgozott és új címen szereplő Vakula, a kovács (új címe: Cserevicski [A cárnő cipellői]) című műve volt. Sikeres koncertsorozatot adott Moszkvában és Szentpétervárott, Nyugat-Európában zenei hírességek (Lipcsében: Brahms és Grieg, Prágában: Dvořak, Párizsban:Gounod, Faure és Massenet) üdvözölték személyesen a zeneszerzőt.

Ekkor született a Csipkerózsika című balettje, az V. szimfóniája, ez utóbbit 1890 januárjában mutatták be Szentpétervárott. Operájának, a Pikk dámának librettóját Modeszt Csajkovszkij írta, a mű – hasonlóan az Anyeginhez –Puskin művön alapult. Madam Meck levélben értesítette, hogy tönkrement, ezért nem tudta tovább biztosítani számára az évjáradékot, Csajkovszkij továbbra is barátságáról biztosította a hölgyet, de több levél nem érkezett. Valójában von Meck nem ment tönkre, hanem elmebaja hatalmasodott el rajta. Barátnőjének „elvesztését” Csajkovszkij nehezen tudta elviselni, ismét feldúlt volt. Ekkor kezdett el dolgozni a Diótörő című E. T. A. Hoffmann történetén alapuló balettjén.

A zeneszerző depresszióban szenvedett, de hangversenykörútra indult, melynek Párizs és New York voltak az állomásai. Út közben kapta a hírt, hogy meghalt Szása húga, a rossz hírek és a mindig kínzó honvágya teljesen letörte. Hangos New York-i ünneplése, a zenebarátok túláradó szeretete sem tudta depressziójából kimozdítani.

1893-ban megírta a Patetikus szimfóniát, csak ez a mű vidította fel, önmaga is a legjobb alkotásának ítélte, így a szentpétervári bemutatón maga vezényelte. Hallgatósága túláradó rajongással vette körül, népszerűsége és alkotói tudása csúcsán állt.

Halálát egyes találgatások szerint homoszexuális kapcsolatának kiderülése „okozta”, más források pedig a gyilkosság lehetőségét sem vetik el. Valószínű, hogy egy orosz nemes unokaöccsével tartott fenn intim kapcsolatot, és ezt a szégyent egy „becsületbíróság” csak Csajkovszkij öngyilkosságával tudta megbocsátani. A városban azt terjesztették, hogy fertőzött vizet ivott és kolerában elhunyt. Szentpétervárott az Alekszander Nyevszkij kolostorban helyezték örök nyugalomra. 

[2008.11.05.]