Az interjúitokban ugattok a rendszer és a hatalom ellen. Az előadásaitok pedig ugyanazt a világot képviselik, ugyanannak a világnak a részei, amitől egyébként annyira szabadulnátok. A ti művészetetek ágyazott meg a politikának. A semmitmondó, megalázkodó művészet, ami nem akart és nem mert valamiről szólni. Csak hangulatokról, nüanszokról és bugyuta, túllihegett szakmaiságról. A legmesszebbmenő kritika egy aranyos allúzió volt, amin összekacsintottatok a nézővel. És mindenki elégedett lett, hogy tett valamit. Hogy is változhatna meg a valóság, ha a színházaitok nem változnak, ha nem meritek újjá, szabaddá tenni a kultúrát, és tovább fürödtök a kiszolgáló művészet langymelegében.